Tűzoltóság.info

A tűzoltók által szerkesztett hírportál

Próbáld ki:

A Tűzoltóság.info weboldalon az oldal újratöltése nélkül is megjelennek a friss hírek!
Legutóbbi újratöltés:

"budapest" cimkék:



Videó: Mentőautó égett az I. kerületben

2016. december 21. Budapest
TűzSzerda délután egy mentőautó személyzete tüzet észlelt a jármű motorterében a Krisztina körút Szarvas téri szakaszán. A tűz a motortérről pillanatok alatt átterjedt a vezetőfülkére, majd a betegtérre is.
A gyömrői mentő személyzete időben el tudta hagyni a gépkocsit, senki sem sérült meg. A mentőautó [...]

Összeütközött két metró a Pillangó utcánál

2016. december 5. Budapest
BalesetHétfő reggel az M2 vonalon a Déli pályaudvar felé vezető oldalon az egyik metrószerelvény utolérte a másikat, és hátulról "belekoccant". Mindkét jármű szállított utasokat, az ütközésben tízen megsérültek.

Videó: Holttestet találtak a Csúcshegy oldalában leégett faházban

2016. december 3. Budapest
TűzKigyulladt egy 30 négyzetméteres faház a III. kerület hétvégi házas övezetében, az Őzsuta utcában. A fővárosi tűzoltók kiérkezésekor az épület teljes terjedelmében égett, a tűz már az aljnövényzetet és a környező fákat is megperzselte. Az épület a tűz miatt romba dőlt, a pincefödém beszakadt. Az átvizsgálás [...]

Füstölt a 4-es metró

2016. december 2. Budapest
Égő járműAz M4-es metró két állomására, a Szent Gellért térre és a Fővám térre kaptak egyszerre riasztást a fővárosi hivatásos tűzoltók: a bejelentések szerint mindkét állomáson füstöt tapasztaltak.

Paneltűz Újpesten

2016. november 30. Budapest
LakástűzKigyulladt egy panellakás szerda este Budapest IV. kerületében, a Szigeti József utcában. A tűz egy négyemeletes panelház 3. emeleti lakásában keletkezett. A kigyulladt lakásból egy fiatal pár menekült ki.

Videó: Robbanás a IV. kerületben

2016. november 22. Budapest
RobbanásRobbanás történt kedd délután Budapesten, a IV. kerületi Kálvin János utcában, egy 70 négyzetméteres családi házban. A robbanás erejétől a ház tartófalai ledőltek, a szomszédos ingatlanok ablaki betörtek és egy közelben parkoló autó is megrongálódott.
A romok alól egy hatvan év körüli férfit hoztak [...]

Videó: Felborult autóból mentettek ki egy embert a tűzoltók

2016. november 1. Budapest
MentésKét személyautó ütközött össze az, egyik az oldalára borult kedden Budapest XV. kerületében, az Esthajnal és a Bogáncs utca kereszteződésében. A fővárosi tűzoltók egy középkorú nőt emeltek ki a Peugeot típusú személyautóból, melyet a másik jármű egy épület falának szorított.
A gépkocsiban egy középkorú [...]

Videó: Hajóarmageddon

2016. október 13. Budapest
GyakorlatA fővárosi tűzoltók hajóbalesetet szimuláltak a Dunán. A feltételezés szerint egy gázolajat szállító uszály tehetetlenül sodródni kezd el a Duna budapesti szakaszán, majd nekiütközik egy szórakozókkal teli hajónak, ahol tűz keletkezik.

Videó: Lakatlan épület égett Rákospalotán

2016. október 6. Budapest
TűzTűz keletkezett a hajnali órákban Rákospalotán, egy körülbelül 150 négyzetméteres lakatlan épületben. A fővárosi tűzoltók két vízsugárral és egy létraszerre szerelt vízsugárral fékezték meg a lángokat. A házból összesen hat gázpalackot hoztak ki.
Az égő épület melletti kisházban kilenc fő tartózkodott. [...]

Halálos tűz a XVIII. kerületben

2016. szeptember 30. Budapest
Égő melléképületTűz ütött ki péntek késő este Budapest XVIII. kerületében, a Felsőcsatári úton. Az oltási munkálatok során a tűzoltók egy 40 év körüli férfi holttestére bukkantak, rajta sajnos már nem lehetett segíteni.

Tűz egy IX. kerületi üzlethelyiségben

2016. szeptember 30. Budapest
TűzFüst szivárgott pénteken este Budapesten, egy IX. kerületi üzlethelyiségből. A lakásból kialakított üzlethelyiség galériáján elektromos berendezés izzott és füstölt.

Robbantás a Teréz körúton

2016. szeptember 24. Budapest
RobbanásAz eddigi adatok szerint robbantás történt szombat késő este Budapest VI. kerületében, a Teréz körút és a Király utca kereszteződésében lévő egyik földszinti üzlethelyiségben.

Videó: Autó égett egy VIII. kerületi mélygarázsban

2016. szeptember 22. Budapest
TűzKigyulladt egy személyautó csütörtök hajnalban egy VIII. kerületi irodaház mélygarázsában. A fővárosi tűzoltók egy vízsugárral eloltották az égő autót. Két embert a mentők füstmérgezés gyanújával kórházba szállítottak.

Videó: Kigyulladt egy mozdony a XVII. kerületben

2016. szeptember 21. Budapest
TűzTűz keletkezett szerda éjjel egy dízelmozdony motorterében Budapesten, a XVII. kerületi Rétvége utca és Czeglédi Mihály utcához közeli vasúti pályán. A fővárosi tűzoltók porral oltó készülékkel a lángolást megszüntették, majd egy vízsugárral visszahűtötték a még parázsló gépészeti részeket. Személyi [...]

Videó: Lángba borult egy irodaház tetőszerkezete

2016. szeptember 18. Budapest
TűzTűz ütött ki vasárnap kora este Budapest X. kerületében, az Alkér utcában. Egy irodaháznak használt 200 négyzetméteres ház tetőszerkezete kapott lángra. A fővárosi tűzoltók kiérkezésekor az épület hatalmas lánggal égett, füstölt. A tüzet három vízsugárral körülhatárolták, majd eloltották. A tűz keletkezésekor [...]

Videó: Beszorult a sofőr a villanyoszlopot kidöntő autóba

2016. szeptember 11. Budapest
MentésVasárnapra virradó éjjel villanyoszlopnak ütközött egy személyautó Budapest XVII. kerületében, a Nemesbükk utcában. A baleset következtében az oszlop kidőlt, a jármű vezetője pedig megsérült és beszorult. A sérültet a fővárosi tűzoltók és a mentők szabadították ki a roncsból.

Videó: Tűz egy XIV. kerületi mosodában

2016. szeptember 4. Budapest
TűzTűz ütött ki vasárnap este Budapest XIV. kerületében, az Erzsébet királyné útja és a Lőcsei út sarkán. Egy kétszintes gyárépület második emeletén a mosodának használt helyiségében ágyneműk és textíliák égtek. A fővárosi tűzoltók két vízsugárral és egy magasból mentőre szerelt vízsugárral megakadályozták [...]

Videó: Villamos alól szabadítottak ki egy nőt a tűzoltók

2016. szeptember 3. Budapest
MentésVillamos ütött el egy középkorú nőt szombaton késő este a főváros IX. kerületében a Könyves Kálmán körút és a Mester utca kereszteződésénél. A fővárosi tűoltók nagyteljesítményű villamosemelő berendezéssel mozdították meg a járművet, miközben a tűzoltó doktor bekúszott a villamos alá szorult nőhöz. Itt [...]

Szomszédok hozták ki a kigyulladt házból az idős embert

2016. augusztus 9. Budapest
LakástűzTűz volt kedd este egy budapesti lakóházban, a XX. kerületi Szatmár utcában. A bejelentő azt közölte, amikor hazaérkezett, észlelte, hogy a szomszédban vélhetően tűz volt, és a lakásba benézve azt látta, hogy a 80 év feletti nő a földön fekszik.

Videó: Ketten meghaltak a XIV. kerületi balesetben

2016. augusztus 5. Budapest
MentésÖsszeütközött egy személyautó és egy villamos péntek délután Budapesten a XIV. kerületben. A személyautót vezető férfi a helyszínen meghalt, a mellette utazó nőt a helyszínen sikerült újraéleszteni, a kórházba szállítást követően azonban sajnos ő is életét vesztette.

Meghalt a villamossal ütköző autó sofőrje

2016. augusztus 5. Budapest
BalesetÖsszeütközött egy személyautó és egy villamos péntek délután Budapesten a XIV. kerületben. A személyautót vezető férfi a helyszínen meghalt, a mellette utazó nőt a helyszínen sikerült újraéleszteni, életmentő beavatkozásokat hajtottak végre rajta, majd életveszélyes állapotban kórházba vitték.

Videó: Tűz a Fókusz Könyváruházban

2016. július 16. Budapest
TűzKigyulladt szombat este a Fókusz Könyváruház Budapesten, a Rákóczi úton. Az ötemeletes épület második emeleti üzlethelyiségének reklámtáblája kapott lángra, a fővárosi tűzoltók kiérkezésekor már körülbelül 150 négyzetméteren berendezési tárgyak és az álmennyezet is égett.

Tűz egy fővárosi könyvesboltban

2016. július 16. Budapest
TűzKigyulladt szombat este a Fókusz Könyváruház Budapesten, a Rákóczi úton. Az ötemeletes épület második emeleti üzlethelyiségének reklámtáblája kapott lángra, a fővárosi tűzoltók kiérkezésekor már körülbelül 150 négyzetméteren berendezési tárgyak és az álmennyezet is égett.

Videó: Lakhatatlanná vált a III. kerületben kigyulladt családi ház

2016. július 10. Budapest
TűzKigyulladt vasárnap délután egy kb. 70 négyzetméteres családi ház Budapest III. kerületében, a Solymárvölgyi úton. A tűzben egy ember füstmérgezést szenvedett, őt a mentők kórházba szállították.
A fővárosi hivatásos és a rózsadombi önkéntes tűzoltók három vízsugárral rövid időn belül megfékezték [...]

Videó: Ketten meghaltak a csepeli balesetben

2016. július 9. Budapest
MentésVillanyoszlopnak ütközött, majd felborult egy személyautó szombatra virradóra Budapesten, a XXI. kerületi Hollandi úton. A járműben utazó mindkét férfi a helyszínen meghalt, holttestüket a tűzoltók szabadították ki a roncs alól.

Ketten meghaltak a csepeli balesetben

2016. július 9. Budapest
BalesetVillanyoszlopnak ütközött, majd felborult egy személyautó szombatra virradóra Budapesten, a XXI. kerületi Hollandi úton. A járműben utazó mindkét férfi a helyszínen meghalt.

Videó: Felborult mentőautó műszaki mentése

2016. július 8. Budapest
MentésSzemélyautóval ütközött, majd az oldalára borult egy mentőautó péntek éjjel Budapest VIII. kerületében, a Hungária körúton. A mentőautóban két mentős könnyebb sérüléseket szenvedett, őket kórházba szállították.

Felborult egy mentőautó a VIII. kerületben

2016. július 8. Budapest
BalesetSzemélyautóval ütközött, majd az oldalára borult egy mentőautó péntek éjjel Budapest VIII. kerületében, a Hungária körúton. A mentőautóban két mentős könnyebb sérüléseket szenvedett, őket kórházba szállították.

Videó: Tűz egy X. kerületi idősotthonban

2016. július 4. Budapest
TűzKigyulladt egy helyiség hétfő reggel a X. kerületi Jászberényi úti idősek otthonában. Az egyik első emeleten égő 20 négyzetméteres helyiség miatt az egész épület füsttel telítődött. A fővárosi tűzoltók 60 embert kísértek a szobákból a füsttel nem érintett szárnyba, közülük 20 mozgásában korlátozott, [...]

Videó: Üzlethelyiség égett a IV. kerületben

2016. július 2. Budapest
TűzTűz keletkezett szombaton este Budapest IV. kerületében, a Nádor és az Erkel Gyula utca sarkán. A lángok egy zárva tartó üzlethelyiségben csaptak fel. A fővárosi tűzoltók két vízsugárral eloltották a tüzet, majd átvizsgálták a pincét és a tetőteret.
A tűz a szomszédos épületekre nem terjedt tovább, [...]

Videó: Tűz ütött ki egy X. kerületi társasház pincéjében

2016. július 1. Budapest
TűzTűz ütött ki péntek este egy emeletes társasház pincéjében Budapest X. kerületében, a Kolozsvári utcában. A fővárosi tűzoltók nagy erőkkel vonultak ki a helyszínre, ahol a 90 négyzetméteres helyiségben lomok és egyéb használaton kívüli tárgyak égtek. A lángokat három vízsugárral kezdték el oltani, egy [...]

Kigyulladt egy BMW motortere a VIII. kerületben

2016. június 30. Budapest
Égő járműEgy BMW típusú személyautó motortere kigyulladt csütörtök délután Budapest VIII. kerületében, a Rákóczi út és Luther utca kereszteződésénél. A tűz a jármű utasterére nem terjedt át.

Videó: Paneltűz a III. kerületben

2016. május 26. Budapest
TűzTeljes terjedelmében égett egy tíz emeletes társasház ötödik emeleti lakása csütörtök délután a III. kerületi Szentendrei úton, az Árpád híd felé vezető oldalán. A fővárosi tűzoltók nagy erőkkel vonultak ki a helyszínre, majd két irányból megkezdték a lángok eloltását.
Az oltással párhuzamosan huszonkilenc [...]

Videó: Speciális hordágy segítségével mentették a tűzoltók a mélybe zuhant munkást

2016. május 23. Budapest
MentésMintegy kétemeletnyi magasságból hat-hét métert zuhant építkezés közben egy munkás a VIII. kerületben, az Üllői út egyik társasházában. A középkorú férfi a földszintről zuhant le a pincébe, súlyos sérüléseket szenvedett. A munkást a fővárosi tűzoltók a mentők irányítása szerint speciális hordágyra fektették, [...]

Videó: Halálos baleset műszaki mentése Óbudán

2016. április 17. Budapest
MentésKét személyautó ütközött össze szombat éjjel Budapest III. kerületében, a Flórián téren. Az egyik járműben négyen utaztak, és az ütközést követően valamennyien beszorultak a roncsba, őket a fővárosi tűzoltók szabadították ki.

A tűzoltók feszítő-vágó segítségével eltávolították mindkét első ajtót, [...]

Súlyos baleset a III. kerületben

2016. április 17. Budapest
BalesetKét személyautó ütközött össze szombat éjjel Budapest III. kerületében, a Flórián téren. Az egyik járműben négyen utaztak, és az ütközést követően valamennyien beszorultak a roncsba, őket a fővárosi tűzoltók szabadították ki.

Videó: Halálos robbanás egy csepeli társasházban

2016. április 4. Budapest
RobbanásRobbanás történt hétfő délelőtt Csepelen, egy II. Rákóczi Ferenc úti társasházban. A robbanás következtében az ötlakásos, földszintes épület egyik oldala mintegy tíz méter hosszan leomlott. A két méter magas törmelék alatt egy idős nő holttestét találták meg a tűzoltók.

Halálos robbanás egy csepeli társasházban

2016. április 4. Budapest
RobbanásRobbanás történt hétfő délelőtt Csepelen, egy II. Rákóczi Ferenc úti társasházban. A robbanás következtében az ötlakásos, földszintes épület egyik oldala mintegy tíz méter hosszan leomlott. A két méter magas törmelék alatt egy idős nő holttestét találták meg a tűzoltók.

Tűz volt húsvétkor egy XV. kerületi templomban

2016. március 28. Budapest
TűzTűz volt húsvét hétfő reggelén Budapest XV. kerületében, a Szent Korona úti Jézus Szíve templomban. A tűzben leégett a templom orgonájának két billentyűsora, így teljesen használhatatlanná vált a hangszer.

Kigyulladt egy Lada a XIII. kerületben

2016. március 19. Budapest
Égő járműSzombat dél körül kigyulladt egy személyautó Budapest XIII. kerületében, a Váci és a Dózsa György út sarkán. A fővárosi tűzoltók két vízsugárral rövid időn belül eloltották az autót, személyi sérülés nem történt.

Videó: Robbanás és tűz a VII. kerületi Dembinszky utcában

2016. március 17. Budapest
RobbanásCsütörtökön késő este riasztották a fővárosi tűzoltókat a Dembinszky utcába, ahol robbanás történt egy négyszintes, körfolyosós bérházban. A detonáció miatt két harmadik emeleti lakás közötti válaszfal leomlott, majd tűz keletkezett. A tűzoltók a negyedik emeletről egy hatvan év körüli férfit mentettek [...]

Videó: Tetőtér gyulladt ki a XV. kerületben

2016. március 15. Budapest
TűzMárcius 15-én délután kigyulladt egy háromlakásos épület Budapesten, a XV. kerületi Zrínyi utcában. A tetőtérben keletkezett tüzet a fővárosi hivatásos, illetve a zuglói önkéntes tűzoltók a tető cserépfedésének megbontásával, négy vízsugárral oltottak el. Nyolc ember a tűzoltók kiérkezése előtt el [...]

Videó: Tűzoltók mentik a lakókat a VIII. kerületben kigyulladt épületből

2016. március 14. Budapest
TűzTűz ütött ki hétfőn késő este a VIII. kerület Mária utca egyik három emeletes épületében. A tetőtéri lakásokhoz vezető előtérben bútorok égtek kb. 10 négyzetméteren, a tűz átterjedt az egyik lakás előszobájára is.
A nagy erőkkel kivonuló fővárosi tűzoltók az életveszélyben lévő személyeket kimentették, [...]

Tizenegy embert vittek kórházba szén-monoxid-mérgezés miatt

2016. március 14. Borsod-Abaúj-Zemplén megye
MérgezésHét felnőtt és négy gyermek szenvedett enyhe, vagy közepes mértékű szén-monoxid-mérgezést Aggteleken, egy vendégházban hétfő reggel.

Videó: Motorok égtek benn a XV. kerületi pincében

2016. március 2. Budapest
TűzTűz keletkezett szerda délután a XV. kerületi Pörge utca egyik családi házának pincegarázsában. A fővárosi tűzoltók két vízsugárral megfékezték a lángokat, három gázpalackot kihoztak az épületből. Egy embert füstmérgezés gyanújával a mentők kórházba szállítottak. A tűzben több motorkerékpár megrongálódott. [...]

Motorok égtek benn a XV. kerületi pincében

2016. március 2.
Tűz keletkezett szerda délután a XV. kerületi Pörge utca egyik családi házának pincegarázsában. A tűzben több motorkerékpár megrongálódott. Egy embert füstmérgezés gyanújával a mentők kórházba szállítottak.

Árokba csúszott egy autóbusz a XVII. kerületben

2016. március 1. Budapest
BalesetÁrokba csúszott egy autóbusz kedden Budapest XVII. kerületben, a Szent Imre herceg úton. A busz félig az árokba dőlve állt meg. A járművön csak a sofőr tartózkodott, ő a helyszínre riasztott fővárosi tűzoltók segítségével hagyta el a buszt.

Videó: Majdnem elnyelt a föld egy 18 tonnás teherautót

2016. február 27. Budapest
MentésBeszakadt az aszfalt szombaton délelőtt egy 18 tonnás teherautó alatt Budapest XVIII. kerületben. A fővárosi tűzoltók autódaru és egy gépjárműfecskendő segítségével kiemelték a teherautót a gödörből. Személyi sérülés nem történt.

Videó: Kigyulladt egy lángossütő a Nagyvárad téri metrómegállóban

2016. február 26. Budapest
TűzKigyulladt egy kb. 4 négyzetméteres lángossütő csütörtök reggel a IX. kerületi Nagyvárad téri metróaluljáróban. A fővárosi tűzoltók a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett egy vízsugárral percek alatt eloltották a lángokat, majd egy nagy teljesítményű ventilátorral átszellőztették [...]

Busz és két másik jármű ütközött a XX. kerületben

2016. február 24. Budapest
BalesetÖsszeütközött szerda délután a 166-os busz, egy személyautó és egy kisteherautó Budapest XX. kerületében, a Helsinki úton. Az ütközés következtében az autóbusz letért az útról és egy rézsűre felhajtva veszélyesen megdőlt.

Videó: Tűz a Szent Margit Kórházban

2016. február 23. Budapest
TűzA III. kerületi Szent Margit Kórházhoz riasztották a fővárosi tűzoltókat kedden reggel. Az ötemeletes épület második emeletén egy kiszolgáló helyiségében gyulladt ki egy mennyezeti lámpatest, s az egész szint füsttel telítődött. A tűzoltók a helyszínen tartózkodó húsz járóbeteget és a személyzetet kikísérték [...]

Videó: Bútorok égtek egy XIII. kerületi üzletben

2016. február 23. Budapest
TűzSzerdára virradó éjjel tűz keletkezett egy bútorüzlet földszintjén Budapest XIII. kerületében, a Róbert Károly körúton. A mintegy 300 négyzetméteres bútorüzletben 200-250 négyzetméteren égett a tűz. A fővárosi tűzoltók nagy erőkkel vonultak a helyszínre, az oltást a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat [...]

Videó: Lángba borult egy ikerház XXII. kerületben

2016. február 19. Budapest
TűzPéntekre virradó éjjel riasztották a fővárosi tűzoltókat a XXII. kerületi Kolozsvár utcába, ahol egy ikerház teljes terjedelmében égett. A tűzoltók tíz gépjárművel vonultak a helyszínre, a tüzet négy vízsugárral sikerült megfékezniük. Az épületben nem tartózkodott senki, lakosságvédelmi intézkedésre [...]

Három embert vittek kórházba szén-monoxid-mérgezés miatt

2016. február 19. Budapest
MérgezésHárom ember lett rosszul péntek hajnalban Budapesten, a XVIII. kerületben, az Erdősáv utcában. A mentők szerint a lakók feltehetőleg szén-monoxid-mérgezést szenvedtek.

Videó: Kidőlt egy lakóépület tartópillére a VII. kerületben

2016. február 17. Budapest
MentésVélhetően a szomszédos területen végzett földmunkák miatt kidőlt egy hatvanlakásos lakóépület tartópillére a VII. kerületben. A fővárosi tűzoltók ideiglenes dúcolással alátámasztották az épületet.

A szomszédban végzett földmunka miatt kidőlt egy lakóépület tartópillére

2016. február 17. Budapest
OmlásÉletveszélyessé nyilvánítottak egy hatvanhat lakásos társasházat szerdán Budapest VII. kerületében, a Damjanich utcában, mert a sarkánál kidőlt egy négy méter magas tartóoszlop. A fővárosi tűzoltók a tizenhét érintett lakásból tizennyolc embert kísértek a szabadba.

Videó: Lakástűz a IV. kerületben

2016. február 6. Budapest
TűzKigyulladt szombat este egy második emeleti lakás Budapest IV. kerületében, a Káposztásmegyeri úton. A fővárosi tűzoltók 15 embert kísértek ki a füsttel telített négyemeletes épületből.
A mentők három embert füstmérgezés miatt kórházba szállítottak.

Kigyulladt egy lakás a IV. kerületben

2016. február 6. Budapest
LakástűzKigyulladt szombat este egy második emeleti lakás Budapest IV. kerületében, a Káposztásmegyeri úton. A fővárosi tűzoltók 15 embert kísértek ki a füsttel telített négyemeletes épületből.

Két holttestet találtak egy kiégett autóban

2016. február 5. Budapest
Égő járműPéntekre virradó éjjel kigyulladt egy személyautó Budapesten, a XV. kerületi Késmárk utcában. A helyszínre vonuló fővárosi tűzoltók két megégett holttestet találtak a kiégett gépkocsiban.

Videó: Veterán autók égtek benn a XII. kerületi garázsban

2016. január 30. Budapest
TűzTűz keletkezett szombat délelőtt Budapesten, egy XII. kerületi társasház
garázsában. A Zugligeti úton álló kétemeletes épületből öt embert menekítettek ki a tűzoltók. Személyi sérülés nem történt, a garázsban azonban három autó és egy motor bennégett.
A tűzoltók egy szivárgó gázpalackot is találtak, [...]

Videó: Halálos baleset a 6-os úton

2016. január 30. Budapest
MentésAutógumikat szállító kamion és egy személyautó ütközött össze szombat délután Budapest XXII. kerületben, a 6-os főút városból kivezető szakaszán. A baleset a nagytétényi városrészben, az ipari park területe melletti útszakaszon történt.
Az ütközés következtében a személyautót vezető középkorú férfi [...]

Ford Focus és kamion halálos balesete

2016. január 30. Budapest
BalesetAutógumikat szállító kamion és egy személyautó ütközött össze szombat délután Budapest XXII. kerületben, a 6-os főút városból kivezető szakaszán. Az ütközés következtében a személyautót vezető középkorú férfi a helyszínen életét vesztette, holttestét a fővárosi tűzoltók emelték ki a roncsból.

Veterán autók égtek benn a XII. kerületi garázsban

2016. január 30. Budapest
TűzTűz keletkezett szombat délelőtt Budapesten, egy XII. kerületi társasház garázsában. A Zugligeti úton álló kétemeletes épületből öt embert menekítettek ki a tűzoltók. Személyi sérülés nem történt, a garázsban azonban három autó és egy motor bennégett.

Videó: Lakástűz a XI. kerületben

2016. január 23. Budapest
TűzKigyulladt szombat hajnalban egy régi társasház első emeleti lakása Budapest XI. kerületében, a Kelenhegyi úton. A tűzoltók az oltással egy időben öt embert menekítettek ki az épületből. Két embert a mentők füstmérgezés gyanújával kórházba szállítottak. A tűzzel nem érintett lakásokba az ott élők visszatérhettek. [...]

Szén-monoxid-mérgezés a mentőknél

2016. január 23. Budapest
MérgezésÉppen egy riasztáshoz indult szombat hajnalban egy fővárosi mentőautó személyzete a Bázis mentőállomásról, amikor rosszul lettek. Feltehetőleg a fűtő-berendezés meghibásodása okozhatta a balesetet.

Két ember megégett a II. kerületben kigyulladt házban

2016. január 23. Budapest
LakástűzTeljes terjedelmében égett egy családi ház tetőszerkezete szombat este Budapest II. kerületében, a Piszke utcában. Egy férfi és egy nő égési sérüléseket szenvedett, ezért a mentők kórházba vitték őket.

Túlélte a férfi, hogy elgázolta a metró

2016. január 21. Budapest
MentésElgázolt a 3-as metró egy férfit csütörtök délután a Népliget állomásnál. A 20-30 év körüli férfi a két szerelvény közé került, de túlélte a balesetet.

Halálos lakástűz Budapesten

2016. január 19. Budapest
LakástűzA tűzoltókat kedd hajnalban riasztották a Jó szerencsét útra, ahol egy 40 négyzetméteres hétvégi ház teljes terjedelmében égett. Az utómunkálatok során a tűzoltók egy holttestet találtak az épületben.

Videó: Halálos lakástűz a XVII. kerületben

2016. január 16. Budapest
TűzKigyulladt szombat délelőtt egy XVII. kerületi lakás egyik helyisége a Tarcsai úton. A tűzoltók egy 40 év körüli férfit eszméletlen állapotban kihoztak az égő épületből, a mentők azonban már nem tudtak segíteni rajta.

Lakástűzben meghalt egy ember a XVII. kerületben

2016. január 16. Budapest
LakástűzKigyulladt szombat délelőtt egy XVII. kerületi lakás egyik helyisége a Tarcsai úton. A tűzoltók egy 40 év körüli férfit eszméletlen állapotban kihoztak az égő épületből, a mentők azonban már nem tudtak segíteni rajta.

Felborult egy autó a hármas karambolban

2016. január 16. Budapest
BalesetHárom személyautó ütközött össze szombat este Budapest X. kerületében, a Kőbányai úton. Az ütközés következtében az egyik jármű a tetejére borult, ketten könnyebben megsérültek

Öten megsérültek, amikor kigyulladt a volt MSZP-székház

2016. január 16. Budapest
TűzTűz keletkezett szombat este Budapest VIII. kerületében, a II. János Pál pápa tér egyik elhagyatott épületében. Az MSZP egykori székházából két embert a tűzoltók mentettek ki.

Vasúti felüljáró oszlopának csapódott egy autó Budapesten

2016. január 16. Budapest
BalesetVasúti felüljáró oszlopának csapódott és a villamossíneken keresztben állt meg egy személyautó szombat este Budapesten, a XV. kerületi Fóti úton. A balesetben egy ember súlyosan megsérült.

Egy csecsemőt és anyját kellet kórházba szállítani szén-monoxid-mérgezés miatt

2016. január 15. Budapest
MérgezésA Melinda úti társasház egyik lakásában megszólalt a szén-monoxid-vészjelző, a kiérkező tűzoltók veszélyes gázszintet mértek.

Leszakadt a födém a II. kerületben kigyulladt lakásban

2016. január 2. Budapest
LakástűzTűz ütött ki szombat délelőtt Budapest II. kerületében, a Mechwart ligetnél. Egy ötemeletes lakóépület egyik első emeleti lakásában csaptak fel a lángok. Három ember füstmérgezést szenvedett, a födémszerkezet egy része leszakadt.

Lekapták a gyűrűt a tűzoltók egy fiatal nő kezéről

2015. december 31. Budapest
EgyébEgy kétségbeesett fiatal lány csöngetett be Szilveszter napján a VIII. kerületi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságra, majd az őrszolgálatot teljesítő tűzoltónak elpanaszolta, hogy az egyik ujjára egy gyűrű szorult, amit több órás próbálkozás ellenére sem tudott eltávolítani.

Videó: Lakástűz a József körúton

2015. december 30. Budapest
TűzTűz ütött ki szerda hajnalban Budapest VIII. kerületben, a József körút egy régi bérházában. Az épület egyik első emeleti lakásában egy 40 négyzetméteres szoba égett ki. A lakásban tartózkodó személy időben ki tudott menekülni, sérülés nem történt.
A fővárosi tűzoltók három vízsugárral fékezték meg [...]

Videó: Beszorult sérülteket mentettek ki a tűzoltók a roncsból

2015. december 28. Budapest
MentésKét személyautó ütközött össze hétfő este a főváros XVIII. kerületében, a Gyömrői és Csévéző út kereszteződésében. Az egyik autóba két súlyos sérült beszorult, őket a fővárosi tűzoltók szabadították ki.
A balesethez riasztott Doktorszolgálat még az autóban megkezdte a sérültek ellátását, miközben [...]

Beszorult sérülteket mentettek ki a tűzoltók a roncsból

2015. december 28. Budapest
BalesetKét személyautó ütközött össze hétfő este a főváros XVIII. kerületében, a Gyömrői és Csévéző út kereszteződésében. Az egyik autóba két súlyos sérült beszorult, a tűzoltók szabadították ki őket.

Szerelőaknába zuhant és meghalt egy férfi

2015. december 22. Budapest
MentésEgy 4 méter mély vízszerelő aknába zuhant kedd délután egy hatvan év körüli férfi a Budapest XII. kerületben, a Levendula utcában. A szerencsétlenül járt embert az I. kerületi tűzoltók alpin-technikai módszerrel hozták fel a társasház kertjében lévő aknából.

Videó: Tűz egy II. kerületi társasházban

2015. december 19. Budapest
TűzTűz ütött ki szombat este Budapest II. kerületében, az Alsó Zöldmáli út egyik kétszintes társasházában. Az egyik első emeltei lakás egy helyiségében keletkezett tűz, ami a többi helyiségre is átterjedt.

Két felnőttet és két gyermeket szállítottak kórházba

2015. december 19. Budapest
MérgezésKét felnőttet és két gyermeket súlyos szén-monoxid-mérgezéssel szállítottak kórházba a mentők szombat este Budapest X. kerületéből. A tűzoltók magas szén-monoxid-koncentrációt mértek a gázkészülék közelében.

Tűz egy II. kerületi társasházban

2015. december 19. Budapest
LakástűzTűz ütött ki szombat este Budapest II. kerületében, az Alsó Zöldmáli út egyik kétszintes társasházában. Az egyik első emeltei lakás egy helyiségében keletkezett tűz, ami a többi helyiségre is átterjedt.

Ismét életeket mentett egy vészjelző

2015. december 15. Budapest
MérgezésBejelzett a szén-monoxid-érzékelő kedd este Budapesten, egy VI. kerületi lakás fürdőszobájában. A kiérkező fővárosi hivatásos tűzoltók kimutatható szén-monoxid-koncentrációt a helyiségben, ezért értesítették a gázszolgáltató szakembereit.

Videó: Lángok csapnak ki egy Váci úti lakás erkélyén

2015. december 14. Budapest
TűzKigyulladt hétfő délután egy négyszintes lakóépület egyik lakása a főváros XIII. kerületében, a Váci úton. A tűzeset során öt ember megsérült, egyiküket eszméletlen állapotban mentettek ki a lakásból.

Földszinti lakás ég Zuglóban

2015. december 14. Budapest
LakástűzTűz ütött ki Budapest XIV. kerületében, az Angol utcában hétfő délelőtt. Egy lakóépület földszinti lakása gyulladt ki, majd a fővárosi tűzoltók kiérkezésekor már teljes terjedelmében égett.

Öten sérültek meg a Váci úti lakástűzben

2015. december 14. Budapest
LakástűzKigyulladt hétfő délután egy négyszintes lakóépület egyik lakása a főváros XIII. kerületében, a Váci úton. A tűzeset során öt ember megsérült, egyiküket eszméletlen állapotban mentettek ki a lakásból.

Videó: Halálos baleset műszaki mentése az Üllői úton

2015. december 13. Budapest
MentésKét személyautó ütközött össze vasárnap délelőtt Budapest IX. kerületében, az Üllői úton. A Pöttyös utca közelében történt balesetben egy ember meghalt, ketten a roncsokba szorultak.
Az egyik személyautóban egy gyermek és két felnőtt utazott. A férfit feszítővágó berendezés segítségével tudták a [...]

Videó: Kigyulladt egy hajléktalanszálló a Budafoki úton

2015. december 13. Budapest
TűzEgy hajléktalanszálló harmadik emeletén keletkezett tűz Budapest XI. kerületében, a Budafoki úton. A lángok az emeleti helyiségekből átterjedtek a tetőszerkezetre is, 123 embert menekítettek ki.

Videó: Kigyulladt egy irodaépület a VIII. kerületben

2015. december 13. Budapest
TűzTűz ütött ki vasárnap este a főváros VIII. kerületében, a Vajda Péter utcában. Egy kétszintes, vegyes rendeltetésű épület emeleti részén keletkezett tűz, amely átterjedt a tetőszerkezetre is. Az épületben egy stúdió és irodák találhatók.

Halálos baleset az Üllői úton

2015. december 13. Budapest
BalesetKét személyautó ütközött össze vasárnap délelőtt Budapest IX. kerületében, az Üllői úton. A Pöttyös utca közelében történt balesetben egy ember meghalt, ketten a roncsokba szorultak.

Kigyulladt egy hajléktalanszálló a Budafoki úton

2015. december 13. Budapest
TűzEgy hajléktalanszálló harmadik emeletén keletkezett tűz Budapest XI. kerületében, a Budafoki úton, a Hauszmann Alajos utca közelében. A lángok az emeleti helyiségekből átterjedtek a tetőszerkezetre is.

Kigyulladt egy irodaépület a VIII. kerületben

2015. december 13. Budapest
TűzTűz ütött ki vasárnap este a főváros VIII. kerületében, a Vajda Péter utcában. Egy kétszintes, vegyes rendeltetésű épület emeleti részén keletkezett tűz, amely átterjedt a tetőszerkezetre is. Az épületben egy stúdió és irodák találhatók.

Videó: Tűzoltók mentik a lakókat a kigyulladt panelházból

2015. december 12. Budapest
MentésTűz keletkezett szombat hajnalban Budapest XI. kerületében, az Etele út egyik kilencemeletes panelházában. A lángok egy nyolcadik emeleti lakásában csaptak fel, a tűz átterjedt az érintett ingatlan fölötti kilencedik emeleti lakásra is. Három lakót a kilencedik emeleti égő lakásból mentettek ki a tűzoltók. [...]

Kiégett két lakás egy kilencemeletes panelházban

2015. december 12. Budapest
LakástűzTűz keletkezett szombat hajnalban Budapest XI. kerületében, az Etele út egyik kilencemeletes panelházában. A lángok egy nyolcadik emeleti lakásában csaptak fel, a tűz átterjedt az érintett ingatlan fölötti kilencedik emeleti lakásra is.

Hét embert vittek kórházba szén-monoxid-mérgezés gyanújával

2015. december 3. Pest megye
MérgezésHét embert vittek kórházba szén-monoxid-mérgezés gyanújával egy fóti családi házból csütörtök este. Az Alberti Béla utcai házban öt felnőtt és két gyerek lett rosszul.

Videó: Lángba borult egy nyomdaépület a XII. kerületben

2015. november 27. Budapest
TűzA XII. kerületi Szamóca utcában a 800 négyzetméteres nyomdaépület tetőszerkezete a tűzoltók kiérkezésekor teljes terjedelmében égett. A használaton kívüli épület tetőtere és teteje a kora reggeli órákban gyulladt ki. Harminc tűzoltó hét vízsugárral fékezte meg a lángokat, melyek az egyik közel álló épületet [...]

Kigyulladt két hétvégi ház Csepelen

2015. november 23. Budapest
LakástűzVasárnap este Budapest XXI. kerületbe, a Klapka utca utáni dűlős területre riasztották a tűzoltókat, mert kigyulladt egy hétvégi ház. A fővárosi tűzoltók kiérkezésekor az 50 négyzetméteres épület már teljes terjedelmében égett. Este 10 óra körül a közeli Rózsa utcába is riasztották a tűzoltókat, ahol [...]

Videó: Kigyulladt egy hétvégi ház Csepelen

2015. november 22. Budapest
TűzBudapest XXI. kerületbe, a Klapka utca utáni dűlős területre riasztották a tűzoltókat vasárnap este. Egy 50 négyzetméteres hétvégi ház gyulladt ki, amely a tűzoltók kiérkezésekor már teljes terjedelmében égett.
Az oltást nehezítette, hogy Csepel ezen része tűzivíz-hiányos terület, ezért a tűz oltásához [...]

Videó: Két ember megsérült a VII. kerületi lakástűzben

2015. november 14. Budapest
TűzTűz keletkezett szombat reggel Budapesten, a VII. kerületi Nefelejcs utca egyik régi, kétemeletes bérházának II. emeleti lakásásban. A lakásban tartózkodó két nő segítségére az egyik szomszéd sietett, aki kikísérte őket a füsttel telítődött ingatlanból, majd megkezdte a tűz oltását.
A közben helyszínre [...]

Videó: Egy ember meghalt a felrobbant melléképületben

2015. november 9. Budapest
RobbanásRobbanás történt hétfő délelőtt Budapesten, a XXII. kerületi Árpád utcában. A detonáció romba döntött egy 50 négyzetméteres melléképület. A romok alól egy középkorú férfi holtteste került elő.

Egy ember meghalt a felrobbant melléképületben

2015. november 9. Budapest
RobbanásRobbanás történt hétfő délelőtt Budapesten, a XXII. kerületi Árpád utcában. A detonáció romba döntött egy 50 négyzetméteres melléképület. A romok alól egy középkorú férfi holtteste került elő.

Kigyulladt egy családi ház a XXII. kerületben

2015. november 1. Budapest
LakástűzKigyulladt vasárnap este egy 70 négyzetméter alapterületű családi ház tetőszerkezete Budapest XXII. kerületében, a Harangozó utcában. A fővárosi tűzoltóknak este 7 órára sikerült megfékezniük a lángokat.

Videó: Rászakadt egy erdészház beton födémszerkezete egy emberre

2015. október 29. Budapest
MentésEgy nő életét vesztette Budapesten, a XII. kerületben csütörtök hajnalban, amikor beszakadt egy erdészeti pihenő teteje. A Normafától mintegy egy kilométerre található az erdőben egy félig földbe vájt, elhagyott erdészház födéme szakadt be.

Egy ember meghalt, amikor beszakadt egy erdészeti pihenő teteje

2015. október 29. Budapest
OmlásEgy nő életét vesztette Budapesten, a XII. kerületben csütörtök hajnalban, amikor beszakadt egy erdészeti pihenő teteje. A Normafától mintegy egy kilométerre található az erdőben egy félig földbe vájt, elhagyott erdészház födéme szakadt be.

Videó: Vákumágyban mentették le a szikláról a bajba került kirándulót

2015. október 28. Budapest
MentésSzerda kora délután a II. kerületi Csalán utca közelében található kirándulóhelyen egy kiránduló lezuhant egy szikláról. A fővárosi tűzoltók kettő tűzoltófecskendővel és három különleges szerrel vonultak a helyszínre, felkészülve a speciális terepadottságok közötti mentésre. A kiérkező egységek a Katasztrófavédelmi [...]

Vákumágyban mentették le a szikláról a bajba került kirándulót

2015. október 28. Budapest
MentésA II. kerületi Csalán utca közelében egy kiránduló lezuhant egy szikláról. A fővárosi tűzoltók speciális vákuumágy és kötéltechnikai módszerek segítségével hozták le a sérültet, majd átadták a mentőknek.

Gyalogost gázolt az egyik karambolozó autó

2015. október 26. Budapest
BalesetEgyelőre tisztázatlan körülmények között összeütközött három személyautó hétfő reggel a főváros XIV. kerületében, a Füredi út és a Szentmihályi út kereszteződésénél. Az ütközés következtében az egyik autó a gyalogátkelőhelyen elsodort egy 73 éves nőt.

Baleset a IV. kerületben

2015. október 24. Budapest
BalesetKét személyautó ütközött össze szombat hajnalban a főváros IV. kerületében, a Váci út és az Árpád út kereszteződésénél. A balesetben ketten súlyosan megsérültek, egyiküket a tűzoltók vágták ki a járműből.

Videó: Családi ház tetőszerkezete ég a II. kerületben

2015. október 23. Budapest
TűzKigyulladt péntek délután egy 120 négyzetméter alapterületű családi ház tetőszerkezete Budapest II kerületében, a Szilágyi Erzsébet utcában. A tűzoltók több irányból, a ház tetőszerkezetét megbontva összesen négy vízsugárral oltották el tüzet. Az egységek az épületben senkit nem találtak. A lángok a [...]

Videó: Tűz egy autófényező műhelyben

2015. október 22. Budapest
TűzTűz keletkezett egy 60 négyzetméteres autófényező műhely tetőterében kialakított raktárhelyiségben csütörtök este Budapest VII. kerületében, a Stróbl Alajos utcában. A tüzet a fővárosi tűzoltók egy vízsugárral megfékezték, miközben a fényező műhely földszintjéről több ipari gázpalackot vittek ki. A palackokat [...]

Szakadékba zuhant és meghalt egy fiatal férfi a III. kerületben

2015. október 17. Budapest
MentésMeghalt szombat délután egy 20-25 év körüli férfi, aki szakadékba zuhant Budapest III. kerületében, a Rókahegyi kőbánya közelében.

Videó: Menthetetlen volt a lángba borult atlétikai csarnok

2015. október 15. Budapest
TűzCsütörtök hajnalban kigyulladt a Testnevelési Egyetem atlétikai csarnoka Budapesten, az Alkotás úton. A háromezer négyzetméteres, faszerkezetű épület teljes terjedelmében égett, a tűz a szomszédos irodaépületre is átterjedt.
A csarnok teteje beomlott, egyik fala mintegy tíz métert hosszan kidőlt. [...]

Videó: Tűzoltók érkeznek a lángokban álló sportcsarnokhoz

2015. október 15. Budapest
TűzA fővárosi tűzoltók a legmagasabb, V-ös kiemelt riasztási fokozat szerint vonultak ki a lángba borult atlétikai csarnokhoz. A hivatásosok munkáját a Zuglói ÖTE és a Budavár-Rózsadomb ÖTE tagjai is segítették.
Az oltási munkálatokban több mint 70 tűzoltó vett részt.

Tűz a Testnevelési Egyetemen

2015. október 15. Budapest
TűzKigyulladt csütörtök hajnalban a Testnevelési Egyetem atlétikai csarnoka Budapesten az Alkotás úton. A háromezer négyzetméteres, faszerkezetű épület teljes terjedelmében égett, a tűz a szomszédos épületre is átterjedt. A csarnok teteje beomlott, egyik fala mintegy tíz métert hosszan kidőlt.

Elgázolt egy nőt a buszmegállóba csapódó autó

2015. szeptember 29. Budapest
BalesetKét személyautó ütközött össze kedden kora este Budapest XIV. kerületében, a Fogarasi úton. Az ütközés következtében az egyik jármű egy buszmegállóba csapódott, ahol annak padjához szorított egy ott várakozó fiatal nőt.

Videó: Felborult a trolival ütköző kisteherautó az Andrássy úton

2015. szeptember 25. Budapest
MentésTrolibusz ütközött egy kisteherautóval péntek reggel Budapest VI. kerületében, az Andrássy út és az Izabella utca kereszteződésében. Az ütközés következtében a Fiat típusú kisteherautó az oldalára borult. A romlandó élelmiszer rakomány átrakodása után a teherautót daru segítségével állították talpra [...]

Felborult a trolival ütköző kisteherautó az Andrássy úton

2015. szeptember 25. Budapest
BalesetTrolibusz ütközött egy kisteherautóval péntek reggel Budapest VI. kerületében, az Andrássy út és az Izabella utca kereszteződésében. Az ütközés következtében a Fiat típusú kisteherautó az oldalára borult.

Tűzoltók mentettek ki egy beomlott munkagödörből két munkást

2015. szeptember 22. Budapest
OmlásKét embert mentettek ki a fővárosi tűzoltók egy munkagödörből kedden. Egyiküket a gödörben derékig beszorulva találták meg, míg a másik embert jelentősen betemette a több köbméter föld.

Szén-monoxid-mérgezésben meghalt egy férfi Budapesten

2015. szeptember 18. Budapest
MérgezésA tűzoltókat a Grassalkovich útra egy lakóházhoz riasztották, amelynek a pincéjéből egy halott férfit hoztak ki. A pincében egy benzinmotoros aggregátort találtak.

Videó: Kiégett a 21A BKV-busz az Istenhegyi úton

2015. szeptember 13. Budapest
TűzKigyulladt, majd teljesen leégett vasárnap a BKV 21A jelű Ikarus 415-ös típusú busza az Istenhegyi úton a Városkút megállónál. A buszon mintegy harmincan utaztak, mindenki időben leszállt, a sofőrt azonban füstmérgezés miatt kórházba kellett szállítani.

Kiégett a 21A BKV-busz az Istenhegyi úton

2015. szeptember 13. Budapest
Égő járműKigyulladt, majd teljesen leégett vasárnap a BKV 21A jelű Volvo 7000 típusú busza az Istenhegyi úton a Városkút megállónál. A buszon mintegy harmincan utaztak, mindenki időben leszállt, a sofőrt azonban füstmérgezés miatt kórházba kellett szállítani.

Fának ütközött egy emeletes busz Budapesten

2015. szeptember 11. Budapest
BalesetFának ütközött péntek késő délután egy emeletes városnéző autóbusz Budapesten, az Andrássy úton, a Deák tér közelében. A fa a járműre dőlt, az tartotta, amíg a tűzoltók el nem távolították.

Videó: Elszenesedett holttestet találtak a csepeli raktártűz helyszínén

2015. szeptember 10. Budapest
TűzKigyulladt csütörtök hajnalban egy bútorlapokat raktározó épület Csepelen, a Fügefa utcában. A tűz egy mintegy 1000 négyzetméter alapterületű épületben keletkezett. Az utómunkálatok során a tűzoltók egy elhunyt embert találtak az épületben 

Videó: Tűz a Tüskecsarnok mellett

2015. szeptember 10. Budapest
TűzCsütörtök kora este Budapest XI. kerületében, a Bogdánfy utcában gyulladtak meg szabadban tárolt műszaki berendezések. A mintegy 25 négyzetméternyi területen égő lángokat a fővárosi hivatásos tűzoltók fojtották el. Egy közeli sportlétesítményt még a tűzoltók kiérkezése előtt biztonsági okokból kiürítettek. [...]

Videó: Tűzoltói beavatkozás a BEAC mellett

2015. szeptember 10. Budapest
TűzCsütörtök kora este Budapest XI. kerületében, a Bogdánfy utcában gyulladtak meg szabadban tárolt műszaki berendezések. A mintegy 25 négyzetméternyi területen égő lángokat a fővárosi hivatásos tűzoltók fojtották el. Egy közeli sportlétesítményt még a tűzoltók kiérkezése előtt biztonsági okokból kiürítettek. [...]

Bútorlapokat raktározó épület égett Csepelen

2015. szeptember 10. Budapest
Ipari tűzKigyulladt csütörtök hajnalban egy bútorlapokat raktározó épület Csepelen, a Fügefa utcában. A tűz egy mintegy 1000 négyzetméter alapterületű épületben keletkezett. Az utómunkálatok során a tűzoltók egy elhunyt embert találtak az épületben

Parkoló autók közé csapódott egy személyautó

2015. szeptember 8. Budapest
BalesetEgy személyautó nagy sebességgel a parkoló autók közé hajtott, majd egy hirdetőoszlopot is kidöntött kedden hajnalban Budapesten, a VII. kerületi Rottenbiller utcában. A baleset két súlyos sérültjét a mentők kórházba szállították.

Szikvízszállító kisteherautó ütközött egy kukásautónak

2015. szeptember 8. Budapest
BalesetÖsszeütközött kedden dél körül egy szikvízszállító kisteherautó és egy kukásautó a főváros XX. kerületében. A kisteherautóba egy ember beszorult, őt a helyszínre riasztott XX. kerületi tűzoltók szabadítottak ki.

Időben jelzett a szén-monoxid-érzékelő

2015. szeptember 3. Budapest
MentésBejelzett csütörtökön délben a szén-monoxid-érzékelő Budapesten, a VI. kerületi Csengery utca egyik társasházi lakásban. A helyszínre riasztott fővárosi hivatásos tűzoltók kimutatható koncentrációt mértek, a gázszolgáltató szakemberei lezárták a gázkészüléket.

Több vagonnyi barnaszén izzott a rákosi vasútállomáson

2015. szeptember 2. Budapest
TűzSzerda este egy vasúti szerelvény harminc kocsijából kilencben izzott a barnaszén rakomány. A rákosi vasútállomás egyik félreeső vágányára vontatott vonat nem akadályozta a forgalmat és rakománya nem jelentett veszélyt a lakosságra.

Felborult a Doktorszolgálat terepjárója

2015. augusztus 31. Budapest
BalesetBalesetet szenvedett hétfő délelőtt a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Doktorszolgálata. A Nissan típusú terepjáró egy személyautóval ütközött, majd az oldalára borulva állt meg a Rákóczi úton.

Halálos baleset történt Óbudán

2015. augusztus 30. Budapest
BalesetOszlopnak ütközött egy személyautó vasárnap kora hajnalban a főváros III. kerületében, a Váradi utca és Bécsi út kereszteződésénél. A baleset következtében az autó vezetője életét vesztette, utasát a tűzoltók emelték ki az összeroncsolódott járműből.

Egy nap alatt négy riasztás szén-monoxid miatt

2015. augusztus 29. Budapest
MérgezésEgy nap alatt négy alkalommal is vonulniuk kellett a fővárosi tűzoltóknak, mert veszélyt jeleztek a lakásokba telepített szén-monoxid-vészjelző készülékek. A kivonuló tűzoltók minden alkalommal kimutatták a mérgező gázt a levegőben.

Halálos szén-monoxid-mérgezés a fővárosban

2015. augusztus 29. Budapest
MérgezésSzombat este a XI. kerületi Hegyalja útra riasztották a fővárosi tűzoltókat és a gázszolgáltató szakembereit, mert egy társasház földszinti lakásában halálos kimenetelű szén-monoxid-mérgezés történt.

Metanol robbant a gyógyszergyárban

2015. augusztus 27. Budapest
RobbanásRobbanás történt csütörtök délelőtt a Richter Gedeon Gyógyszergyár területén Budapesten. A munkások egy kisebb méretű tartályt bontottak, amelyben korábban metanolt tároltak. A munkálatok közben a tartály berobbant, egy ember megsérült.

Beszorult sérültet mentettek ki a tűzoltók

2015. augusztus 27. Budapest
BalesetKét személyautó ütközött csütörtök délelőtt Budapesten, a XIII. kerületben a Gogol utca és a Hegedűs Gyula utca kereszteződésében. Az egyik jármű az oldalára borult, egy beszorult embert feszítő-vágó berendezés segítségével szabadítottak ki a fővárosi tűzoltók.

Videó: Viharkárok felszámolása

2015. augusztus 18. Budapest
MentésA Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság központi ügyeletére több
mint ezer bejelentés érkezett a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék miatt. A legtöbb esetben családi- és társasházak, szállodák, közintézmények pincéjébe, alagsori helyiségeibe folyt be a víz, amelyet a tűzoltóknak kellett kiszivattyúzniuk, [...]

Halálos baleset Budapesten

2015. augusztus 13. Budapest
BalesetCsütörtök éjjel Budapesten egy VW nekiütközött két másik személyautónak, majd elgázolt egy zebránál várakozó fiatalembert, aki azonnal meghalt. A VW-be egy ember beszorult, őt a fővárosi tűzoltók feszítővágóval szabadították ki.

Videó: Tűz a hetedik emeleten

2015. augusztus 9. Budapest
TűzA főváros XIV. kerületében, a Füredi utca egyik tízszintes épületében tűz ütött ki vasárnap este. A lángok egy hetedik emeleti lakás 20 négyzetméteres helyiségben csaptak fel. A tüzet a helyszínre érkező fővárosi tűzoltók egy vízsugárral eloltották. A felsőbb szinteket létrás jármű segítségével átvizsgálták, [...]

Videó: Sérült személy mentése munkagödörből

2015. augusztus 4. Budapest
MentésKedd délután Budapesten, a Sasadi úton építkezés közben leomlott az épület. A balesetben egy ember meghalt, két sérültet a mentők kórházba vittek. A fővárosi tűzoltók négy embert hoztak ki a házból, az egyik sérültet egy munkagödörből emelték ki.

Építkezés közben leomlott egy épület a Sasadi úton

2015. augusztus 4. Budapest
OmlásKedd délután Budapesten, a Sasadi út 174. alatt, építkezés közben leomlott az épület. A balesetben egy ember meghalt, két sérültet a mentők kórházba vittek. A fővárosi tűzoltók négy embert hoztak ki a házból.

Videó: Lakástűz az I. kerületben

2015. július 29. Budapest
TűzMéteres lángok csaptak ki annak a lakásnak az ablakán, amiben szerdán hajnalban keletkezett tűz az első kerületi Naphegyen. A tűzoltók kiérkezése előtt a lakás tulajdonosa kimenekült az égő ingatlanból. A háromszintes épület füsttel telítődött, ezért a házból több lakót az utcára kellett kísérni a tűzoltói [...]

Videó: Kigyulladt egy szerelőműhely a Soroksári úton

2015. július 22. Budapest
TűzKigyulladt szerda délután Budapesten, a Soroksári út és az Illatos út csomópontjánál lévő autókereskedés területén egy 80 négyzetméteres autószerelő műhely. A nagy füst miatt le kellett állítani a HÉV és a MÁV forgalmát az érintett szakaszon.

Kigyulladt egy szerelőműhely a Soroksári úton

2015. július 22. Budapest
Ipari tűzKigyulladt szerda délután Budapesten, a Soroksári út és az Illatos út csomópontjánál lévő autókereskedés területén egy 80 négyzetméteres autószerelő műhely. A nagy füst miatt le kellett állítani a HÉV és a MÁV forgalmát az érintett szakaszon.

Vonuló mentőautó karambolozott

2015. július 17. Budapest
BalesetMegkülönböztető jelzéseit használó mentőautó ütközött személyautóval péntek délután Budapesten, a Déli pályaudvarnál. A mentő nem szállított beteget, a balesetben a mentőápoló könnyebben megsérült.

Villanyoszlopnak csapódott egy autó a Nagykőrösi úton

2015. július 3. Budapest
BalesetVillanyoszlopnak ütközött egy személyautó csütörtök éjjel Budapesten a XVIII. kerületben, a Nagykőrösi úton, a Solymász és az Igric utca között. Egy embert a tűzoltók szabadítottak ki a felismerhetetlenségig összeroncsolódott járműből.

Videó: Halálos tűz a XVI. kerületben

2015. június 27. Budapest
TűzEgy családi ház 24 négyzetméteres melléképületének tetőszerkezete gyulladt ki pénteken éjszaka Budapesten, a XVI. kerületi Dezsőfia utcában. A fővárosi tűzoltók három vízsugárral eloltották a lángokat, az oltást követő felderítés közben egy elhunyt asszonyt találtak az épületben.

Videó: Elhagyott épület teteje égett

2015. június 24. Budapest
TűzEgy 80 négyzetméteres, elhagyott épület gyulladt ki szerda hajnalban Budapesten, a VIII. kerületi Tömő utcában. Az égő tető közvetlenül veszélyeztette a mellette álló lakóépületet, így az oltással párhuzamosan a tűzoltók vízsugarakkal védték a lakott házat. A tüzet fél óra alatt sikerült eloltani, a [...]

Kiürítés a XIV. kerületben

2015. június 23. Budapest
Veszélyes anyagTüzérségi eszközt találtak kedd délután Budapest XIV. kerületében, az Erzsébet királyné útja sarkán egy építkezésen. A robbanásveszélyes eszköz miatt 150 méteres körzetben kiürítik a környéket, ami irodaházakat és lakóépületeket is érint.

Videó: Kigyulladt egy raktár a IV kerületben

2015. június 10. Budapest
TűzTeljes terjedelmében égett egy 20 négyzetméteres raktárhelyiség Budapest IV. kerületében, a Nádor és Knézits utcák kereszteződésében szerda délután. A fővárosi tűzoltók megfékezték a lángokat, a tűz nem terjedtek tovább. A gyanú szerint egy ember a helyszínen füstmérgezést szenvedett, ezért hozzá orvost [...]

Mentők szenvedtek balesetet

2015. június 8. Budapest
BalesetBudapesten, a XXI. kerületben, valamint Pécsen szenvedett balesetet egy-egy mentőautó. Mindkét esetben használták a megkülönböztető jelzéseket.

Kigyulladt egy kukásautó az Üllői úton

2015. június 8. Budapest
BalesetKigyulladt egy kukásautó vezetőfülkéje hétfő délelőtt Budapesten, az Üllői úton. Amikor a fővárosi tűzoltók a helyszínre érkeztek, már nem csak a vezetőfülke, hanem részben a teherautó szeméttároló felépítménye is lángolt.

Videó: Lámpaoszlopra csavarodott autó műszaki mentése az MTVA székház előtt

2015. június 7. Budapest
MentésAz útról lesodródva egy közvilágítási oszlopnak csapódott és felborult egy gépkocsi a főváros III. kerületében, a Kunigunda útján, az MTVA székháza előtt. A kiszakadt betonoszlop rádőlt az autóra.

Lámpaoszlopra csavarodott egy autó az MTVA székház előtt

2015. június 7. Budapest
BalesetAz útról lesodródva egy közvilágítási oszlopnak csapódott és felborult egy gépkocsi a főváros III. kerületében, a Kunigunda útján, az MTVA székháza előtt. A kiszakadt betonoszlop rádőlt az autóra.

Három gyermeket vittek kórházba a kigyulladt panellakásból

2015. június 6. Budapest
LakástűzTűz keletkezett egy ötödik emeleti panellakás erkélyén szombat délután Budapesten, a IV. kerületben. A lángok átterjedtek az egyik szobára is.

Videó: Beszorult sofőr kiszabadítása

2015. május 27. Budapest
MentésKét személyautó ütközött szerda kora reggel Budapest XIX. kerületében, az Üllői út és Vas Gereben utca kereszteződésében. Az egyik roncsba beszorult az autót vezető nő, őt a tűzoltók a bal első ajtót kifeszítése után gerincágyon emelték ki a járműből. A műszaki mentés idejére az Üllői út mellett futó [...]

Videó: Feszítővágóval szabadítják ki a tűzoltók a sofőrt a roncsból

2015. május 23. Budapest
MentésSzombat délután egy személyautó áttért a menetirány szerinti bal oldalra a XVII. kerületben a Keresztúri úton, ahol az árokba hajtott, majd egy fának ütközött. A járműben csak a sofőr tartózkodott, aki az ütközés következtében a kormány mögé szorult. A kiérkező tűzoltók az áramtalanítást követően feszítő-vágó [...]

Videó: Felborult egy rabszállító Budapesten

2015. május 13. Budapest
MentésEgy személyautóval ütközött, majd felborult a büntetés-végrehajtás kisbusza. A rabszállítóból három embert könnyű sérülésekkel vittek kórházba a mentők. A felborult járművet a tűzoltók állították kerekeire.

Felborult egy rabszállító Budapesten

2015. május 13. Budapest
BalesetEgy személyautóval ütközött, majd felborult a büntetés-végrehajtás kisbusza szerdán délután a BAH csomópontnál. A rabszállítóból három embert könnyű sérülésekkel vittek kórházba a mentők. A felborult járművet a tűzoltók állították kerekeire.

Videó: Beszorult sérült mentése a Nagyvárad téren

2015. május 3. Budapest
MentésSúlyos baleset vasárnap a kora reggel Budapesten, a Nagyvárad téren. Egy személyautó villanyoszlopnak ütközött, a jármű vezetője az összeroncsolódott gépkocsiba szorult. A fővárosi tűzoltóknak le kellett feszíteni a jármű ajtaját, majd el kellett mozdítani a kormányoszlopot, hogy a férfit gerincágyra [...]

Égő teherautón levő gázpalackokat lőttek ki

2015. május 3. Budapest
Égő járműKigyulladt egy kisteherautó vasárnapra virradó éjjel Budapest III. kerületében, a Fanyarka utca és a Csengőbojt utca kereszteződésében. A gépjárműben három gázpalack is volt, amelyeket olyan hőhatás érte, hogy a helyszínen a kilövésükről döntöttek a tűzoltók.

Beszorult a sofőr a villanyoszlopnak ütköző autóba

2015. május 3. Budapest
BalesetSúlyos baleset történt vasárnap kora reggel Budapesten, a Nagyvárad téren. Egy személyautó villanyoszlopnak ütközött, a jármű vezetője az összeroncsolódott gépkocsiba szorult.

Felborult egy teherautó az M1-M7 közös bevezetőjének csomópontjában

2015. május 2. Budapest
BalesetVélhetően túl nagy sebességgel érkezett és az oldalára borult egy teherautó, amikor el akart kanyarodni az Egér útra Gazdagrét felé az M1-M7 közös bevezetőjének csomópontjánál. A jármű egy költöztető cégé, bútorokat és egyéb holmikat szállítottak.

Rendőrautó karambolozott a Hungária körúton

2015. május 1. Budapest
BalesetEgy megkülönböztető fény- és hangjelzést használó rendőrautó a Hungária körúton haladt, amikor az Egressy útnál a szabályosan a kereszteződésbe hajtó személygépkocsinak ütközött.

Tűzoltók emelték ki a Rákos-patakba csúszott autót

2015. április 24. Budapest
BalesetKanyarodás közben patakba csúszott péntek este egy személyautó Budapest XIV. kerületében, a Tengerszem utca és a Rákospatak utca kereszteződésénél. A kocsit vezető férfit a helyszínen megszondáztatták, és a szonda elszíneződött.

Videó: Habbal fékezték meg a füstöltést a benzinkúton

2015. április 23. Budapest
TűzEgy benzinkutat és egy gyorséttermet kellett kiüríteni csütörtök délelőtt a IX. kerületben az Üllői úton, mert a benzinkút területén az egyik lezárt aknából füst szivárgott. A fővárosi tűzoltók a töltőállomást áramtalanították, ezzel párhuzamosan a füstölést, izzást megszüntették. A tűzoltói munka után [...]

Két halottat találtak a leégett melléképületben

2015. április 17. Budapest
Égő melléképületKigyulladt egy 30 négyzetméteres melléképület pénteken Budapest XXI. kerületében, a Kapisztrán János utcában. A helyszínre kivonuló fővárosi tűzoltók a tűz eloltása után, az utómunkálatok során két ember holttestére találtak az épületben.

Videó: Szeméttelepen keletkezett tűz a XIV. kerületben

2015. április 16. Budapest
TűzKora hajnalban riasztották a fővárosi tűzoltókat a XIV. kerületbe, ahol 500 négyzetméteres területen bútorokból, ruhaneműből, és egyéb lomokból álló több méter magas szemét égett.

Kigyulladt egy fővárosi szeméttelep

2015. április 16. Budapest
Ipari tűzKora hajnalban riasztották a fővárosi tűzoltókat a XIV. kerületbe, ahol 500 négyzetméteres területen bútorokból, ruhaneműből, és egyéb lomokból álló több méter magas szemét égett. A környékről több bejelentés is érkezett a füst miatt.

Halálos tűz a III. kerületben

2015. április 16. Budapest
TűzKigyulladt egy 5 négyzetméteres melléképület csütörtökön Budapest III. kerületében, az Ádám utcában. A helyszínre kivonuló fővárosi tűzoltók az oltás során egy 70 év körüli férfi holttestét találtak az épületben.

A Dunába gurult egy Bobcat

2015. április 16. Budapest
EgyébEgy Bobcat típusú egyszemélyes mini rakodógép gurult bele a Dunába a Margit-sziget budai oldalán, az Árpád hídtól mintegy háromszáz méterre. A balesetben senki nem sérült meg, ám a munkagép azonnal elsüllyedt.

Hat lakásba került veszélyes mennyiségű szén-monoxid

2015. április 16. Budapest
MérgezésIdőben jelzett a szén-monoxid-érzékelő egy VI. kerületi lakásban. Az esethez riasztott fővárosi hivatásos tűzoltók magas szén-monoxid-koncentrációt mértek a helyszínen, a gázszolgáltató szakemberei az egész épületet leválasztották a hálózatról, ami összesen harminckét lakást érint.

Karjukban hozták ki a tűzoltók az idős asszonyt a lakásból

2015. április 15. Budapest
LakástűzTűz keletkezett szerdán délután Budapest III. kerületében, egy Lajos utcai ötemeletes épület második emeleti lakásának konyhájában. A tűzhelyen felejtett étel gyulladt meg, tűzoltók a karjukban mentették ki a lakásban élő idős nőt, akit füstmérgezés gyanújával kellett kórházba szállítani.

Rosszul lett a fodrász, menekülniük kellett a vendégeknek

2015. április 15. Budapest
MérgezésRosszullétre panaszkodott egy fodrászüzlet dolgozója szerda kora este a IX. kerületi Ráday utcában. A kivonuló doktorszolgálat valós szén-monoxid értéket mért a helyszínen.

Két autó ütközött a IX. kerületben

2015. április 12. Budapest
BalesetKét személyautó ütközött össze vasárnapra virradó éjjel a főváros IX. kerületében, a Mester utca és a Könyves Kálmán körút kereszteződésében, a bevásárlóközpontnál. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két személyautó és egy troli karambolozott a VIII. kerületben

2015. április 4. Budapest
BalesetÖsszeütközött két személyautó és egy trolibusz szombat este a főváros VIII. kerületében, a Baross utcánál. Az ütközés következtében az egyik személyautóban egy ember meghalt, holttestét a tűzoltók emelték ki a roncsokból.

Tűzfalat döntött le a vihar

2015. április 3. Budapest
ViharA viharos erejű szél miatt leomlott egy tűzfal, és autókat rongált meg péntek délelőtt Budapest belvárosában. Személyi sérülés nem történt, a törmelék mintegy 20 négyzetméternyi területen szóródott szét a járdán.

Betegszállító ütközött a 61-es villamossal

2015. március 16. Budapest
BalesetÖsszeütközött egy betegszállító Suzuki típusú személyautó a 61-es villamossal hétfő délelőtt a XII. kerületben, a Szilágyi Erzsébet fasorban, a János-kórház közelében. A személyautóban ketten sérültek meg, a villamoson senkinek nem esett baja.

Teljesen leégett egy mopedautó a Fiumei úton

2015. március 16. Budapest
Égő járműLángba borult hétfő este egy kétszemélyes személyautó a főváros VIII. kerületében, a Magdolna utca és a Fiumei út kereszteződésében.

Gázszivárgás a Batthyány térnél

2015. március 14. Budapest
EgyébEgy megsérült vezetékből szivárgott a gáz péntek éjjel Budapesten, a Batthyány tér közelében. A gázszivárgás miatt a 2-es metró szerelvényei megállás nélkül haladnak át az állomáson.

Raktártűz a Golgota úton

2015. március 13. Budapest
Ipari tűzTeljes terjedelmében ég egy körülbelül 2000 négyzetméteres, kétszintes raktárépület Budapest VIII. kerületében, a Golgota úton. Elsődleges információink szerint az épületben felhalmozott ruhaneműk égnek.

Hetven embert menekítettek ki a kigyulladt házból

2015. március 13. Budapest
LakástűzA fővárosi Budafoki út elején álló ötemeletes lakóépület egyik lakásában keletkezett tűz péntek este. A fővárosi tűzoltók az oltási munkálatokkal párhuzamosan a lakótömbben lakó összes embert az utcára menekítették.

Videó: Gázrobbanás a Cserei utcában

2015. március 12. Budapest
RobbanásRobbanás történt csütörtök délután Budapest XIV. kerületében, a Cserei utca egyik négyszintes épületében. A detonációt követően tűz ütött ki, öt lakás lakhatatlanná vált. A kilenc sérült között négy gyermek is van, többen súlyosan, egyikük életveszélyesen megsérült.

Kilencen sérültek meg a XIV. kerületi robbanásban

2015. március 12. Budapest
RobbanásRobbanás történt csütörtök délután Budapest XIV. kerületében, a Cserei utca egyik négyszintes épületében. A detonációt követően tűz ütött ki, öt lakás lakhatatlanná vált. A kilenc sérült között négy gyermek is van, többen súlyosan, egyikük életveszélyesen megsérült.

Busz ütközött személyautóval a XX. kerületben

2015. március 11. Budapest
BalesetBusszal ütközött össze egy személyautó szerdán Budapest XX. kerületében, a Nyáry Pál utca és a Kossuth Lajos utca kereszteződésében. Az ütközés következtében a gépkocsi egy ház falának csapódott, a balesetben ketten megsérültek.

Pincetűz a IX. kerületben

2015. március 11. Budapest
TűzLomok gyulladtak meg szerda este Budapest IX. kerületében, a Gát utcában. A helyszínre riasztott fővárosi tűzoltók két gyorsbeavatkozó sugárral megfékezték a lángokat.

Videó: Vas- és fémhulladék telepen keletkezett tűz a X. kerületben

2015. március 3. Budapest
TűzEgy autóbusz bontása közben tűz keletkezett kedd délután egy vastelepen, a főváros X. kerületében, a Jászberényi úton. A telepen 7-8 méter magas, főleg ócskavasat, de műanyag alkatrészeket és autógumit is tartalmazó, több száz köbméternyi hulladék lángolt.

Hatalmas füsttel ég 200 tonnányi hulladék Kőbányán

2015. március 3. Budapest
Ipari tűzEgy autóbusz bontása közben tűz keletkezett kedd délután egy vastelepen, a főváros X. kerületében, a Jászberényi úton. A telepen 7-8 méter magas, főleg ócskavasat, de műanyag alkatrészeket és autógumit is tartalmazó, több száz köbméternyi hulladék lángolt.

Négy autó ütközött az Erzsébet-hídon

2015. február 26. Budapest
BalesetBaleset miatt torlódtak fel a járművek csütörtök este Budapesten, az Erzsébet hídon, ahol négy személyautó ütközött.

Videó: Halálos lakástűz a II. kerületben

2015. február 25. Budapest
TűzA II. kerületi Lövőház utcában, egy 80 négyzetméteres lakásban keletkezett tűz kedden, a kora reggeli órákban. Az egyik belső, 15 négyzetméteres szoba égett. A tűzoltók itt találtak rá egy idős asszony holttestére. A hatemeletes épületet nem kellett kiüríteni, a többi lakót a tűz és a füst nem veszélyeztette. [...]

Elhagyott épület égett a III. kerületben

2015. február 22. Budapest
Égő melléképületKigyulladt vasárnap délután egy 50 négyzetméteres, lakatlan melléképület Budapest III. kerületében, a Kocsis Sándor út és Csengőbojt utca kereszteződésében. Az óbudai tűzoltók megfékezték a lángokat, így azok nem terjedtek tovább.

Videó: Tűz egy felújítás alatt álló műemlék épületben

2015. február 19. Budapest
TűzAz Andrássy út VI. kerületi szakaszán egy háromszintes épület tetőterében keletkezett tűz csütörtök este. A felújítás alatt álló műemlék épületben senki sem tartózkodott.

Videó: Felrobbant egy cserépkályha a XV. kerületben

2015. február 19. Budapest
RobbanásEgy vízteres cserépkályha robbant fel csütörtökön Budapesten, a XV. kerületi Wisocky utcában. A 70 négyzetméteres ikerház-részben egy középkorú házaspár volt otthon, amikor a detonáció bekövetkezett. A robbanás után kisebb tűz is keletkezett, amit a férfi eloltott. A robbanás miatt nem sérült meg senki, [...]

Tűz az Andrássy úton

2015. február 19. Budapest
TűzAz Andrássy út VI. kerületi szakaszán egy háromszintes épület tetőterében keletkezett tűz csütörtök este. A felújítás alatt álló műemlék épületben senki sem tartózkodott.

Videó: Holttestet találtak a tűzoltók egy kiégett vasúti szerelvényben

2015. február 17. Budapest
TűzElszenesedett holttestet találtak a fővárosi tűzoltók egy kiégett vasúti szerelvényben, miután eloltották a lángokat. A tűzoltókat kedden hajnalban riasztották a X. kerületbe, ahol egy vasúti szerelvényhez kapcsolt lakókocsi több méteres lángokkal égett.

Videó: Együtt vonult Putyin és a KMSZ

2015. február 17. Budapest
RendkívüliEgy percnél tűnik fel az orosz elnököt kísérő konvojban a „mi autónk” a TCS-001 rendszámú piros Vito

Holttest egy kiégett vasúti szerelvényben

2015. február 17. Budapest
TűzElszenesedett holttestet találtak a fővárosi tűzoltók egy kiégett vasúti szerelvényben, miután eloltották a lángokat. A tűzoltókat kedden hajnalban riasztották a X. kerületbe, ahol egy vasúti szerelvényhez kapcsolt lakókocsi több méteres lángokkal égett.

Videó: Kiégett egy busz a II. kerületben

2015. február 15. Budapest
TűzKigyulladt és teljesen kiégett egy éjszakai BKV busz vasárnap hajnalban Budapest II. kerületében, a Nagyajtai utcában. Az autóbuszt még a tűzoltók kiérkezése előtt mindenki elhagyta, személyi sérülés nem történt.

Kiégett egy busz a II. kerületben

2015. február 15. Budapest
Égő járműKigyulladt és teljesen kiégett egy éjszakai BKV busz vasárnap hajnalban Budapest II. kerületében, a Nagyajtai utcában. Az autóbuszt még a tűzoltók kiérkezése előtt mindenki elhagyta, személyi sérülés nem történt.

Két rendőr meghalt az Üllői úti balesetben

2015. február 7. Budapest
BalesetKözlekedési balesetben életét vesztette két rendőr szombaton hajnalban Budapesten. A főváros XVIII. kerületében, az Üllői úton három autó ütközött, az egyik egy rendőrségi szolgálati gépkocsi volt.

Videó: Másfél méteres födémdarab zuhant egy férfire a III. kerületben

2015. február 6. Budapest
MentésMásfél négyzetméteren leszakadt a födémszerkezet egy bontás alatt álló családi házban a főváros III. kerületében, a Királylaki úton. A leomló darabok súlyosan megsebesítettek egy munkást, akit kollégái húzták ki a födém darabjai alól. A helyszínre riasztott fővárosi tűzoltók alátámasztották a födémet, [...]

Másfél méteres födémdarab zuhant egy férfire a III. kerületben

2015. február 6. Budapest
OmlásMásfél négyzetméteren leszakadt a födémszerkezet egy bontás alatt álló családi házban a főváros III. kerületében, a Királylaki úton. A leomló darabok súlyosan megsebesítettek egy munkást, akit kollégái húzták ki a födém darabjai alól.

Megölt egy embert a szén-monoxid a VII. kerületben

2015. február 3. Budapest
MérgezésSzén-monoxid-mérgezés következtében meghalt egy férfi hétfő este Budapest VII. kerületében, egy Dob utcai lakásban. A mentők és a légzőkészülékben felderítő fővárosi hivatásos tűzoltók is magas gázkoncentrációt mértek a lakásban.

Videó: Kis híján balesetet szenvedett egy szüléshez vonuló mentőautó

2015. február 2. Budapest
VonulásA lámpás kereszteződésben a jobb oldalon a négy sávból háromban megadták az elsőbbséget a szüléshez vonuló mentőknek, a negyedik sávban azonban egy személyautó lassítás nélkül, nagy sebességgel száguldott tovább. A mentőgépkocsivezető gyors reakciójának köszönhetően nem történt ütközés.
KÉRJÜK ADJON [...]

Szén-monoxid-mérgezés a II. kerületben

2015. január 31. Budapest
MérgezésSzén-monoxid-mérgezés gyanújával szállítottak kórházba egy 60 év körüli férfit Budapesten, a II. kerületi Tárogató útról szombaton. A társasház második emeleti lakásában vélhetően a konyhában működő gáz-cirkó berendezés okozhatta a mérgezést.

Autóbusz ütközött személyautóval a XV. kerületben

2015. január 31. Budapest
BalesetEgy Suzuki típusú személyautó és egy 296A jelzésű busz ütközött össze szombat este a főváros XV. kerületében, a Nyírpalota utca és a Páskomliget utca kereszteződésében. A balesetben többen megsérültek, a gépkocsi sofőrjét a tűzoltók szabadították ki. Szemtanúk szerint az autóbusz piroson hajtott át.

Baleset a ferihegyi gyorsforgalmi úton

2015. január 28. Budapest
BalesetEgy kisteherautó és egy személyautó ütközött össze szerda reggel Budapesten, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető gyorsforgalmi úton, a Határ úti felüljárónál. A balesetben nem sérült meg senki.

Videó: Tűz a Lehel utcában

2015. január 27. Budapest
TűzKigyulladt egy háromszintes épület földszinti lakása hétfő éjjel Budapesten, a XIII. kerületi Lehel utcában. Az égő lakás feletti szintről öt embert menekítettek ki a tűzoltók.

Lakástűz a XIII. kerületben

2015. január 27. Budapest
LakástűzKigyulladt egy háromszintes épület földszinti lakása hétfő éjjel Budapesten, a XIII. kerületi Lehel utcában. Az égő lakás feletti szintről öt embert menekítettek ki a tűzoltók.

Egy korábban kivágott fa dőlt egy férfira

2015. január 27. Budapest
MentésEgy korábban kivágott, de fennakadt akácfa dőlt rá a 40 év körüli férfira Budapest XIX. kerületében, a Hamvas utcához közeli kiserdőben. A 12 méter magas fát a fővárosi tűzoltók emelték le a férfiról, akit a mentők könnyű, zúzódásos sérülésekkel kórházba vittek.

Videó: Tűz egy zuglói szerelőcsarnokban

2015. január 23. Budapest
RobbanásZuglóban a Füredi utcában lángba borult péntek éjjel egy könnyűszerkezetes csarnok. A helyszínen több robbanás is történt, egy szerelőműhely és több gépkocsi kiégett.

Videó: Beszorult sérült mentése egy oszlopnak csapódott autóból

2015. január 23. Budapest
MentésOszlopnak ütközött egy autó a főváros IX. kerületében, a Gubacsi úton péntek este. A gépkocsiban öt fiatal utazott, hárman el tudták hagyni a járművet a karambol után, a sofőrt és egy lányt azonban a fővárosi tűzoltók szabadítottak ki a roncsból.

Robbanás és tűz Zuglóban

2015. január 23. Budapest
RobbanásNagy erőkkel vonultak a fővárosi tűzoltók Zuglóba, a Füredi utcába, ahol egy könnyűszerkezetes csarnok lángokban áll. A helyszínen több robbanás is történt, a csarnokban ismeretlen vegyi anyagok lehetnek.

Két ember beszorult az oszlopnak ütköző autóba

2015. január 23. Budapest
BalesetOszlopnak ütközött egy autó a főváros IX. kerületében, a Gubacsi úton péntek este. A gépkocsiban öt fiatal utazott, hárman el tudták hagyni a járművet a karambol után, egy fiút és egy lányt azonban a fővárosi tűzoltók szabadítottak ki a roncsból.

Több autó ütközött Kőbányán

2015. január 20. Budapest
BalesetEgy kisáruszállító és két személyautó ütközött össze kedd délután Budapest X. kerületében, a Fertő utca és a Somfa utca kereszteződésénél. Az ütközés következtében az egyik gépkocsi felhajtott a járdára, ahol nekiütközött egy negyedik autónak, miközben megrongálta egy ház falát is.

Lakhatatlanná vált a XXII. kerületben kigyulladt faház

2015. január 20. Budapest
LakástűzKigyulladt egy 30 négyzetméteres faház tetőszerkezete kedden hajnalban Budapesten, a XXII. kerületi Termő utcában. A hajlékban egy férfi élt, ő riasztotta a fővárosi tűzoltókat.

Három autó ütközött a II. kerületben

2015. január 20. Budapest
BalesetÖsszeütközött három gépkocsi kedd este a főváros II. kerületében, a Hűvösvölgyi úton. A balesetben egy ember könnyebben megsérült. Nem sokkal később egymásnak rohant két másik autó a XV. kerületi Pestújhelyi út és az Apolló utca kereszteződésében.

A járdára hajtott a karambolozó autó

2015. január 19. Budapest
BalesetKét személyautó ütközött hétfő délelőtt Budapest VII. kerületében, a Dózsa György út és a Dembinszky utca kereszteződésében. Az ütközés következtében egy VW típusú gépkocsi a járdára csapódott, sofőrje könnyebben megsérült.

Felborult egy autó a VI. kerületben

2015. január 18. Budapest
BalesetEgy kisáruszállító és egy személyautó ütközött össze vasárnap délután a főváros VI. kerületében, az Andrássy út és az Izabella utca kereszteződésében. Az ütközés következtében az egyik jármű felborult, négyen megsérültek.

Erkélyen át hoztak le a tűzoltók egy gerincsérültet a kilencedikről

2015. január 18. Budapest
MentésEgy orvosi ellátásra szoruló idős beteg kórházba szállításához kérték a tűzoltók segítségét vasárnap délután Budapesten, a XX. kerületben. A Lajtha László utcai panelházhoz kivonuló tűzoltók magasból mentő szer segítségével hozták le az idős embert a kilencedik emeletről.

Mérgezés az Erzsébet királyné útján

2015. január 17. Budapest
MérgezésSzén-monoxid-mérgezéssel szállítottak kórházba két embert szombat reggel Budapest XIV. kerületéből. Az Erzsébet királyné útra kivonuló fővárosi tűzoltók a szellőztetés miatt nem tudtak kimutatható gázkoncentrációt mérni a lakásban.

Életet mentett a vészjelző a VIII. kerületben

2015. január 15. Budapest
EgyébA VIII. kerületben egy többemeletes épület negyedik emeleti lakásában szólalt meg csütörtök este a szén-monoxid-riasztó berendezés. A kiérkező fővárosi tűzoltók is kimutatták a mérgező gáz jelenlétét a lakásban, de a vészjelzőnek köszönhetően személyi sérülés nem történt.

Videó: Raktártűz a XV. kerületben

2015. január 14. Budapest
TűzEgy füstölő raktárhelyiséghez riasztották a fővárosi tűzoltókat szerda kora délután a XV. kerületi Székely Elek útra. Egy 300 négyzetméteres helyiségben mintegy öt köbméter, értékesítésre váró áru papír csomagolása és kartondobozok izzottak, ami füsttel telítette a raktárhelyiséget és a szomszédos csarnokokat [...]

Hárman sérültek meg egy XV. kerületi konyhatűzben

2015. január 12. Budapest
LakástűzTűz volt a főváros XV. kerületében, a Nyírpalota utca egyik tízemeletes lakóházában. Egy hatvan év körüli férfi és egy harminc év körüli nő kimenekült a lakásból, egy másik hatvan év körüli férfit pedig a tűzoltók hoztak ki.

Gázolt a metró a Nyugatinál

2015. január 8. Budapest
BalesetElgázolt egy embert a 3-as metró csütörtök délután a Nyugati térnél, a Kőbánya-Kispest felé vezető oldalon. Az elsődleges információk szerint a sérült nem élte túl a balesetet.

Villanyoszlopnak ütközött egy autó a Róbert Károly körúton

2015. január 7. Budapest
BalesetVillanyoszlopnak ütközött egy Suzuki típusú személyautó szerdán Budapesten, a XIII. kerületi Róbert Károly körút és a Lehel utca kereszteződésében. A balesetben egy ember megsérült, őt a fővárosi tűzoltók szabadították ki a roncsból.

Videó: Pincetűz a IX. kerületben

2015. január 6. Budapest
TűzA fővárosi IX. kerületben, a Balázs Béla utcában álló egyik háromszintes épület pincéjében csaptak fel a lángok kedden hajnalban. A 80 négyzetméteres, földalatti helyiségben összehordott lomok, faanyagok égtek. A tűzoltók sűrű füstben kezdték el a tűz oltását. A helyiség fölötti lakásokból öt lakót kísértek [...]

Négy embert kellett kórházba vinni mérgezés miatt

2015. január 5. Budapest
MérgezésVasárnap éjszaka Budapesten az I. kerületi Fő utca egyik lakásában az egyik lakó rosszul lett, ezért kihívták a fővárosi tűzoltókat. A lakás több helyiségében is ki lehetett mutatni a szén-monoxid jelenlétét.

Magas szén-monoxid-koncentráció miatt kiürítették a Jégcsarnokot

2015. január 3. Budapest
MérgezésKözönségkorcsolyázás volt szombat délután a Pesterzsébet Jégcsarnokban, amikor rendellenességet jelzett a szén-monoxid-érzékelő. Az érzékelő jelzése után azonnal megkezdték a létesítmény kiürítését, hat embernél enyhe szén-monoxid-mérgezést állapítottak meg.

Videó: Felmászott a Szabadság hídra egy férfi

2015. január 2. Budapest
MentésPéntek este 9 óra körül eddig ismeretlen okból felmászott egy ember a Szabadság hídra a pesti oldalon. A helyszínre kivonuló fővárosi tűzoltók magasból mentő segítségével negyed órán belül lehozták a férfit.

Hídmászót hoztak le a tűzoltók

2015. január 2. Budapest
MentésPéntek este 9 óra körül eddig ismeretlen okból felmászott egy ember a Szabadság hídra a pesti oldalon. A helyszínre kivonuló fővárosi tűzoltók magasból mentő segítségével negyed órán belül lehozták a férfit.

Videó: Lakástűzben meghalt egy néni a VII. kerületben

2015. január 1. Budapest
TűzTűz ütött ki csütörtök este Budapest VII. kerületében, a Kertész utcában. A tűzoltók egy idős nőt eszméletlen állapotban hoztak ki a lakásból. Ellátását a Doktorszolgálat azonnal megkezdte, de életét nem tudták megmenteni.

Lakástűzben meghalt egy néni a VII. kerületben

2015. január 1. Budapest
LakástűzTűz ütött ki csütörtök este Budapest VII. kerületében, a Kertész utcában. A tűzoltók egy idős nőt eszméletlen állapotban hoztak ki a lakásból. Ellátását a Doktorszolgálat azonnal megkezdte, de életét nem tudták megmenteni.

Tűz a Nyugatinál

2015. január 1. Budapest
Égő melléképületEgy elhagyatott, lapostetős épületben keletkezett tűz csütörtök délután Budapest VI. kerületében, a Nyugati pályaudvar területén, a Ferdinánd hídhoz közel.

Videó: Oszlopnak csapódott autóba szorult sérültet mentettek a tűzoltók

2014. december 27. Budapest
MentésKerítésoszlopnak ütközött egy személyautó szombat délelőtt Budapesten, a XXII. kerületi Nagytétényi úton. Az ütközéstől az autót vezető középkorú asszony a roncsba szorult, a fővárosi tűzoltók feszítővágó berendezés segítségével szabadították ki. A tűzoltóorvos azonnal megkezdte a sérült ellátását, majd [...]

Szén-monoxid-mérgezés miatt kiürítették a rendőrpalotát

2014. december 27. Budapest
MentésSzén-monoxid belégzése miatt többen rosszul lettek a rendőrség fővárosi Teve utcai székházában. Az épületet átvizsgálták, kismértékű szén-monoxid-koncentrációt mértek több emeleten. A tűzoltók és a mentők 27 embert vizsgáltak meg, kilencnél enyhe mérgezést állapítottak meg.

Két felnőtt és két gyermek sérült meg a XVIII. kerületi balesetben

2014. december 25. Budapest
BalesetKét személyautó ütközött össze karácsony első napján Budapest XVIII. kerületében, a Gyömrői út és a Csévéző utca kereszteződésében. A balesetben két felnőtt és két gyermek sérült meg, a mentők kórházba szállították őket.

Videó: Kárpitos műhely égett a XX. kerületben

2014. december 22. Budapest
Tűz Kigyulladt egy családi ház és melléképülete hétfő este Budapesten, a XX. kerületi Pacsirta utcában. Az épület és annak tetőszerkezete égett 100  négyzetméteren égett, a tető beomlott. A helyiségben kárpitos anyagok és bútorok égtek. A fővárosi tűzoltók négy vízsugárral megfékezték a lángokat. A [...]

Videó: Felborult és kigyulladt egy autó a X. kerületben

2014. december 21. Budapest
TűzFelborult, majd teljesen lángba borult vasárnap reggel egy személyautó a főváros X. kerületében, az Albertirsai úton. A gépkocsi lehajtott az útról, kidöntött egy villanyoszlopot, letarolt két kisebb fát, majd a feje tetejére borulva megállt és kigyulladt. Az autóban ülő két férfi a tűzoltók kiérkezése [...]

Videó: Kidőlt fák zuhantak parkoló autókra

2014. december 21. Budapest
MentésA II. kerületben, a Marcibányi tér mellett három parkoló járműre dőlt több mázsás fa, amit a tűzoltók motoros láncfűrész segítségével távolítottak el. A XV. kerületben, a Drégelyvár utcában négy parkoló autót rongált meg egy kidőlt, öles fa. A fát csak egy tűzoltó autódaru segítségével lehetett leemelni [...]

Tűz egy VI. kerületi iskolában

2014. december 21. Budapest
TűzBerendezési tárgyak gyulladtak ki vasárnap kora reggel egy iskola tantermében Budapesten, a VI. kerületi Bajza utcában. A helyszínre vonuló fővárosi hivatásos tűzoltók a fali tűzcsap segítségével percek alatt eloltották a mintegy két négyzetméteren felcsapó lángokat

Tömeges baleset miatt lezárták az M5-öst

2014. december 21. Budapest
BalesetÖt személyautó és két kisteherautó ütközött össze vasárnap este az M5-ös autópálya budapesti bevezető szakaszán. A baleset során a szalagkorlát is megsérült, az utat teljesen elzárták az összetört autók, ezért a rendőrök az autópálya Budapest felé vezető oldalát lezárták.

Kidőlt fák zuhantak parkoló autókra

2014. december 20. Budapest
ViharA szombati vihar következtében autókra zuhant fák okoznak fennakadást Budapesten a II. kerületi Kisrókus utcában és a XV. kerületi Drégelyvár utcában. A Kisrókus utcában három személyautó rongálódott meg, a Drégelyvár utcában pedig négy.

Három embert vittek kórházba szén-monoxid-mérgezés miatt

2014. december 14. Budapest
MérgezésEgy tizenhárom lakásos társasházban több szén-monoxid-érzékelő berendezés is bejelzett, a tűzoltók a lakóépületből huszonhat embert menekítettek ki az utcára, közülük huszonháromnak nem esett baja.

Két gyermek is megsérült az M5-ös bevezető szakaszán történt balesetben

2014. december 13. Budapest
BalesetLesodródott az útról, majd a szervizúton egy oszlopnak csapódott egy autó szombat délelőtt az M5-ös autópálya bevezető szakaszán. Az autóban utazó két gyermeket a mentők kiemelték a kocsiból, a gépjármű vezetője azonban a roncsba szorult.

Videó: Raktártűz Angyalföldön

2014. december 12. Budapest
TűzPéntek éjjel teljes terjedelmében égett a XIII. kerületi, a Teve utca és Rozsnyai utca kereszteződésénél álló 200 négyzetméteres raktárépület. Az épületben senki sem tartózkodott, személyi sérülés nem történt.

Raktártűz Angyalföldön

2014. december 12. Budapest
Ipari tűzPéntek éjjel teljes terjedelmében égett a XIII. kerületi, a Teve utca és Rozsnyai utca kereszteződésénél álló 200 négyzetméteres raktárépület. Az épületben senki sem tartózkodott, személyi sérülés nem történt.

Videó: Halálos lakástűz a IX. kerületben

2014. december 11. Budapest
MentésBudapest IX. kerületében, a Ferenc körúton egy több emeletes régi bérház első emeleti lakásában csaptak fel a lángok csütörtök hajnalban. A kiérkező tűzoltóknak föl kellett feszíteni a bejárati ajtót, majd a sűrű füstben a lakás egyik belső szobájában találtak rá az idős lakóra. A férfit kihozták, de [...]

Meghalt egy férfi a IX. kerületi lakástűzben

2014. december 11. Budapest
LakástűzKigyulladt egy lakás szerdáról csütörtökre virradó éjjel Budapest IX. kerületében, a Ferenc körút Corvin-negyedhez közeli szakaszán. A tűzoltók az ajtót felfeszítve jutottak be a lakásba, ahonnan egy idős férfit hoztak ki, segíteni azonban sajnos már nem tudtak rajta.

Videó: Ünnepelj gondtalanul!

2014. december 10. Budapest
GyakorlatAz adventkor és karácsonykor eléggé gyakori tűzeset ez alkalommal nem véletlen, hanem szándékos volt: a katasztrófavédelem és az Országos Tűzmegelőzési Bizottság a bemutatóval arra hívta fel a figyelmet, mekkora gondot okozhat egy ártalmatlannak látszó koszorú.

Sűrű füstből mentettek ki egy embert a tűzoltók

2014. december 10. Budapest
TűzTűz keletkezett szerda kora délután Budapesten, a IX. kerületi Haller utcában, egy 30 négyzetméteres lakás konyhájában. A sűrű füstből a tűzoltók egy idős férfit mentettek ki, akinek az ellátását a tűzoltóorvos kezdte meg.

Tűz az Infoparkban

2014. december 8. Budapest
TűzTűz ütött ki hétfő este egy XI. kerületi irodaház földszinti éttermében, a Gábor Dénes utcában. A nagy erőkkel kivonuló fővárosi tűzoltók egy vízsugárral megfékezték a lángokat, majd átszellőztették a helyiséget.

Szén-monoxid-mérgezés a IX. kerületben

2014. december 4. Budapest
MérgezésSzén-monoxid-mérgezés miatt megfigyelésre kórházba szállítottak szerdán hét embert, köztük három gyermeket egy Budapest IX. kerületében található lakásból.

A Rákos-patakba hajtott autó

2014. december 4. Budapest
BalesetA Rákos-patakba hajtott autójával egy férfi csütörtök este Budapesten, a XIV. kerületi Remény és Gvadányi utca kereszteződésénél. Az autót a tűzoltók daruval emelték ki a patakból.

Videó: Rendkívüli időjárási helyzet a főváros több területén

2014. december 1. Budapest
MentésHúsz tűzoltó tíz helyszínen párhuzamosan dolgozik a károk felszámolásán

Több utat is le kellett zárni az ónos eső miatt

2014. december 1. Budapest
BalesetA rendkívüli időjárási helyzet miatt a főváros több területére is riasztották a tűzoltókat hétfőn már a reggeli óráktól. A burkolatra hulló fagyott ágak, illetve az utak fölé hajló és kidőlt fák miatt lezárták a Pilisszentkeresztet Pilisszentlélekkel összekötő utat, és a Dobogókőre vezető bekötőút is [...]

Koccanásos balesetet szenvedett a tűzoltó operatőr

2014. december 1. Budapest
BalesetSzemélyautóval ütközött a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Videó Csoportjának gépkocsija hétfő délután Budapesten, a Blaha Lujza téren.

Videó: Egy embert mentettek ki a lángba borult lakásból

2014. november 27. Budapest
TűzKigyulladt egy lakás csütörtök kora reggel Budapesten, a VIII. kerületi Koszorú utca egy kétemeletes lakóépületében. A főváros tűzoltók a második emeleti lakásból egy embert kimenekítettek, őt a mentők füstémérgezés miatt kórházba szállítottak.

Egy embert mentettek ki a lángba borult lakásból

2014. november 27. Budapest
LakástűzKigyulladt egy lakás csütörtök kora reggel Budapesten, a VIII. kerületi Koszorú utca egy kétemeletes lakóépületében. A nagy erőkkel kivonuló főváros tűzoltók a második emeleti lakásból egy embert kimenekítettek.

Lakástűz a X. kerületi Hős utcában

2014. november 24. Budapest
LakástűzLángba borult egy második emeleti, 30 négyzetméteres lakás egy szobája hétfő délután a X. kerületi Hős utcában. A háromemeletes társasház füsttel telítődött, a tűzoltók és a rendőrök az utcára kísérték a lakókat.

Videó: Lakástűz a főváros VIII. kerületében

2014. november 23. Budapest
TűzNagy erőkkel vonultak ki a fővárosi tűzoltók vasárnap reggel a VIII. kerületi Kőris utcába, ahol egy földszinti lakás teljes terjedelmében égett. A lakókat a mentők megvizsgálták, egyikük sem sérült meg.

Lakástűz a főváros VIII. kerületében

2014. november 23. Budapest
LakástűzNagy erőkkel vonultak ki a fővárosi tűzoltók vasárnap reggel a VIII. kerületi Kőris utcába, ahol egy földszinti lakás teljes terjedelmében égett. A lakókat a mentők megvizsgálták, egyikük sem sérült meg.

Kismama is megsérült a hármas karambolban

2014. november 23. Budapest
BalesetHárom személyautó ütközött össze vasárnap délelőtt Budapest XIV. kerületben, a Hungária körút és a Kerepesi út kereszteződésében. A mentők egy várandós nőt szállítottak kórházba a helyszínről.

Megölt egy embert a szén-monoxid Budapesten

2014. november 22. Budapest
MérgezésSzombat délelőtti Budapest VIII. kerületébe, a Karácsony Sándor utca egyik társasházához riasztották a fővárosi tűzoltókat, mert az egyik második emeleti lakásban két ember eszméletlenül feküdt a földön. Egyikükön már nem tudtak segíteni.

Felgyújtotta magát, majd berohant a Rendőrségre

2014. november 22. Budapest
TűzGyúlékony folyadékkal leöntötte, majd felgyújtotta magát egy 55 éves budapesti lakos szombat délután a Rendőrség Teve utcai székháza előtt, majd berohant az épület fogadóterébe, áttörte a beengedő üvegajtót és összeesett.

Videó: Két személyautó és egy kisbusz ütközött

2014. november 21. Budapest
MentésÖt ember megsérült péntek délelőtt Budapesten a XVIII. kerületben, a Ferihegyi út és az Üllői út csomópontjánál, ahol két autó és egy kisbusz összeütközött, majd a kisbusz az oldalára borult. A kiérkező tűzoltók áramtalanították a járműveket, majd a helyszínelést követően megszüntették a forgalmi akadályt. [...]

Videó: Lebeszélték az öngyilkosjelöltet

2014. november 21. Budapest
MentésPéntek dél körül egy férfi mászott fel a Lánchíd tetejére. A kiérkező rendőrök a hidat lezárták, a tűzoltók emelőkosárral mentek fel a dühös férfiért, aki hosszan hadonászott, de körülbelül fél órás rábeszéléssel végül hajlandó volt beszállni a kosárba.

Négy ember sérült meg a VI. kerületi balesetben

2014. november 21. Budapest
BalesetNégy ember sérült meg péntek hajnalban a főváros VI. kerületében, a Podmaniczky utca és az Izabella utca kereszteződésében történt balesetben, ahol két személyautó ütközött össze. Egy embert a tűzoltók fesztő-vágó berendezés segítségével emeltek ki az összeroncsolódott autóból.

Videó: Raktártűz a X. kerületben

2014. november 20. Budapest
TűzKörbálák kaptak lángra csütörtökön éjszaka Budapest X. kerületében, az Albertirsai úton egy közel 500 négyzetméteres raktárban. A tűz a tetőszerkezetre is átterjedt, de a bent tárolt járműveket a tűzoltóknak sikerült épségben kihozniuk.

Raktártűz a X. kerületben

2014. november 20. Budapest
Ipari tűzKörbálák kaptak lángra csütörtökön éjszaka Budapest X. kerületében, az Albertirsai úton egy közel 500 négyzetméteres raktárban. A tűz a tetőszerkezetre is átterjedt, de a bent tárolt járműveket a tűzoltóknak sikerült épségben kihozniuk.

Videó: Két baleset egy helyszínen a XVIII. kerületben

2014. november 17. Budapest
MentésHétfőn kora délután két személyautó ütközött össze Budapesten, a XVIII. kerületi Gyömrői úton, a Csévéző utcai csomópontnál. Nem sokkal ezután három autó is összekoccant az előző baleset közvetlen közelében. Az ütközések következtében senki sem sérült meg. A kiérkező tűzoltók a gépjárműveket áramtalanították. [...]

Videó: Melléképület lángolt a IV. kerületben

2014. november 14. Budapest
TűzEgy harminc négyzetméteres, műhelyként használt melléképület gyulladt ki szombaton kora délután a IV. kerületi Tomori utcában. A fővárosi tűzoltók három vízsugárral körülhatárolták a tüzet. A műhelyből egy ipari gázpalackot hoztak ki a tűzoltók. Személyi sérülés nem történt.

Baleset akadályozta a troli forgalmat

2014. november 14. Budapest
BalesetEgy Toyota és egy román rendszámú WV típusú személyautó karambolozott péntek délelőtt Zuglóban, a Szentmihályi út és Füredi utca kereszteződésében. A balesetben egy ember sérült meg.

BMW motortere égett

2014. november 13. Budapest
Égő járműLángra kapott csütörtök este egy BMW típusú személyautó motortere a főváros X. kerületében, a Balkán utcában. A helyszínre riasztott fővárosi tűzoltók egy vízsugárral a tüzet eloltották és visszahűtötték a járművet.

Autóbusz és személyautó ütközött össze a XV. kerületben

2014. november 12. Budapest
BalesetÖsszeütközött egy 133-as BKV-busz és egy Suzuki típusú személyautó Budapest XV. kerületében, a Szentmihályi út és a Nyírpalota utca kereszteződésében szerdán kora este. Az autóbuszon senkinek nem esett baja, a személyautó könnyebben megsérült vezetőjét a mentők a helyszínen ellátták.

Videó: Sose volt még ekkora katasztrófavédelmi gyakorlat Budapesten

2014. november 8. Budapest
GyakorlatAz egész napos szakmai felkészülésen 28 önkéntes egyesület és szervezet volt jelen, feladatuk mások mellett a mélyből mentés, a kutatás-felderítés, melegedő- és szükségszálláshelyek berendezése, kötéltechnikai rendszerrel történő mentés. A gyakorlatban olyan egyesületek is részt vettek, amelyek kutyás [...]

Halálos baleset a Helsinki úton

2014. november 8. Budapest
BalesetEddig tisztázatlan körülmények között felborult egy személyautó Budapest XX. kerületében, a Helsinki úton szombat este. A Csepeli átjáró alatt történt balesetben a jármű vezetője olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

Füstölt a kisföldalatti a Széchenyi fürdőnél

2014. november 7. Budapest
Égő járműKiürítették a kisföldalatti vonalán a Széchenyi fürdő állomást péntek reggel, mert füstölt egy szerelvény. Az eset során nem sérült meg senki, a füstölés pedig megszűnt, miután a tűzoltók áramtalanították a Mexikói út felől érkező szerelvényt.

Hármas karambol a ferihegyi gyorsforgalmi úton

2014. november 5. Budapest
BalesetHárom autó ütközött össze szerda reggel Budapesten, a Ferihegyi reptérre vezető úton, a XVIII. kerületi Csévéző utca közelében. A balesetben hárman megsérültek, a műszaki mentés idejére a gyorsforgalmi utat lezárták.

Betont bontanak a tűzoltók a Szentendrei úton

2014. november 4. Budapest
EgyébKörülbelül 4 köbméter gyorsan kötő beton került a III. kerületi Szentendrei útra kedd este. A közlekedést akadályozó szennyeződés miatt Aquincumnál lezárták a belső sávot Szentendre felé. A jármű, amelyről a beton a háromsávos útra zúdult, elhagyta a helyszínt.

Videó: Az ablakon át mentették a lakókat az égő lakásból

2014. november 3. Budapest
TűzTűz ütött ki hétfő hajnalban Budapest V. kerületében, a Balaton utca egyik hétemeletes épületében. A tűz az egyik első emeleti lakás konyhájában keletkezett, majd rövidesen az egész lakásra átterjedt. Az égő lakásból az ablakon keresztül egy férfit és egy nőt mentetettek ki a tűzoltók.

Az ablakon át mentették a lakókat az égő lakásból

2014. november 3. Budapest
LakástűzTűz ütött ki hétfő hajnalban Budapest V. kerületében, a Balaton utca egyik hétemeletes épületében. A tűz az egyik első emeleti lakásának konyhájában keletkezett, majd rövidesen az egész lakásra átterjedt. Az égő lakásból az ablakon keresztül egy férfit és egy nőt mentetettek ki a tűzoltók.

Videó: Beszakadt az úttest egy mixer alatt

2014. október 30. Budapest
MentésBeszakadt az út egy 30 tonnás betonszállító teherautó alatt Budapest VI. kerületében, a Podmaniczky tér és a Bajcsy-Zsilinszky út kereszteződésében. A kiemelés idejére a trolik felsővezetékét is áramtalanítani kellett.

Beszakadt az úttest egy mixer alatt

2014. október 30. Budapest
BalesetCsütörtök este beszakadt az út egy 30 tonnás betonszállító teherautó alatt Budapest VI. kerületében, a Podmaniczky tér és a Bajcsy-Zsilinszky út kereszteződésében. A kiemelés idejére a trolik felsővezetékét is áramtalanítani kell.

Videó: Halálos lakástűz a IV. kerületben

2014. október 28. Budapest
TűzLángba borult egy kétszintes családi ház kedden hajnalban Budapest IV. kerületében, a Mikszáth Kálmán utcában. A fővárosi tűzoltók helyszínre érkezésekor mindkét szint lángokban áll, a belső födémszerkezet leszakadt. A házban két ember holttestét találták a tűzoltók.

Négy autó ütközött a Határ úti felüljárón

2014. október 28. Budapest
BalesetNégy személyautó ütközött össze kedd este Budapest XIX. kerületében, a Határ úti felüljárón. A balesetben egy ember megsérült, őt a mentők ápolják a helyszínen.

Ketten meghaltak az újpesti lakástűzben

2014. október 28. Budapest
LakástűzLángba borult egy kétszintes családi ház kedden hajnalban Budapest IV. kerületében, a Mikszáth Kálmán utcában. A fővárosi tűzoltók helyszínre érkezésekor mindkét szint lángokban állt, a belső födémszerkezet leszakadt. A házban két ember holttestét találták a tűzoltók.

Mentőautó és személyautó ütközött Budapesten

2014. október 27. Budapest
BalesetEddig ismeretlen körülmények között összeütközött egy mentőautó és egy személyautó Budapesten a VIII. kerületben a Kerepesi út és a Százados út sarkánál hétfő kora reggel. Az ütközés következtében a személyautó sofőrje beszorult az autóba, őt a helyszínre riasztott fővárosi tűzoltók feszítővágó berendezés [...]

Nyolc embert hoztak le a tűzoltók egy égő ház padlásáról

2014. október 26. Budapest
LakástűzTűz keletkezett vasárnap délután Budapest XVIII. kerületében, a József utcában. Egy körülbelül 200 négyzetméteres, kétszintes családi ház egyik földszinti helyiségében a bútorok égtek.

Beszorult sérült a XXII. kerületi balesetben

2014. október 24. Budapest
BalesetÖsszeütközött két személyautó péntek délelőtt Budapest XXII. kerületében, a 7-es út fővárosból kivezető szakaszán, a Bartók Béla úti kereszteződésnél. A balesethez a fővárosi tűzoltókat is riasztották, akiknek az egyik járműből egy beszorult sérültet kellett kiszabadítaniuk.

Videó: Így mentették le az épületre dőlt emelőkosarasból a munkásokat

2014. október 23. Budapest
MentésBudapest XVIII. kerületében, a Tövisház utcában két munkás egy fa koronáját gallyazta, amikor megroggyant a munkagép, és az emelő kosara tizenkét méter magasságból zuhanni kezdett. A munkások szerencséjére a szerkezet a ház tetőszerkezetének dőlt, ami felfogta a zuhanást. A fővárosi tűzoltók magasból [...]

Videó: Tűzoltódaruval emelnek ki egy autót a Boráros téri aluljáróból

2014. október 23. Budapest
MentésCsütörtökön hajnalban egy személyautó vezetője elvesztette uralmát gépkocsija felett, és a IX. kerületi Boráros téri gyalogos aluljáróba hajtott. A középkorú férfi karcolásokkal úszta meg a balesetet, az összetört gépkocsit tűzoltó autódaruval emelték ki.

Épület tetejére dőlt emelőkosárból mentették a munkásokat

2014. október 23. Budapest
MentésBudapest XVIII. kerületében, a Tövisház utcában két munkás egy fa koronáját gallyazta, amikor megroggyant a munkagép, és az emelő kosara tizenkét méter magasságból zuhanni kezdett.

Leszakadt az erkélykorlát

2014. október 23. Budapest
MentésEgy fiatal nő zuhant le egy második emeleti erkélyről szerda éjszaka a VIII. kerületi Baross utcában. A nő kiment az erkélyre és nekitámaszkodott a régi épület díszkőből épített korlátjának. A korlát kitört, a fiatal nő pedig a mélybe zuhant.

Személyautó hajtott a Boráros téri gyalogos aluljáróba

2014. október 23. Budapest
BalesetCsütörtökön hajnalban egy személyautó vezetője elvesztette uralmát gépkocsija felett, és a IX. kerületi Boráros téri gyalogos aluljáróba hajtott. A középkorú férfi karcolásokkal úszta meg a balesetet, az összetört gépkocsit tűzoltó autódaruval emelték ki.

Videó: Vihar Budapesten

2014. október 22. Budapest
MentésA hajnali három óra után érkezett vihar a fővárosi tűzoltóknak is adott munkát. A felvétel a II. kerületi Gábor Áron utcánál és Házmán utcánál készült. Az utóbbinál a fa egy kerítésre dőlt, amit kidöntött, illetve egy távközlési vezetéket is leszakított.

Hárman sérültek meg a zuglói karambolban

2014. október 22. Budapest
BalesetÖsszeütközött két személygépkocsi szerda este a főváros XIV. kerületében, a Mogyoródi út és a Miskolci utca kereszteződésében. A balesetben hárman sérültek meg.

Teherautó és személyautó ütközött Zuglóban

2014. október 20. Budapest
BalesetEgy kisteherautó és egy személygépkocsi karambolozott hétfőre virradó éjjel a főváros XIV. kerületben, a Mogyoródi út és a Róna utca kereszteződésében. A teherautó sofőrjének nem esett baja, a személyautót vezető fiatal nő azonban súlyosan megsérült.

Betegszállító autó karambolozott

2014. október 20. Budapest
BalesetSzemélyautó és egy betegszállító kisbusz ütközött össze hétfő délelőtt a főváros VIII. kerületében, a Bérkocsis utca és a Fecske utca kereszteződésében. Egy kukásautó sofőrje is félrerántotta a kormányt és a járdára hajtott, hogy elkerülje az ütközést a két másik autóval, azonban egy szerelőakna fedlapja [...]

Kigyulladt egy étterem tetőszerkezete a XXIII. kerületben

2014. október 20. Budapest
TűzLángba borult egy étterem tetőszerkezete Budapest XXIII. kerületében, a Domonkos utcában. A tűz vélhetően az étterem konyhájában keletkezett és a szellőzőcsatornán keresztül átterjedt a tetőszerkezetre is, ahol lakások is vannak.

Két embert mentettek ki a tűzoltók az égő épületből

2014. október 18. Budapest
TűzKigyulladt szombat délután egy raktárhelyiség Budapest VII. kerületében, a Kazinczy utcában. A helyszínre riasztott fővárosi tűzoltók két embert létrán menekítettek ki az épület emeleti részéről.

Felborult egy hússzállító kamion pótkocsija a IX. kerületben

2014. október 13. Budapest
BalesetKanyarodás közben felborult egy hússzállító kamion pótkocsija Budapesten, a IX. kerületben, a Könyves Kálmán körút és a Mester utca kereszteződésében. A jármű felszaladt a járdára, ahol egy jelzőlámpát is kidöntött.

Négy felnőtt és egy csecsemő sérült meg a balesetben

2014. október 12. Budapest
BalesetKét személyautó ütközött össze vasárnap Budapest XIX. kerületében, a Gutenberg körút és a Nádasdy utca kereszteződésében. Az ütközés következtében az egyik gépkocsi az oldalára borult, forgalmi akadályt okoz.

Hat méter mély szellőzőaknából mentettek ki egy férfit

2014. október 9. Budapest
MentésA főváros XX. kerületében a Kossuth téren álló épület egyik szellőzőaknájába zuhant egy harminc év körüli fiatalember csütörtökön kora délután. Az épületben dolgozók robajra, majd egy tompa puffanásra és segélykiáltásokra lettek figyelmesek.

Személyautó ütközött kisteherautóval

2014. szeptember 28. Budapest
BalesetÖsszeütközött vasárnap kora este egy személyautó és egy kisbusz Budapest XXII. kerületében, a Háros utcában. A műszaki mentéshez kivonuló fővárosi tűzoltók segítettek a személyautóban lévő sérült kiemelésében.

Felborult egy autó a XIV. kerületben

2014. szeptember 21. Budapest
BalesetKét személyautó összeütközött, majd az egyik az oldalára borult vasárnap délelőtt Budapesten, a Thököly és a Mexikói út sarkán. A balesetben ketten megsérültek, a tűzoltók szabadították ki őket a roncsból.

Ketten meghaltak a X. kerületben történt balesetben

2014. szeptember 20. Budapest
BalesetÖsszeütközött egy Opel és egy Audi típusú személyautó szombat este a főváros X. kerületében, a Gyömrői és a Kada utca kereszteződésében. Az Opelben egy idős férfi és egy idős nő utazott, a baleset következtében mindketten a helyszínen életüket vesztették.

Felborult egy kisbusz a X. kerületben

2014. szeptember 17. Budapest
BalesetÖsszeütközött egy kisbusz és egy kisteherautó szerda délután Budapesten, a X. kerületi Vaspálya utcában. Az ütközés következtében a VW típusú busz az oldalára borult, ketten könnyebben megsérültek.

Lakástűz a XIII. kerületben

2014. szeptember 9. Budapest
LakástűzKigyulladt egy villanyóra kedd este Budapest XIII. kerületében, a Katona József utca egyik hatemeletes épületében. A tűz miatt a fővárosi tűzoltók négy lakásból kikísérték a lakókat, ők a lángok eloltása és az épület átvizsgálása után visszatérhetnek otthonukba.

Veszélyes anyag szivárgott a ferencvárosi pályaudvaron

2014. szeptember 8. Budapest
Veszélyes anyagEgészségre ártalmas, maró hatású vegyi anyag szivárgott egy vasúti tartálykocsiból a ferencvárosi pályaudvar egyik, vasúti forgalomtól elzárt mellékvágányán.

Kukatűz miatt nem volt áram egy társasházban

2014. szeptember 8. Budapest
TűzKigyulladt hétfő este egy 240 literes szeméttároló Budapesten, egy XII. kerületi társasházban. A tűzben olyan súlyosan károsodott az elektromos hálózat, hogy a Márvány utcai épületben huzamosabb ideig nem fogják tudni feszültség alá helyezni a vezetékeket.

Három gyerek sérült meg a csepeli balesetben

2014. szeptember 6. Budapest
BalesetHárom gyerek könnyebben megsérült szombaton a XXI. kerületi Táncsics Mihály utca és Széchenyi István utca kereszteződésében történt balesetben, ahol két autó ütközött.

Kukatűz miatt nem volt áram egy társasházban

2014. szeptember 3. Budapest
BalesetElgázolt egy embert szerda reggel az M3-as metró Újpest irányába haladó szerelvénye a Nyugati pályaudvar állomáson. A harminc év körüli férfi a helyszínen életét vesztette.

Szirénázó vérszállító autó borult fel

2014. szeptember 2. Budapest
BalesetHárom autó ütközött össze kedd este a főváros X. kerületében, a Kada utca és a Harmat utca kereszteződésében. A baleset részese volt egy megkülönböztető jelzésekkel vonuló sürgősségi vérszállító gépkocsi is.

Elütötték a kigyulladt autót oltó embert

2014. szeptember 2. Budapest
BalesetKülönös baleset történt kedd este Budapest X. kerületében, a Keresztúri úton: kigyulladt és teljesen lángba borult egy ©koda típusú személygépkocsi. Egy arra járó autós, akinek volt tűoltó készüléke, megkezdte az oltást, őt azonban elgázolták.

Betegszállító és személyautó ütközött a XXI. kerületben

2014. szeptember 1. Budapest
BalesetÖsszeütközött egy betegszállító autó és egy személyautó hétfő délután Budapest XXI. kerületében, a II. Rákóczi Ferenc úton. A személyautó vezetőjét a fővárosi tűzoltók szabadították ki a roncsból, a betegszállító utasai közül hárman sérültek meg könnyebben.

Videó: Tűz egy XX. kerületi családi házban

2014. augusztus 28. Budapest
TűzKigyulladt csütörtök délelőtt egy 150 négyzetméteres, kétszintes családi ház 30 négyzetméteres nappalija Budapest XX. kerületében, a Török Flóris utcában. A helyiségben berendezési tárgyak égtek, de az egész épület füsttel, korommal szennyeződött. A tüzet két vízsugárral percek alatt megfékezték a fővárosi [...]

Videó: Veszélyessé vált fa eltávolítása

2014. augusztus 27. Budapest
MentésA nagy szél miatt eltört és veszélyessé vált fát távolítottak el a fővárosi tűzoltók a IX. kerületi Haller utcában. A fa kis híján rádőlt az alatta parkoló autóra.

Leszakadt egy lift Budapesten

2014. augusztus 27. Budapest
MentésSzerda reggel leszakadt és három méteres magasságából lezuhant egy teherlift Budapest VII. kerületében, egy Király utcai étteremben. A lift a földszintről zuhant a pincébe, egy ember utazott benne.

A fürdőszobába menekült a tűz elől

2014. augusztus 27. Budapest
LakástűzTűz ütött ki szerda hajnalban Budapest II. kerületében, egy Henger utcai alagsori lakásban. A bent tartózkodó fiatalember nem tudott kijönni lakásból, mert a lángok az egyetlen kijárat előtt csaptak fel.

Betegszállító ütközött busszal

2014. augusztus 27. Budapest
BalesetÖsszeütközött szerda este egy betegszállító és egy autóbusz a főváros XIX. kerületében, a Sibrik Miklós út és Vak Bottyán utca kereszteződésében. Úgy tudjuk, megkülönböztető jelzéseit használta a Sibrik úti felüljáróról érkező betegszállító, mikor összeütközött a busszal.

Két gyalogost gázolt el a 105-ös busz

2014. augusztus 19. Budapest
BalesetKét embert is elgázolt kedd délelőtt a 105-ös busz Budapest I. kerületében, az Alagút utca és az Attila út kereszteződésében. Egyikük a busz alá szorult, a kiszabadításához meg kell emelni a járművet.

Halálra gázolt egy embert a HÉV

2014. augusztus 15. Budapest
BalesetPéntek délelőtt eddig tisztázatlan körülmények között halálra gázolt egy embert a gödöllői HÉV a XVI. kerületben, a Veres Péter úton. Az elhunytat a tűzoltók emelik ki a szerelvény alól.

Hatan szenvedtek füstmérgezést

2014. augusztus 15. Budapest
LakástűzHat ember, köztük egy gyerek szenvedett füstmérgezést, amikor tűz ütött ki péntek délután Budapest IV. kerületében, egy Csíksomlyó utcai bérházban. Az egyik negyedik emeleti lakás konyhájában szagelszívó és más berendezési tárgyak égtek.

Gyermeket gázolt a 49-es villamos

2014. augusztus 13. Budapest
BalesetEgy 12 éves gyermeket gázolt el a 49-es villamos szerda délután Budapest V. kerületében, a Kálvin téren. A gyermeket a fővárosi tűzoltók és a BKV szakemberei szabadították ki a szerelvény alól.

Négyszáz liternyi üzemanyag folyt a Budaörsi útra

2014. augusztus 11. Budapest
BalesetHétfő hajnalban fennakadt a padkán egy kamion Budapest XI. kerületében, a Budaörsi úton, amikor vezetője meg akart fordulni nyergesvontatóval. A jármű üzemanyagtartálya megsérült, és négyszáz liternyi gázolaj folyt az útra.

Füst a 4-es metróban

2014. augusztus 11. Budapest
TűzA 4-es metró Fővám téri állomáshoz riasztották a fővárosi tűzoltókat, ahol a liftgépházból füst szállt fel. Egy ember a felvonóban rekedt, őt sikerült kimenteni a felvonóból.

Videó: Viharkárok a fővárosban

2014. augusztus 6. Budapest
MentésA kora délutáni órákban történt vihar miatt közel 200 bejelentés érkezett a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Műveletirányítására. Elsősorban a II., III., XVII., XVIII. és a XIX. kerületből érkezett a legtöbb telefonhívás. Kettétört fák, leszakadó ágak és a hirtelen lehullott nagy mennyiségű esővíz [...]

Vízelvezető árokba hajtott egy BKK busz

2014. augusztus 6. Budapest
BalesetA felhőszakadás következtében vízelvezető árokba hajtott a BKK autóbusza szerdán Budapesten, a XVIII. kerületi Méta utcában.

Videó: Babakocsit toló férfira dőlt egy fa

2014. augusztus 4. Budapest
MentésEgy fa dőlt egy babakocsit toló férfira a főváros III. kerületben. A férfit a járókelők húzták ki a fa alól, még a tűzoltók kiérkezése előtt. A tűzoltók a helyszínelést követően megszüntették az akadályt, illetve kivágtak egy másik veszélyesnek ítélt fát is. A férfit súlyos fej- és gerincsérüléssel kórházba [...]

Viharkárok bénítják a főváros közlekedését

2014. augusztus 2. Budapest
ViharÖsszesen több mint hatvan helyszínre vonultak a fővárosi tűzoltók a szombati vihar miatt. A leszakadó ágak, a kettétört fák és a nagy mennyiségű esővíz a közlekedésben is fennakadásokat okoztak Budapesten.

Lakástűz egy csepeli tízemeletesben

2014. augusztus 2. Budapest
LakástűzNagy erőkkel vonultak ki szombat éjjel a fővárosi tűzoltók a XXI. kerületbe, ahol egy tízemeletes társasház ötödik emeleti lakásában lángra kaptak a berendezési tárgyak. A tűzoltók 17 főt kísértek ki a házból, egy embert füstmérgezés gyanújával kórházba szállítottak.

Videó: Tűz egy III. kerületi panelházban

2014. augusztus 1. Budapest
TűzTűz ütött ki péntek délután Budapesten egy III. kerületi tízemeletes panelház szemétledobójában. A Szilke utcai épület füsttel telítődött, a tűzoltók 20-25 embert menekítettek ki a lépcsőházon át. A helyiség teljesen kiégett, a keletkező füst telítette a lépcsőházat. A mentők öt személyt füstmérgezés [...]

Paneltűz Óbudán

2014. augusztus 1. Budapest
TűzTűz ütött ki péntek délután Budapesten egy III. kerületi tízemeletes panelház szemétledobójában. A Szilke utcai épület füsttel telítődött, a tűzoltók 20-25 embert menekítettek ki a lépcsőházon át.

Elgázolt egy embert a villamos

2014. augusztus 1. Budapest
BalesetElgázolt egy embert a 4-6-os villamos vonalán közlekedő Combino villamos pénteken Budapest II. kerületében, a Margit híd budai hídfőjénél, a Budapest felé vezető pályaoldalon. Az idős nőt egy férfi lökte a villamos elé, a néni nem élte túl a balesetet.

Videó: Kigyulladt egy lakás a XI. kerültben

2014. július 30. Budapest
TűzKigyulladt egy ötödik emeleti lakás szerda reggel Budapest XI. kerületében, a Budafoki úton. A tűz a hatemeletes épület padlásterére és tetőszerkezetére is átterjedt. A lakásban senki nem tartózkodott, a ház többi lakóját a tűzoltók kimenekítették.

Lakástűz a Budafoki úton

2014. július 30. Budapest
LakástűzKigyulladt egy ötödik emeleti lakás szerda reggel Budapest XI. kerületében, a Budafoki úton. A tűz a hatemeletes épület padlásterére és tetőszerkezetére is átterjedt.

A sínek közé esett egy ember a Blaha Lujza téri metróállomáson

2014. július 30. Budapest
MentésA peronról a metró sínpárja közé esett egy menekülő tolvaj szerda délután az M2 vonalán, a Blaha Lujza téri állomáson. A helyszínre vonuló fővárosi tűzoltók áramtalanítást végeztek az állomáson, majd kimentették a sínpár közé esett embert, akit a mentők kórházba szállítottak.

Csecsemővel borult fel egy autó Budapesten

2014. július 29. Budapest
BalesetFelborult egy személyautó kedden Budapest XIX. kerületében, a Hunyadi János utcában. A gépkocsi egy parkoló autónak ütközött, majd felborult.

Hirtelen jött csapadék dolgoztatta meg a tűzoltókat

2014. július 29. Budapest
ViharEddig 78 bejelentés érkezett a főváros egy részét érintő vihar miatt, főként a IV. és a XV. kerületből. A vészhelyzetek zöme vízbetörés volt a hirtelen jött csapadék miatt, de több helyen a kidőlt fák, a leszakadó ágak és megrongálódott oszlopok, vezetékek okoztak problémát.

Taxi karambolozott a Tűzoltóság épülete előtt

2014. július 27. Budapest
BalesetEgy taxi és egy másik személyautó ütközött össze vasárnap kora este a VIII. kerület Dologház utca és Kun utca kereszteződésében, közvetlenül a Tűzoltóság épülete előtt. A két gépkocsivezető és az öt utas is sérülésmentesen kiszállt a gépjárművekből.

Videó: Tűz egy II. kerületi szállodában

2014. július 25. Budapest
TűzBerendezési tárgyak égtek péntek kora este egy budapesti szálloda első emeleti helységében. A kiérkező fővárosi tűzoltók a szállodát biztonsági okokból kiürítették, áramtalanították az épületet, majd két vízsugárral megfékezték a lángokat. A sűrű füsttel telítődött épületet a tűzoltók átszellőztették, [...]

Videó: Beszorult kamionsofőr mentése a Határ úti felüljárónál

2014. július 24. Budapest
MentésEgy sódert és egy sört szállító teherautó ütközött össze csütörtökön Budapesten, a Határ úti felüljárónál. Az utóbbi járműből a fővárosi tűzoltóknak feszítővágóval kellett kiszabadítaniuk a sofőrt.

Két teherautó ütközött a Határ úti felüljárónál

2014. július 24. Budapest
BalesetEgy sódert és egy sört szállító teherautó ütközött össze csütörtökön Budapesten, a Határ úti felüljárónál. Az utóbbi járműből a fővárosi tűzoltóknak feszítővágóval kellett kiszabadítaniuk a sofőrt.

Felmászott egy ember a Szabadság hídra

2014. július 19. Budapest
EgyébVélhetően öngyilkossági szándékkal felmászott egy ember szombat délután Budapesten a Szabadság hídra, a pesti hídfőnél.

Videó: Személy mentése egy patakba zuhant autóból

2014. július 18. Budapest
MentésAz öt méter mélyen folyó Rákos-patak medrébe zuhant egy autó az Ungvár és a Rákospatak utca kereszteződésében. A gépkocsi azután esett a patakmederbe, hogy a két utca találkozásánál összeütközött egy másik autóval. Egy tízéves lány sérülés nélkül szállt ki az autóból, míg egy nő könnyebb sérüléseket [...]

Kisebb robbanás és tűz volt egy csepeli műhelyben

2014. július 18. Budapest
Ipari tűzCsepelen, a Központi úton egy öt szintes, 300 négyzetméter alapterületű telephely pincéjében keletkezett tűz pénteken a kora esti órákban. Az összeszerelő műhelyben egy négyzetméteren égett a tűz, vélhetően itt volt kisebb robbanás is.

Három autó ütközött a XXI. kerületben

2014. július 17. Budapest
BalesetHatan megsérültek, amikor három személygépkocsi összeütközött csütörtök délelőtt a főváros XXI. kerületében, a Széchenyi István utca és a Kassai utca kereszteződésében. A baleset következtében az egyik jármű az oldalára borult.

Videó: Szokatlanul gyorsan terjedt a tűz

2014. július 15. Budapest
TűzA Kodály köröndi ház lakói és Varga Ferenc dandártábornok nyilatkoznak a tűzről a hvg.hu-nak

Videó: Belső felvételek a Kodály köröndön tomboló tűzről

2014. július 15. Budapest
TűzLángba borult kedd délután egy négyszintes lakóház tetőszerkezete és
legfelső emelete Budapesten, a VI. kerületi Kodály köröndön. Hárman
könnyebben megsérültek, a rendőrök két embert őrizetbe vettek.

Vonuló tűzoltóautó ütközött Budapesten

2014. július 15. Budapest
BalesetEgy Mercedes típusú tűzoltóautó és egy ©koda személyautó ütközött össze kedd délelőtt a főváros V. kerületében, a Ferenciek terén. A tűzoltóautó használta a megkülönböztető jelzéseit.

Hatalmas tűz a Kodály köröndön

2014. július 15. Budapest
TűzLángba borult kedd délután egy négyszintes lakóház tetőszerkezete és legfelső emelete Budapesten, a VI. kerületi Kodály köröndön. Hárman könnyebben megsérültek, a rendőrök két embert őrizetbe vettek.

Tűz és baleset a metrón

2014. július 15. Budapest
BalesetOlajsár füstölt az alagútban, ezért leállították kedd délután a 3-as metró forgalmát a Nyugati térnél. A 2-es vonalán a Puskás Ferenc stadion állomásánál halálra gázolt egy embert a szerelvény.

Halálos baleset a XIII. kerületben

2014. július 13. Budapest
BalesetVillanyoszlopnak ütközött egy személyautó vasárnap este a főváros XIII. kerületében, a Róbert Károly körúton. A baleset következtében egy ember meghalt, egy nő és egy kisgyerek megsérült.

Darazsak a beizzott fában

2014. július 13. Budapest
TűzBeizzott és füstölni kezdett egy körülbelül 15 méter magas fa törzse Budapesten a XIV. kerületi Olof Palme sétányon. A fővárosi tűzoltók több mint 4 órás munkával eltávolították a fát, közben azonban a fán lakó darazsakkal is meg kellett küzdeniük.

Videó: Tragikus tűzeset a VIII. kerületben

2014. július 12. Budapest
TűzHajléktalanok bódéja gyulladt ki szombatra virradó éjjel a főváros VIII. kerületében, a Bérkocsis utcában. A tűz veszélyeztetett két közeli lakóházat, valamint három parkoló autóban is kár keletkezett. A romok átkutatása során egy felismerhetetlenségig összeégett holttestet találtak a tűzoltók.

Holttestet találtak a kigyulladt épületben

2014. július 12. Budapest
TűzHajléktalanok bódéja gyulladt ki szombatra virradó éjjel a főváros VIII. kerületében, a Bérkocsis utcában. A tűz veszélyeztetett két közeli lakóházat, valamint három parkoló autóban is kár keletkezett.

Családi ház tetőszerkezete égett a III. kerületben

2014. július 11. Budapest
LakástűzKigyulladt péntek délután egy körülbelül 80 négyzetméteres, háromszintes lakóház tetőszerkezete Budapest III. kerületében, a Gyöngyvirág utcában. Feltehetően a főváros felett átvonuló vihar során villám csapott az épületbe.

Hármas karambol a Tűzoltóság előtt

2014. július 11. Budapest
BalesetHárom személyautó ütközött össze péntek délután Budapest VIII. kerületében, a Dologház utca és a Kun utca kereszteződésében, azaz a VIII. kerületi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság (és a Közép-pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltség) épülete előtt.

Videó: A Dunába fulladt egy 20 év körüli fiatalember

2014. július 8. Budapest
MentésHétfő este riasztották a fővárosi tűzoltókat az északi összekötő vasúti híd pesti lábához, ahol egy 20 év körüli férfi bement fürdeni a Dunába, de nem jött ki. A helyszínre a tűzoltó búvárok, a Szent Flórián tűzoltó hajó, a Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálat, az FKI doktorszolgálata és egy tűzoltó [...]

Robbanás egy XVIII. kerületi kamionmosóban

2014. július 8. Budapest
RobbanásRobbanás történt kedd délután a főváros XVIII. kerületében egy kamionmosóban. Egy benzinszármazékot szállító kamion üres tartályának tisztítása közben berobbant a benzingőz.

Öt autó karambolozott a Kőbányai úton

2014. július 7. Budapest
BalesetEddig tisztázatlan okból öt személyautó ütközött össze hétfőn Budapesten, a VII. kerületi Kőbányai úton. A balesetben senki sem sérült meg.

Videó: Leégett egy faház a II. kerületben

2014. július 5. Budapest
TűzKigyulladt szombat délután Budai hegyekben, a II. kerület szélén egy 150 négyzetméter alapterületű faház. A tűzoltók kiérkezésekor az Előd vezér utca melletti erdőben álló épület már teljes terjedelmében égett, tűz az erdő aljnövényzetére és néhány fára is átterjedt.

Villamossal ütközött egy személyautó

2014. július 5. Budapest
BalesetFelhajtott a járdaszigetre, majd összeütközött a 14-es villamossal egy személyautó szombat délelőtt a főváros XIII. kerületében, a Fiastyúk utcai megállóban. A balesetben senki nem sérült meg.

Busz és személyautó ütközött össze a XVIII. kerületben

2014. július 5. Budapest
BalesetKét ember megsérült, amikor egy BKV-busz és egy személyautó összeütközött szombat délelőtt Budapesten, a XVIII. kerületben a Garay utca és a Bókay Árpád utca kereszteződésében.

Leégett egy faház a II. kerületben

2014. július 5. Budapest
LakástűzKigyulladt szombat délután Budai hegyekben, a II. kerület szélén egy 150 négyzetméter alapterületű faház. A tűzoltók kiérkezésekor az Előd vezér utca melletti erdőben álló épület már teljes terjedelmében égett, tűz az erdő aljnövényzetére és néhány fára is átterjedt.

Lakástűz a XVIII. kerületben

2014. július 4. Budapest
LakástűzTűz keletkezett péntek kora este Budapesten, egy XVIII. kerületi társasház harmadik emeleti lakásában az Építő utcában. A tűzoltók kiürítették a lakás feletti szinteket, az egyik lakó füstmérgezést szenvedett.

Fának hajtott és elektromos vezetékeket szakított le egy konténerszállító

2014. július 3. Budapest
BalesetCsütörtök délután fának hajtott és elektromos vezetékeket is leszakított egy konténerszállító teherautó Budapest XIX. kerületében, a Kossuth Lajos utcában. Az ütközéskor a fa kettétört és a járműre zuhant.

Konténerbe csapódott egy furgon

2014. július 3. Budapest
BalesetSzemélyautó és egy furgon karambolozott csütörtök délután Budapesten, az Üllői út és a Batthyány utca kereszteződésében. Az ütközés következtében a furgon egy irodának használt konténerbe csapódott.

Kigyulladt egy taxi a VI. kerületben

2014. július 2. Budapest
Égő járműLángra kapott szerda este egy taxi Budapesten, a VI. kerületi Nagymező utcában. A járműbe szerelt védelmi rendszer miatt az autó motorháztetejét csak feszítővágó berendezéssel sikerült felnyitni.

Kiégett az MDF egykori székháza

2014. július 1. Budapest
TűzKigyulladt az MDF egykori székháza kedd délelőtt Budapest XIV. kerületében. A Vezér utcai egyszintes épületben nagy mennyiségű szemét kapott lángra, ami az összes helyiségre átterjedt.

Videó: Felborult kisteherautó talpra állítása

2014. június 30. Budapest
MentésÖsszeütközött egy kisteherautó és egy személyautó hétfő délelőtt Budapesten, a XIV. kerületi Csömöri út és a Miskolci utca kereszteződésében. Az ütközés következtében a kisteherautó az oldalára borult, a balesetben ketten megsérültek.

Videó: Beszorult sérültet szabadítanak ki a tűzoltók

2014. június 30. Budapest
MentésOszlopnak ütközött hétfő délután egy személyautó a főváros XIV. kerületében, az M3-as autópálya kifelé vezető szakaszán. Az autó vezetője a gépkocsiba szorult, őt a tűzoltók szabadították ki. A balesetben egy kisgyermek is megsérült.

Tűz ütött ki egy IV. kerületi családi ház garázsában

2014. június 30. Budapest
Égő melléképületTűz ütött ki hétfő reggel a főváros IV. kerületében, egy Katód utcai családi ház garázsában. A házban hárman tartózkodtak, ők a tűzoltók kiérkezése előtt elhagyták az ingatlant és megkezdték a tűz oltását, közben azonban füstöt lélegeztek be.

Kisteherautó borult a XIV. kerületben

2014. június 30. Budapest
BalesetÖsszeütközött egy kisteherautó és egy személyautó hétfő délelőtt Budapesten, a XIV. kerületi Csömöri út és a Miskolci utca kereszteződésében. Az ütközés következtében a kisteherautó az oldalára borult, a balesetben ketten megsérültek.

Beszorult sérült a XIV. kerületi balesetben

2014. június 30. Budapest
BalesetOszlopnak ütközött hétfő délután egy személyautó a főváros XIV. kerületében, az M3-as autópálya kifelé vezető szakaszán. Az autó vezetője a gépkocsiba szorult, őt a tűzoltók szabadították ki. A balesetben egy kisgyermek is megsérült.

Videó: Szirénázó rohamkocsi karambolozott a III. kerületben

2014. június 27. Budapest
MentésMegkülönböztető jelzéseit használó mentőautó és egy személyautó ütközött össze péntek reggel Budapest III. kerületében, a Lajos utca és Galagonya utca kereszteződésében. A balesetben a rohamkocsi mentőorvosa is megsérült. A mentőben szállított beteget egy másik mentőautó szállította tovább.

Mentőautó karambolozott a III. kerületben

2014. június 27. Budapest
BalesetMegkülönböztető jelzéseit használó rohammentő és egy személyautó ütközött össze péntek reggel Budapest III. kerületében, a Lajos utca és Galagonya utca kereszteződésében. A balesetben a mentőorvos is megsérült, nem sokkal később újabb baleset is történt.

Busz és személyautó ütközött a XI. kerületben

2014. június 26. Budapest
BalesetÖsszeütközött egy Renault típusú személyautó és a 133-as jelzésű BKV busz csütörtökön Budapesten, a XI. kerületi Szerémi úton, a fővárosból kifelé vezető oldalon. A balesetben az autóbusz utasai közül egy ember könnyebben megsérült.

Videó: Tűz egy zuglói társasház harmadik emeletén

2014. június 24. Budapest
TűzKedden hajnalban a Horváth Boldizsár utcában egy idős ember életveszélyesen megsérült, amikor kigyulladt egy társasház harmadik emeleti lakása. A tűzoltók kiérkezése előtt a rendőrség megkezdte az épületben lakók kimenekítését, illetve az ajtó felnyitását. A helyszínre érkező tűzoltók légzőkészülékben [...]

Öten sérültek meg a kedd reggeli karambolban

2014. június 24. Budapest
BalesetÖt ember könnyebben megsérült, amikor két autó ütközött kedden reggel Budapesten, a II. kerületben, a Hidegkúti úton. A helyszínelés és a műszaki mentés befejezéséig félpályán halad a forgalom.

Sürgősségi vérszállító autó karambolozott

2014. június 24. Budapest
BalesetMegkülönböztető jelzéseit használó sürgősségi vérszállító autó ütközött össze kedd délelőtt egy másik személyautóval Budapest XII. kerületében, a Csaba utca és Maros utca kereszteződésében.

Két autó ütközött az M3 bevezető szakaszán

2014. június 24. Budapest
BalesetKét személyautó ütközött össze kedden délben, az M3-as autópálya bevezető szakaszán, a Szerencs utcánál. A három sávból a középső sávot foglalták el az összetört járművek, a tűzoltók áramtalanították a balesetet szenvedett gépjárműveket.

Gyújtogatókat fogtak el a tűzoltók

2014. június 23. Budapest
TűzA Városligetbe riasztották a fővárosi tűzoltókat, ahol az egyik játszótéren a fából készült fa játékház füstölt. A tűzoltóknak feltűnt két húsz év körüli fiatal...

Videó: Lángokban áll egy hétvégi ház és melléképülete

2014. június 22. Budapest
TűzLeégett vasárnap késő este egy 80 négyzetméteres hétvégi ház és a hozzá tartózó melléképület Budapesten, a XI. kerületi Fülőke utcában. A tűzoltók egy gázpalackot kihoztak az épületből.

Két személyautó karambolozott a XIV. kerületben

2014. június 22. Budapest
BalesetKét személyautó karambolozott Budapest XIV. kerületében, a Telepes és Miskolci utca sarkán vasárnap. Az egyik jármű egy villanyoszlopnak, a másik egy élelmiszerüzlet kerítésének csapódott.

Leégett egy hétvégi ház Budapesten

2014. június 22. Budapest
LakástűzLeégett vasárnap késő este egy 80 négyzetméteres hétvégi ház és a hozzá tartózó melléképület Budapesten, a XI. kerületi Fülőke utcában. A tűzoltók egy gázpalackot kihoztak az épületből.

Egy gyermek súlyosan megsérült a XX. kerületi balesetben

2014. június 21. Budapest
BalesetKét személyautó ütközött össze szombat kora este Budapest XX. kerületében, a Vörösmarty utca és Alsóhatár út kereszteződésében. A baleset következtében hárman sérültek meg, ketten súlyosan, köztük egy gyermek is.

Parkoló autónak ütközött, majd felborult

2014. június 20. Budapest
BalesetParkoló autónak ütközött, majd felborult egy személyautó péntek délelőtt Budapest XVI. kerületében, a Rózsa utcában. A balesetben a jármű vezetője megsérült, a mentők kórházba vitték.

Videó: Kisteherautó ég az I. kerületi Attila úton

2014. június 19. Budapest
TűzKigyulladt egy kisteherautó csütörtök délután Budapesten, az I. kerületi Attila úton. Az égő jármű miatt két másik autó is megrongálódott, de nem sérült meg senki. Az oltás idejére egy sávot lezártak, emiatt lelassult a forgalom Erzsébet híd környékén.

Videó: Autóbusz égett a XI kerületben

2014. június 19. Budapest
TűzKigyulladt egy BKV-busz csütörtök este Budapesten, a XI. kerületi Neumann János utcánál. A menet közben lángra kapott 153-as buszon a sofőr és egyetlen utas tartózkodott, ők időben el tudták hagyni a járművet.

Kisteherautó égett az I. kerületi Attila úton

2014. június 19. Budapest
Égő járműKigyulladt egy kisteherautó csütörtök délután Budapesten, az I. kerületi Attila úton. Az égő jármű miatt két másik autó is megrongálódott, de nem sérült meg senki. Az oltás idejére egy sávot lezártak, emiatt lelassult a forgalom Erzsébet híd környékén.

Kisteherautó és személyautó ütközött össze Újpesten

2014. június 19. Budapest
BalesetCsütörtök reggel egy személyautó és egy kisteherautó ütközött össze Budapesten a IV. kerületi Árpád út és a Rózsa utca sarkán. Egy hatvan év körüli férfit súlyos sérüléssel vittek kórházba, a baleset miatt torlódás alakult ki a környéken.

Kigyulladt egy 153-as busz Budán

2014. június 19. Budapest
Égő járműKigyulladt egy BKV-busz csütörtök este Budapesten, a XI. kerületi Neumann János utcánál. A menet közben lángra kapott 153-as buszon a sofőr és egyetlen utas tartózkodott, ők időben el tudták hagyni a járművet.

Halálos motoros balesetek

2014. június 16. Budapest
BalesetHétfőn két alkalommal kellett tragédiával végződő motorbalesethez kivonulniuk a tűzoltóknak. A balesetekben egy 28 és egy 50 éves motoros vesztette életét.

Kiégett egy felújítás alatt álló fürdőszoba

2014. június 15. Budapest
LakástűzKigyulladt vasárnap délelőtt egy felújítás alatt álló lakás fürdőszobája a főváros VII. kerületében, a Thököly úton. Az első emeleti, 30 négyzetméteres lakás fürdőszobája teljesen kiégett, a nagy füst miatt húsz embernek ideiglenesen el kellett hagynia otthonát.

Kigyulladt egy busz Budapesten

2014. június 14. Budapest
Égő járműKigyulladt szombat reggel egy 8-as busz motortere Budapesten, a XI. kerületi Márton Áron térnél. Az utasokat a sofőr azonnal leszállította a járműről, majd megkezdte a tűz oltását.

Tűz az Elem utcában

2014. június 14. Budapest
Égő járműTöbb személyautó égett szombaton a főváros IV. kerületében, az Elem utcában. A gépkocsik egy vasúti telephely raktárépülete előtt álltak, amikor eddig ismeretlen okból tűz keletkezett.

Három sérült a XVI. kerületi balesetben

2014. június 14. Budapest
BalesetÖsszeütközött két személyautó szombat este Budapesten, a XVI. kerületi Rákóczi út és Csömöri út kereszteződésében. A balesetben hárman megsérültek, kiemelésükben a fővárosi tűzoltók segítettek a mentőknek.

Videó: Nyolc méter mély kútból mentettek a tűzoltók

2014. június 11. Budapest
MentésEgy több mint nyolc méter mély gyűrűs kútba esett egy ember szerda délelőtt Budapesten, a XXIII. kerületi Lórév utcában. A helyszínre vonuló fővárosi tűzoltók dugólétra segítségével, mentőkötél biztosítása mellett sikeresen kimenekítették a sérültet, majd átadták a mentőknek. A harminc éves férfi csodálatos [...]

Videó: Kigyulladt egy kamion az M0-on

2014. június 11. Budapest
TűzKigyulladt és teljes terjedelmében égett egy kamion szerda délután az M0-s körgyűrű XXII. kerületi szakaszán, a 6-os úti lehajtó közelében. A rendőrök a Duna-híd előtti szakaszon mindkét sávot lezárták.

Kigyulladt egy kamion az M0-on

2014. június 11. Budapest
Égő járműKigyulladt és teljes terjedelmében égett egy kamion szerda délután az M0-s körgyűrű XXII. kerületi szakaszán, a 6-os úti lehajtó közelében. A rendőrök a Duna-híd előtti szakaszon mindkét sávot lezárták.

Ötszáz négyzetméteres tűz a Bélatelepi út közelében

2014. június 11. Budapest
GaztűzÖtszáz négyzetméteren égett az aljnövényzet Budapest XVII. kerületében a Bélatelepi út és Újmajori dűlő által határolt erdős részen. A fővárosi tűzoltók megfékezték a lángokat.

Kigyulladt a csepeli HÉV

2014. június 10. Budapest
Égő járműKigyulladt a HÉV egyik vagonjának teteje a csepeli végállomáson kedd délután. A BKV dolgozói kiürítették a szerelvényt és porral oltókkal megfékezték a lángokat.

Lángba borult egy családi ház Budapesten

2014. június 10. Budapest
LakástűzTűz ütött ki kedd délután a főváros XXI. kerületében. A II. Rákóczi Ferenc útján kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy 100 négyzetméteres családi ház. A tűz miatt az épület lakhatatlanná vált.

Konténer borult az úttestre Csepelen

2014. június 10. Budapest
BalesetEgy konténer zuhant az úttestre egy kamionról kedd kora este Budapest XXI. kerületében, a Weiss Manfréd út és a Petróleum utca kereszteződésében. A tűzoltók autódaru segítségével emelték vissza a konténert a kamionra.

Faágak estek a 37-es villamos vezetékére

2014. június 9. Budapest
BalesetFaágak zuhantak a villamos felsővezetékre Budapesten, a X. kerületi Kolozsvári utca és az Ónodi utca sarkán, ezért a 37-es villamos helyett pótlóbusz jár egy szakaszon.
A fővárosi tűzoltók dolgoznak az ágak eltávolításán.

Egy kétéves gyermek megsérült a X. kerületi lakástűzben

2014. június 6. Budapest
LakástűzKigyulladt egy családi ház péntek délután a főváros X. kerületében, a MÁV-lakótelepen. A földszintes családi ház konyhája égett, a tűzben az épület födémszerkezete is megsérült. A tűzoltók egy füstmérgezést és égési sérüléseket szenvedett kisgyereket mentettek ki az épületből.

Személyautó ütközött villamossal Zuglóban

2014. június 3. Budapest
BalesetEgy Nissan típusú személyautó és a 3-as villamos ütközött össze a XIV. kerületi Nagy Lajos király útja és a Telepes utca kereszteződésében kedd reggel. A villamos az autót több méteren keresztül maga előtt tolta, majd egy elektromos oszlopnak szorította.

Videó: Halálos baleset Budapesten

2014. június 2. Budapest
MentésFrontálisan összeütközött két személyautó hétfő délután Budapesten, a Szentlőrinci úton. Az ütközés következtében az egyik autóban egy idős férfi meghalt, a másik járműbe egy harminc év körüli férfi beszorult, őt a tűzoltók szabadítottak ki.

Egy ember meghalt a frontális ütközésben

2014. június 2. Budapest
BalesetFrontálisan összeütközött két személyautó hétfő délután Budapesten, a Szentlőrinci úton. Az ütközés következtében az egyik autóban egy idős férfi meghalt, a másik járműbe egy harminc év körüli férfi beszorult, őt a tűzoltók szabadítottak ki.

Videó: Lakástűzben meghalt egy nő a XVIII. kerületben

2014. június 1. Budapest
TűzTűz ütött ki vasárnap hajnalban Budapesten, a XVIII. kerületi Dolgozó úton egy társasház ötödik emeleti lakásban. A tűzoltók egy idős asszonyt találtak a lakás belső szobájában, segíteni azonban sajnos már nem tudtak rajta.

Lakástűzben meghalt egy nő a XVIII. kerületben

2014. június 1. Budapest
LakástűzTűz ütött ki vasárnap hajnalban Budapesten, a XVIII. kerületi Dolgozó úton egy társasház ötödik emeleti lakásban. A tűzoltók egy idős asszonyt találtak a lakás belső szobájában, segíteni azonban sajnos már nem tudtak rajta.

Füstölt a 4-es metró egyik mozgólépcsője

2014. június 1. Budapest
TűzVasárnap nem sokkal dél előtt füst kezdett gomolyogni a 4-es metró Szent Gellért téri állomásán az egyik mozgólépcső alól. A helyszínre kivonuló fővárosi tűzoltók áramtalanították a mozgólépcső motorját, ez után már nem tapasztaltak füstölést, de biztonsági okok miatt kiürítették az állomást.

Buszmegállónak ütközött egy Transporter

2014. május 31. Budapest
BalesetEgy fedett buszváró épületnek ütközött és kidöntötte annak falát egy VW típusú kisbusz Budapesten, a XVII. kerületi Zrínyi utcában. A balesetben egy ember sérült meg.

Két buszbaleset is történt Budapesten

2014. május 29. Budapest
BalesetHárom személyautó és egy menetrend szerint autóbusz ütközött össze csütörtök délután Budapest III. kerületében. A 120-as busz egy személyautóval ütközött össze XIII. kerületi Göncöl utcában, többen megsérültek.

Villanyoszlopnak csapódott egy autó Zuglóban

2014. május 29. Budapest
BalesetLámpaoszlopnak ütközött egy Suzuki típusú személyautó csütörtök késő délután Budapesten, a XIV. kerületi Thököly út és a Róna utca kereszteződésében. A balesetben ketten sérültek meg.

Videó: Négy autó ütközött össze a Váci úton

2014. május 28. Budapest
MentésA szerda reggeli forgalomban négy gépkocsi ütközött egymásnak a Váci úton. A balesetben hárman sérültek meg, a tűzoltók áramtalanították a járműveket, majd a helyszínelés végén segítettek a forgalmi akadály felszámolásában.

Frontális ütközés a Ferihegyi repülőtérre vezető úton

2014. május 25. Budapest
BalesetFrontálisan összeütközött két személyautó vasárnap délután Budapesten, a Ferihegyi repülőtérre vezető úton. Mindkét autóba beszorult egy-egy ember, a tűzoltók szabadították ki őket.

Három autó ütközött össze a Határ úti felüljárónál

2014. május 24. Budapest
BalesetKét személyautó és egy kisteherautó ütközött szombat este Budapesten, az Üllői úti gyorsforgalmi felüljárón. A balesetben egy ember súlyosan, öten könnyebben sérültek meg. Két járműből szivárogni kezdett az üzemanyag.

Gázrobbanás egy XIV. kerületi társasházban

2014. május 23. Budapest
RobbanásGázrobbanás történt péntek délelőtt Budapest XIV. kerületében, a Padlizsán utcában. A robbanás kiszakította a harmadik emeleti lakás konyhájának ablakát, ami az utcára zuhant.

Robbanás egy kábelalagútban a XIII. kerületben

2014. május 22. Budapest
RobbanásRobbanás történt csütörtök reggel egy kábelalagútban Budapesten, a XIII. kerületi Párkány utca és Révész utca sarkán. A robbanás következtében az aknafedél megemelkedett, a járda burkolata megsérült, az aknából füst szivárgott.

Beesett egy nő a budavári sikló pályájára

2014. május 20. Budapest
MentésEddig ismeretlen körülmények között beesett egy középkorú nő a budavári sikló pályájára kedd kora délután. A mentők az I. kerületi Clark Ádám téren életmentő beavatkozást hajtottak végre a nőn, aki súlyos koponyasérülést, végtagtöréseket és belső sérüléseket szenvedett.

Szén-monoxid-mérgezés Budapesten

2014. május 20. Budapest
MérgezésKórházba vittek a mentők egy ötéves gyermeket és édesanyját a VIII. kerületi Vajdahunyad utcából kedden este. A XV. kerületből két 20 év körüli nőt vittek kórházba, valamennyiüket szén-monoxid-mérgezés gyanújával.

Videó: Vasúti felüljárón akadt fenn egy teherautó

2014. május 19. Budapest
MentésBudapest XI. kerületben a Szerémi úton, a Rákóczi-híd utáni vasúti felüljárónak ütközött egy teherautó hétfőn délután. Az ütközés miatt a teherautó felépítménye fennakadt a vasúti hídon. Személyi sérülés nem történt, a fővárosi tűzoltók a rendőrségi helyszínelést követően tűzoltó autódaruval emelték [...]

Villamos és úttisztító autó ütközött az I. kerületben

2014. május 19. Budapest
BalesetA 18-as villamos és egy úttisztító kisteherautó ütközött össze hétfő reggel a főváros I. kerületében. Az ütközés következtében az úttisztító felborult, a balesetben ketten könnyebben megsérültek.

Nem ébredtek fel a tűzre

2014. május 17. Budapest
TűzSzombatra virradó éjjel lángra kapott egy faház Budapest II. kerületében, a Máriaremetei úton. A kigyulladt épület mellett álló másik faházban is hajléktalanok aludtak, ők sem a tűzre, sem az oltási munkálatokra nem ébredtek fel.

Mentő karambolozott a Cinkotai úton

2014. május 12. Budapest
BalesetMegkülönböztető jelzéseit használó mentőautó ütközött egy Peugeot típusú személyautóval hétfő kora este Budapest XVII. kerületében, a Cinkotai úton. A balesetben a személyautót vezető nő sérült meg.

Frontálisan ütközött a 8-as busz és egy személyautó

2014. május 8. Budapest
BalesetÖsszeütközött a BKK menetrend szerinti 8-as busza és egy személyautó csütörtök este Budapesten, a XII. kerületben a Hegyalja út és a Sashegyi út kereszteződésében. A balesetben négyen megsérültek.

Videó: Halálos lakástűz a XII kerületben

2014. május 7. Budapest
TűzBudapesten, a XII. kerületi Hertelendi utcában keletkezett tűz szerda délután egy földszinti, 25 négyzetméteres lakásban. A lakás egyik szobája teljesen kiégett. A fővárosi tűzoltók percek alatt a helyszínre érkeztek, oltás közben találtak rá 50 év körüli férfi holttestére. A konyhában, ahová a tűz nem [...]

Videó: Tűz a tizediken

2014. május 5. Budapest
TűzTűz ütött ki egy panelház tizedik emeleti lakásának konyhájában hétfő este Budapest XIII. kerületében, a Vág utcában. A konyha teljes terjedelmében égett, a lángok a tizenkét emeletes épület homlokzatra is kitörtek.

Tűz a tizediken

2014. május 5. Budapest
LakástűzTűz ütött ki egy panelház tizedik emeleti lakásának konyhájában hétfő este Budapest XIII. kerületében, a Vág utcában. A konyha teljes terjedelmében égett, a lángok a tizenkét emeletes épület homlokzatra is kitörtek.

Baleset a Szentendrei úton

2014. május 5. Budapest
BalesetHárom személyautó ütközött össze hétfő délután a III. kerületi Szentendrei úton, a Kaszásdűlő HÉV-megállónál. A balesetben ketten megsérültek, az egyik autó füstölni kezdett, ezért tűzoltók is vonultak a helyszínre.

Videó: Vonat és egy személyautó ütközött a XVII. kerületben

2014. május 3. Budapest
MentésÖsszeütközött a Budapestről Miskolcra tartó sebesvonat egy személyautóval szombat este Budapesten, a XVII. kerületi rákosligeti vasúti átjáróban. A gépkocsiban utazó férfi és egy 12 éves gyermek súlyosan megsérült.

Vonat és egy személyautó ütközött a XVII. kerületben

2014. május 3. Budapest
BalesetÖsszeütközött a Budapestről Miskolcra tartó sebesvonat egy személyautóval szombat este Budapesten, a XVII. kerületi rákosligeti vasúti átjáróban. A gépkocsiban utazó férfi és egy 12 éves gyermek súlyosan megsérült.

A járdára csapódott két személyautó a XIII. kerületben

2014. május 3. Budapest
BalesetÖsszeütközött szombat este két személyautó Budapest XIII. kerületében, a Lehel utca és Róbert Károly körút kereszteződésében. Az ütközés következtében mindkét autó a járdára csapódott, nekiütköztek az aluljáró beton peremének és egy homokládát is összetörtek.

Holttestet találtak egy fővárosi barlangban

2014. május 2. Budapest
HolttestCsontvázat találtak péntek délután Budapesten, a III. kerületi Rókahegyi út közelében, egy nehezen megközelíthető barlangban. A holttest egy körülbelül 100-150 kg-os szikla alatt feküdt.

Videó: Elektromos tűz egy szálloda pincéjében

2014. május 1. Budapest
TűzEgy szálloda pincéjében keletkezett elektromos tűzhöz riasztották a fővárosi tűzoltókat május elsején. A tűz a IX. kerületi hotel mínusz első szintjén egy kapcsolószekrényben keletkezett. A sűrű füst miatt negyven vendéget és a személyzetet az utcára kísértek, személyi sérülés nem történt. A tűzoltók [...]

Videó: Riasztott a szén-monoxid-érzékelő

2014. május 1. Budapest
MentésMegszólalt a szén-monoxid-érzékelő Budapest IX kerületében, a Ráday utca egyik földszinti lakásában. Nem egyértelmű, hogy történt-e mérgezés, mert a helyszínre vonuló fővárosi tűzoltók műszerei nem mutatták ki a gázt az ingatlan légterében. A doktorszolgálat megvizsgálta a lakásban tartózkodó két felnőttet [...]

Lakástűzben meghalt egy ember Budapesten

2014. május 1. Budapest
LakástűzTűz ütött ki csütörtök este Budapest XIII. kerületében a Lehel úton, egy ötszintes társasház második emeleti lakásában. A fővárosi tűzoltók az égő lakásból kimentettek egy eszméletlen férfit, de a mentők hiába próbálták újraéleszteni, a helyszínen elhunyt.

Két gyermek is megsérült egy XXIII. kerületi balesetben

2014. április 29. Budapest
BalesetKét személyautó ütközött a főváros XXIII. kerületében, a Szent László utca és a Tartsay utca kereszteződésében kedd reggel. A balesetben az egyik autó sofőrje és a kocsiban ülő két gyermek könnyebb sérüléseket szenvedett, őket a mentők még vizsgálják.

Buszbaleset a XIV. kerületben

2014. április 29. Budapest
BalesetA 7-es busszal ütközött kedd este egy személyautó Budapesten, a XIV. kerületi Csömöri úton. A balesetben két ember megsérült, a mentők ápolják őket.

A sínekre hajtott egy autó a IX. kerületben

2014. április 27. Budapest
BalesetRejtélyes okból a villamossínekre hajtott vasárnap este egy személyautó Budapesten, a IX. kerületi Könyves Kálmán körút elején. A gépkocsi körülbelül 200 métert haladt a Népliget irányába, amikor fennakadt a vágányon.

Megbokrosodott és elpusztult egy rendőrló a Városligetben

2014. április 26. Budapest
BalesetTragikus esemény történt a Városligetben megrendezett IV. rendőr- és tűzoltónapon: egy rendőrló megbokrosodott, levetette lovasát, majd kivágtatott a Dózsa György útra, ahol nekivágódott egy személygépkocsinak.

Halálos baleset a Budakeszi úton

2014. április 25. Budapest
BalesetVillanyoszlopnak ütközött péntekre virradó éjjel egy személyautó a XII. kerületi Budakeszi úton, a Korányi szanatórium közelében. Az ütközés következtében a villanyoszlop kidőlt és rázuhant az árokba csapódó autóra.

Fennakadt egy autó a 2-es villamos pályáján

2014. április 25. Budapest
BalesetA Kossuth térnél felhajtott a 2-es villamos pályájára, majd a Széchenyi tér közelében fennakadt a síneknél egy külföldi rendszámú személyautó péntek este. A gépkocsi üzemanyagtartálya megsérült, az üzemanyag a villamossínek közé folyt.

Szándékosan okozhattak tüzet a IX. kerületben

2014. április 24. Budapest
TűzTűz ütött ki egy ötemeletes épület földszintjén működő üzlethelyiségben Budapesten, a IX. kerületi Ernő utcában. A Katasztrófavédelem szerint felmerült a szándékosság gyanúja, ezért hatósági tűzvizsgálati eljárás indult.

Tűz egy egy XV. kerületi négylakásos sorházban

2014. április 22. Budapest
LakástűzEgy négylakásos sorház egyik lakásában csaptak fel a lángok kedd délután Budapest XV. kerületében, a Baksay Sándor utcában. A tűz a lakásról részben a tetőszerkezetre is átterjedt.

Garázsba csapódott egy BMW a XX. kerületben

2014. április 21. Budapest
BalesetMegcsúszott, majd belehajtott egy garázs oldalfalába egy BMW típusú személyautó a XX. kerületben húsvét hétfőn. Az ütközés következtében az autó kidöntött egy oszlopot is, amely a kocsira dőlt.

Borulás a Grassalkovich úton

2014. április 21. Budapest
BalesetKét személyautó ütközött hétfő délután Budapesten a XXIII. kerületi Grassalkovich úton. Az ütközés következtében az egyik gépkocsi felborult. A balesetben ketten sérültek meg.

Sikerült megakadályozni a gázpalackok felrobbanását

2014. április 20. Budapest
Égő melléképületKigyulladt vasárnap hajnalban egy 30 négyzetméteres épület a XX. kerületi Határ úton egy ipari telephelyen. A fővárosi tűzoltóknak sikerült megakadályozniuk, hogy hat, az égő épület mellet tárolt gázpalack felrobbanjon.

Tűz a III. kerületben

2014. április 19. Budapest
LakástűzBudapesten, a III. kerületi Toboz utcába hívták a tűzoltókat szombat reggel, ahol egy háromemeletes épület második emeleti lakásából füst áramlott ki.
A helyszínre kivonuló fővárosi tűzoltók egy embert találtak lakásban, életét azonban nem sikerült megmenteni.

Gázrobbanás a XI. kerületben

2014. április 19. Budapest
RobbanásFeltehetően gázrobbanás történt szombat kora délután Budapesten, a XI. kerületi Erőmű utca egyik negyedik emeleti lakásában. A tűzoltók az utcára kísérték az épületben lakó embereket, az eddigi információk szerint senki nem sérült meg a robbanás miatt.

Videó: Lakókocsi és három autó égett Csepelen

2014. április 17. Budapest
TűzHárom bontásra váró személyautó és egy lakókocsi gyulladt ki egy autószerelő műhely területén szerda délután Budapesten, a XXI. kerületi II. Rákóczi Ferenc úton.

Lakókocsi és három autó égett Csepelen

2014. április 17. Budapest
Égő járműHárom bontásra váró személyautó és egy lakókocsi gyulladt ki egy autószerelő műhely területén szerda délután Budapesten, a XXI. kerületi II. Rákóczi Ferenc úton.

Falnak csapódott egy Ford a X. kerületben

2014. április 17. Budapest
BalesetFalnak ütközött egy Ford típusú személyautó csütörtökön Budapest X. kerületében, a Gyömrői út és a Vasgyár utca kereszteződésében. Az autó vezetője könnyebben megsérült a balesetben.

Halálra gázolt egy embert a gödöllői HÉV

2014. április 15. Budapest
BalesetElgázolt kedd reggel egy embert a HÉV Budapesten, a XVI. kerületben az Imre utca és a Veres Péter út kereszteződésénél. A balesetet szenvedett férfi a helyszínen életét vesztette.

Balesetek Budapesten

2014. április 15. Budapest
BalesetFrontálisan ütközött két személyautó kedd délelőtt Budapesten, a Ferihegyi repülőtérre vezető úton. A balesetben öten sérültek meg, három embert a tűzoltók szabadítottak ki. Két személygépkocsi és egy busz ütközött össze a Baross téren, a IX. kerületi Boráros téri balesetben az egyik autó felborult.

Videó: Paneltűz a XIII. kerületben

2014. április 14. Budapest
TűzKigyulladt egy 50 négyzetméteres, 4. emeleti lakás hétfő hajnalban Budapesten, a XIII. kerületi Róbert Károly körúton egy tízemeletes panelházban. A lakás tulajdonosát, egy középkorú férfit füstmérgezés gyanúja miatt ápoltak a helyszínen, két csecsemőt kórházba szállítottak a mentők.

Két csecsemőt vittek kórházba a paneltűz helyszínéről

2014. április 14. Budapest
LakástűzKigyulladt egy 50 négyzetméteres, 4. emeleti lakás hétfő hajnalban Budapesten, a XIII. kerületi Róbert Károly körúton egy tízemeletes panelházban. A lakás tulajdonosát, egy középkorú férfit füstmérgezés gyanúja miatt ápoltak a helyszínen, két csecsemőt kórházba szállítottak a mentők.

Kisteherautó borult fel a X. kerületben

2014. április 14. Budapest
BalesetSzemélyautó és kisteherautó ütközött össze hétfőn Budapest X. kerületében, a Jegenye utca és a Hidas köz kereszteződésében. Az ütközés következtében a kisteherautó felborult, hárman megsérültek.

Videó: Elektromos tűz egy irodaház mélygarázsában

2014. április 11. Budapest
TűzElektromos kábelek izzottak Budapesten, egy négyemeletes irodaház parkolószintjén

Tűz és baleset a Róbert Károly körúton

2014. április 11. Budapest
TűzElektromos kábelek izzottak Budapesten, egy négyemeletes irodaház parkolószintjén péntek délelőtt. Az irodaház előtt egy személyautó és egy tehergépkocsi összeütközött.

Autóbusz ütközött két autóval Csepelen

2014. április 11. Budapest
BalesetKét ember megsérült péntek délelőtt Csepelen a Kölcsey utcában, ahol a 35-ös jelzésű autóbusz karambolozott két autóval. Az egyik személyautó felborult, a sofőrt a fővárosi tűzoltók szabadították ki a járműből.

Háztető lángolt hajnalban a XVI. kerületben

2014. április 8. Budapest
LakástűzLángra kapott kedden hajnalban egy családi ház tetőszerkezete Budapesten, a XVI. kerületi Hangulat utcában. Az épület tetőszerkezete égett és megrongálódott a tetőtér is, de a fővárosi tűzoltók beavatkozásának köszönhetően az alsó szintre már nem tudtak átterjedni a lángok.

Öt sérült az Üllői úti hármas karambolban

2014. április 6. Budapest
BalesetHárom autó ütközött össze a főváros IX. kerületében az Üllői úton, a Nagyvárad tér környékén. A balesetben öten sérültek meg, az Üllői út belvárosba vezető oldalát lezárták.

Kigyulladt a villamospálya felújításán dolgozó egyik munkagép

2014. április 5. Budapest
Égő járműKigyulladt egy munkagép szombaton kora délután Budapesten az Árpád híd Pest felé vezető oldalán. A kanalas munkagép motortere a híd budai hídfőjénél, a III. kerületi Szentlélek téri villamosmegállóban gyulladt ki.

Videó: Hatalmas füsttel égett a szemét

2014. április 4. Budapest
TűzKörülbelül 150 köbméter szemét kapott lángra péntek délután a XIV. kerületi Rákospatak utcában egy hulladék-feldolgozó telephelyen. A lángok egy 32 köbméteres gázolajtartályt is veszélyeztettek.

Hatalmas füsttel égett a szemét

2014. április 4. Budapest
TűzKörülbelül 150 köbméter szemét kapott lángra péntek délután a XIV. kerületi Rákospatak utcában egy hulladék-feldolgozó telephelyen. Hat járművel 30 tűzoltó vonult ki és több vízsugárral megfékezték a tüzet.

Két autó is a villamossínekre sodródott

2014. április 4. Budapest
BalesetKét autó ütközött össze péntek este Budapesten, a XVIII. kerületi Üllői úton. A karambolt követően mindkét jármű a villamossínekre sodródott, hárman megsérültek.

Nem talált ki az égő pincéből

2014. március 30. Budapest
TűzTűz ütött ki a fővárosban vasárnap este, a XIV. kerületi Nagy Lajos király út egyik épületének pincéjében. A lángokat három lakó próbálta megfékezni, a sűrű füstben azonban elvesztették egymást, és egyikük nem talált ki a pincéből.

Videó: Hajléktalant mentettek a tűzoltók a barlangból

2014. március 29. Budapest
TűzRongyok és szemét kaptak lángra szombat délelőtt a Gellért-hegy barlangjában. A fővárosi tűzoltók egy embert mentettek ki a füstből. Elmondása szerint még ketten voltak a barlangban, ezért a tűzoltók a személyek keresésére indultak.

Tűz volt a Gellért-hegyi barlangban

2014. március 29. Budapest
TűzRongyok és szemét kaptak lángra szombat délelőtt a Gellért-hegy barlangjában. A fővárosi tűzoltók egy embert mentettek ki a füstből. Elmondása szerint még ketten voltak a barlangban, ezért a tűzoltók a személyek keresésére indultak.

Videó: Tűz Dunakeszin

2014. március 25. Budapest
TűzDunakeszire, a Bocskai utcába riasztották a fővárosi tűzoltókat, ahol egy több mint száz négyzetméteres családi házban gyulladt ki egy helyiség és a tetőszerkezet. Összesen tizennyolc tűzoltó, négy vízsugárral fékezte meg a lángokat.

Hegesztés miatt gyulladhatott ki a pince

2014. március 24. Budapest
TűzTűz ütött ki hétfő kora este az I. kerületi Attila úton, egy négyszintes épület pincéjében. Az ott dolgozó egyik munkást füstmérgezés gyanújával kórházba szállították a mentők.

Gázpalack robbant a Vasút soron

2014. március 24. Budapest
Égő melléképületBudapesten a XVII. kerületben egy családi ház melléképülete kapott lángra hétfőn este a Vasút soron. A tűzoltók kiérkezése előtt egy PB gázpalack felrobbant, egy másikat a a tűzoltók hoztak ki a tűzből. A gyors beavatkozásnak köszönhetően a lángok nem terjedtek át a lakóházra.

Videó: Villamos sínekre hajtott egy autó

2014. március 18. Budapest
MentésKedden délelőtt egy személyautó hajtott a villamos sínekre Kőbányán az Éles saroknál, és egy villanyoszlopnak ütközött. A fővárosi tűzoltóknak ki kellett feszíteni a gépkocsi ajtaját, majd egy speciális mentőágyban rögzítették a sérült nőt, és ezután emelték ki a roncsból. A 37-es villamos a mentés idején [...]

Villamos sínekre hajtott egy autó

2014. március 18. Budapest
BalesetKedden délelőtt Kőbányán, az Éles saroknál a villamos sínekre hajtott, majd egy villanyoszlopnak ütközött egy személyautó. A baleset helyszínére kiérkező fővárosi tűzoltóknak ki kellett feszíteniük a gépkocsi ajtaját, hogy kiszabadítsák a sofőrt.

Videó: Kidőlt fa eltávolítása

2014. március 15. Budapest
MentésA IV. kerületben a Semmelweis utcában egy 15-20 méteres fa dőlt ki egy családi ház udvarán. A fa az utcán rázuhant az elektromos felsővezetékre és az utca túloldalán álló épület tetejére. A fa földarabolásához és eltávolításához tűzoltó autódarut és létrás tűzoltó gépjárművet is használtak a kollégáink. [...]

Videó: Lakástűzben meghalt egy idős ember a VI. kerületben

2014. március 14.
TűzTűz ütött ki péntek délután egy négy emeletes épület első emeleti lakásában Budapesten, a VI. kerületi Szinyei Merse Pál utcában. A lakásban egy hetven év körüli férfit találtak, életét azonban nem sikerült megmenteni. Az elsődleges vizsgálatok szerint a füst okozhatta az idős ember halálát.

Videó: Kigyulladt egy cirkuszi céllövöldés pótkocsi

2014. március 14. Budapest
TűzLángra kapott a vándor vidámpark egyik céllövöldés pótkocsija péntek délután Csepelen, egy bevásárlóközpont parkolójában. A fővárosi a tűzoltók két vízsugárral megfékezték a tüzet, a lángok nem terjedtek át más járműre.

Lakástűzben meghalt egy idős ember a VI. kerületben

2014. március 14. Budapest
LakástűzTűz ütött ki péntek délután egy négy emeletes épület első emeleti lakásában Budapesten, a VI. kerületi Szinyei Merse Pál utcában. A lakásban egy hetven év körüli férfit találtak, életét azonban nem sikerült megmenteni. Az elsődleges vizsgálatok szerint a füst okozhatta az idős ember halálát.

Kigyulladt egy cirkuszi céllövöldés pótkocsi

2014. március 14. Budapest
Égő járműLángra kapott a vándor vidámpark egyik céllövöldés pótkocsija péntek délután Csepelen, egy bevásárlóközpont parkolójában. A fővárosi a tűzoltók két vízsugárral megfékezték a tüzet, a lángok nem terjedtek át más járműre.

Villamos ütközött a XIX. kerületben

2014. március 13. Budapest
BalesetSzemélyautóval karambolozott a 42-es villamos csütörtök dél körül Budapesten. A baleset a XIX. kerületi Ady Endre út és a Széchenyi utca kereszteződésében történt. Az ütközésben a személyautó sofőrje megsérült, őt a mentők ellátták.

Baleset a XI. kerületi Fehérvári úton

2014. március 8. Budapest
BalesetKét autó karambolozott szombaton Budapesten, a XI. kerületben a Fehérvári út és az Andor utca kereszteződésében. A balesetben ketten súlyosan megsérültek, és a jelzőlámpa is károsodott.

Lakóházak égtek Soroksáron

2014. március 8. Budapest
LakástűzKét családi ház és melléképületeik égtek szombat este Budapest XXIII. kerületében, a soroksári Duna menti Horgász parton. A teljes terjedelmében égő épületekhez nagy erőkkel vonultak ki a fővárosi tűzoltók.

Több száz embernek kellett elhagynia otthonát

2014. március 1. Budapest
Veszélyes anyagFelújítási munkálatok közben több második világháborús robbanótestet találtak szombat délután Budapesten, a VII. kerületi Almássy téren. Ideiglenesen 17 társasház lakójának kellett elhagynia otthonát.

Felborult egy terepjáró Óbudán

2014. február 28. Budapest
BalesetFelborult péntek délután egy Nissan típusú terepjáró Óbudán, az Árpád híd Szentendre felé vezető felüljáróján. A balesetben egy ember sérült meg, őt a mentők a helyszínen ellátták.

Tűz a Hajógyári-szigeten

2014. február 28. Budapest
TűzLángra kapott egy 1000 négyzetméteres, elhagyatott épület Budapesten, a III. kerületi Hajógyári-szigeten. A használaton kívüli épületben két, egyenként 100 négyzetméteres helyiségben összehordott szemét, lomok égtek.

Trolibusz ütközött személyautóval

2014. február 27. Budapest
BalesetÖsszeütközött egy Opel típusú személyautó és a 77-es jelzésű trolibusz csütörtök délután a főváros XIV. kerületében, a Cinkotai út és a Lipótvár utca kereszteződésében. Az ütközés következtében az autóba egy ember beszorult, őt a fővárosi tűzoltók szabadították ki a roncsból.

Videó: Pancser gyújtogató

2014. február 25. Budapest
TűzKeddre virradó éjjel egy eddig ismeretlen vandál Molotov-koktéllal próbálta felgyújtani a műemléki védelem alatt álló Erzsébet-kilátó épületét. Szerencsére komoly kárt nem okozott, a saját kabátját viszont sikeresen felgyújtotta. A térfigyelő kamera felvételét Váczi János, a XII. kerület alpolgármestere [...]

Videó: Papírt szállító teherautó égett az M5-ösön

2014. február 24. Budapest
TűzPapírokat szállító kisteherautó gyulladt ki az M5-ös autópálya kifelé vezető szakaszán a gyáli lehajtó előtt. A tűz a leállósávban lévő járműről átterjedt az úttest melletti aljnövényzetre is.

Papírt szállító teherautó égett az M5-ösön

2014. február 24. Budapest
Égő járműPapírokat szállító kisteherautó gyulladt ki hétfőn az M5-ös autópálya kifelé vezető szakaszán a gyáli lehajtó előtt. A tűz a leállósávban lévő járműről átterjedt az úttest melletti aljnövényzetre is.

Videó: Autóbusz és személyautó ütközött össze Csepelen

2014. február 23. Budapest
MentésÖsszeütközött a 159-es busz és egy személyautó vasárnap kora délután Budapesten, a XXI. kerületi Erdősor és Szabadság utca kereszteződésében. A balesetben három ember sérült meg.

Három sérült a XXI. kerületi buszbalesetben

2014. február 23. Budapest
BalesetÖsszeütközött a 159-es busz és egy személyautó vasárnap kora délután Budapesten, a XXI. kerületi Erdősor és Szabadság utca kereszteződésében. A balesetben három ember sérült meg. A balesethez siető egyik rendőrautó is karambolozott.

Villanyoszlopot döntött ki egy autó

2014. február 23. Budapest
BalesetVillanyoszlopnak ütközött reggel a Budakeszi úton az Adyliget magasságában egy személyautó. A villanyoszlop teljesen kiszakadt a helyéről, az autó vezetője a roncsok közé szorult.

Videó: 10.914 riasztás

2014. február 14. Budapest
TűzA fővárosi tűzoltók 2013-ban 4.873 alkalommal vonultak ki tűzesethez és 6.041 alkalommal lettek riasztva műszaki mentéshez

Habzik a Duna

2014. február 8. Budapest
Veszélyes anyagA soroksári Duna-ághoz riasztották szombat délután a fővárosi tűzoltókat és a Katasztrófavédelmi Mobil Labort, mert valamilyen habzó anyag úszott a víz felszínén.

Három autó ütközött az Üllői úton

2014. február 7. Budapest
BalesetHárom autó ütközött össze péntek este Budapesten, a IX. kerületi Üllői úton, a Klinikák közelében. A balesetben négy ember megsérült.

Videó: Tűzoltók emelték ki a villamos alól az elgázolt férfit

2014. február 6. Budapest
MentésElgázolt egy 45 éves férfit csütörtök reggel az 50-es villamos a XVIII. kerületben az Üllői úton, az Endrődi Sándor utcai megállónál. A súlyosan megsérült eszméletlen embert a fővárosi tűzoltók szabadították ki a villamos első kocsija alól.

Videó: Melléképületek égtek Budapesten

2014. február 6. Budapest
TűzSzinte egy időben két melléképület is lángra kapott csütörtökön a fővárosban: a XVI. kerületi László utcában egy 50 négyzetméteres garázs égett, a X. kerületben egy 20 négyzetméteres, fából épült tároló gyulladt ki. Amikor a tűzoltók a helyszínre érkeztek, már égett a lakóépület teteje.

Gázolt az 50-es villamos

2014. február 6. Budapest
BalesetElgázolt egy 45 éves férfit csütörtök reggel az 50-es villamos a XVIII. kerületben az Üllői úton, az Endrődi Sándor utcai megállónál. A súlyosan megsérült eszméletlen embert a fővárosi tűzoltók szabadították ki a villamos első kocsija alól.

Videó: Lakástűz a 8. emeleten

2014. február 5. Budapest
TűzKigyulladt szerda délután egy 8. emeleti panellakás Budapesten, a XIX. kerületi Csokonai utcában. A tűz miatt két ember füstmérgezést szenvedett, egyikük égési sérüléseket is szerzett.

Két ember megsérült a XIX. kerületi paneltűzben

2014. február 5. Budapest
LakástűzKigyulladt szerda délután egy 8. emeleti panellakás Budapesten, a XIX. kerületi Csokonai utcában. A tűz miatt két ember füstmérgezést szenvedett, egyikük égési sérüléseket is szerzett.

Leégett egy melléképület a XVII. kerületben

2014. február 5. Budapest
Égő melléképületKigyulladt és több méteres lángokkal égett szerda este egy XVII. kerületi melléképület. A 30 négyzetméteres melléképület, valamint a benne tárolt fa és széna leégett, de a lakóingatlant sikerült megóvni.

Hat hajléktalan ember égett meg a XV. kerületben

2014. február 4. Budapest
TűzHajléktalanok gyújtottak tüzet kedd este Budapesten, a XV. kerületi Aporháza utcához közeli fás területen. A tűzhöz túl közel volt egy gyúlékony anyagot tartalmazó flakon, ami a hő hatására belobbant.

Szolgálaton kívüli rendőrök szenvedtek balesetet

2014. február 1. Budapest
BalesetOszlopnak csapódott egy Opel típusú személyautó szombat délelőtt Budapesten. Az autóban ülők közül két szolgálaton kívüli rendőr megsérült, egy fiatal lány életét vesztette a balesetben.

Videó: Idős nőt mentettek az égő lakásból

2014. január 28. Budapest
TűzKigyulladt kedden hajnalban Budapesten a XI. kerületi Fadrusz János utcában egy három emeletes társasház egyik második emeleti lakása. Az égő lakásból a tűzoltók egy idős nőt mentettek ki, akit a mentők kórházba szállítottak.

Videó: Teherautóval ütközött és kigyulladt egy villamos

2014. január 16. Budapest
TűzA 37A jelzésű villamos és egy követ szállító teherautó ütközött össze Budapesten, a X. kerületi Sírkert utcában egy átjáróban csütörtök reggel. A balesetben mindkét jármű kigyulladt, a tűz átterjedt egy parkoló személyautóra is.
A teherautót vezető férfi kimászott a felborult járműből, majd a villamosvezető [...]

Ütközött és kigyulladt a 37A villamos

2014. január 16. Budapest
BalesetA 37A jelzésű villamos és egy követ szállító teherautó ütközött össze Budapesten, a X. kerületi Sírkert utcában egy átjáróban csütörtök reggel. A balesetben mindkét jármű kigyulladt, a tűz átterjedt egy parkoló személyautóra is.

Kisteherautó borult a Gubacsi úton

2014. január 16. Budapest
BalesetEddig tisztázatlan okból összeütközött egy személyautó és egy kisteherautó csütörtök délután Budapesten, a IX. kerületi Gubacsi út és a Kén utca kereszteződésében. A balesetben érintett személyautó az 51-es villamos vágányain állt meg.

Videó: Bomba robbant egy bank XIII. kerületi fiókjában

2014. január 13. Budapest
RobbanásHétfőn hajnali 4 óra 18 perckor robbanás történt Budapesten, egy XIII. kerületi bankfiókban. A Lehel utcai egy bank épületének utcafronti fala a robbanás miatt kidőlt, az épület egyes darabjait az utca túloldalára repítette a detonáció.

Videó: Lángokban áll a XIII. kerületben felrobbant lakás

2014. január 13. Budapest
RobbanásGázrobbanás történt hétfőn dél körül Budapesten, a XIII. kerületi Béke úton, egy három emeletes társasház legfelső emeleti lakásában. A robbanás következtében tizenhat lakás lakhatatlanná vált. Az épületben nagyon komolyak a károsodások, a födém életveszélyes, bármikor leszakadhat.

Bombát robbantottak egy XIII. kerületi bank előtt

2014. január 13. Budapest
RobbanásHétfőn hajnali 4 óra 18 perckor robbanás történt Budapesten, egy XIII. kerületi bankfiók előtt. A Lehel utcai bank épületének utcafronti fala a robbanás miatt kidőlt, az épület egyes darabjait az utca túloldalára repítette a detonáció.
Személyi sérülés nem történt, a Rendőrség szerint robbanószerkezet [...]

Gázrobbanás a XIII. kerületben

2014. január 13. Budapest
RobbanásGázrobbanás történt hétfőn dél körül Budapesten, a XIII. kerületi Béke úton, nem messze a hajnali robbantás helyszínétől. A robbanás egy három emeletes társasház legfelső emeletén történt, eddig ismeretlen okból.

Halálos baleset a Bécsi úton

2014. január 13. Budapest
BalesetEgy teherautó és egy kisteherautó ütközött Budapesten, a III. kerületi Bécsi úton. A kisteherautó sofőrje a járműbe szorult, őt a fővárosi tűzoltók szabadították ki. A baleset következtében a fiatalember életét vesztette, a teherautó sofőrje nem sérült meg.

Háromszáz ember maradt ivóvíz nélkül a XX. kerületben

2014. január 9. Budapest
EgyébCsőtörés miatt ivóvíz nélkül maradt mintegy 300 ember Budapesten, a XX. kerületi Török Flóris utca egyik szalagházában. Három lépcsőházban ideiglenesen a tűzoltók biztosítják az ivóvíz-ellátást.

Tűz miatt kellett kiüríteni egy hajléktalanszállót Budapesten

2014. január 8. Budapest
TűzEgy elhagyatott épület tetőszerkezete gyulladt meg szerda este a fővárosi Könyves Kálmán körúton. A kiérkező tűzoltók fél óra alatt megfékezték a lángokat, ám biztonsági okokból a szomszédos hajléktalan szállóból 120 embert kikísértek az oltás idejére.

Villanyoszlopnak csapódott egy autó

2014. január 5. Budapest
BalesetA nedves úton megcsúszott, majd villanyoszlopnak csapódott vasárnap délelőtt egy Ford típusú személyautó Budapesten, az Ajtósi Dürer soron. Az ütközés következtében a jármű egyik kereke kitört, a kiérkező fővárosi tűzoltók áramtalanították, majd eltávolították a roncsot.

Két gyermek megsérült egy autóbalesetben Budapesten

2013. december 28. Budapest
BalesetSzombat délelőtt egy személyautó és egy terepjáró ütközött össze Budapesten a IX. kerületi Határ út és Soroksári út kereszteződésében. A baleset helyszínéről a mentők két sérült gyermeket vittek kórházba.

Videó: Létrán mentették a lakókat a XIII. kerületi társasházból

2013. december 27. Budapest
TűzEgy társasház harmadik emeleti lakásának előszobájában gyulladtak meg a bútorok péntek délután Budapesten, a XIII. kerületi Vág utcában. A fővárosi tűzoltók tizenegy embert menekítettek ki az ötemeletes épületből.

Lakástűz a XIII. kerületben

2013. december 27. Budapest
LakástűzEgy társasház harmadik emeleti lakásának előszobájában gyulladtak meg a bútorok péntek délután Budapesten, a XIII. kerületi Vág utcában. A fővárosi tűzoltók tizenegy embert menekítettek ki az ötemeletes épületből.

Videó: Lakástűz a VIII. kerületben

2013. december 23. Budapest
TűzTűz keletkezett hétfő este a fővárosi VIII. kerületi József körúton. A négyszintes régi bérház harmadik emeleti lakásának egy húsz négyzetméteres szobája égett ki. Az egyik lakó könnyebben megsérült, lakossági intézkedésre nem volt szükség.

Kigyulladt egy lakás egyik szobája a VIII. kerületben

2013. december 23. Budapest
LakástűzTűz keletkezett hétfő este Budapesten, a VIII. kerületi József körúton. A négyszintes régi bérház harmadik emeleti lakásának egy húsz négyzetméteres szobája égett ki.

Halálra gázolt egy bácsit a 2-es villamos

2013. december 21. Budapest
BalesetSzombat délelőtt elgázolt a 2-es villamos egy idős férfit Budapesten, a Boráros téri megálló közelében. A fővárosi tűzoltók kiszabadították a szerelvény alól a 73 éves budapesti férfit, aki azonban a mentők minden erőfeszítései ellenére a helyszínen belehalt sérüléseibe.

Árokba hajtott egy autó a X. kerületben

2013. december 21. Budapest
BalesetEddig ismeretlen okból árokba hajtott egy BMW típusú személyautó Budapesten, a X. kerületi Kőér utcánál. Az autóban utazó két gyermeket és két felnőttet a mentők kórházba vitték.

Menet közben gyulladt ki a robogó

2013. december 21. Budapest
Égő járműAz enyhe téli időt kihasználva indult útnak szombat délután három motoros, amikor a főváros XVIII. kerületében egyikük robogója menet közben kigyulladt. A motorosok egy arra haladó BKV busz porral oltója segítségével fékezték meg a tüzet.

A Rákos-patakba hajtott egy autó a X. kerületben

2013. december 20. Budapest
BalesetKét személyautó ütközött pénteken a főváros X. kerületében, a Malomárok utca környékén. Az ütközés következtében az egyik autó irányíthatatlanná vált és a Rákos-patakba hajtott. A patakmederbe zuhant ©kodát a tűzoltók emelték ki.

Két tűzeset is történt hajnalban a fővárosban

2013. december 20. Budapest
TűzPéntek hajnalban a főváros VIII. kerületében, a Bródy Sándor utca egyik négyemeletes házának földszinti lakásában bútorok és berendezési tárgyak égtek. A XXI. kerületi Popieluszko utcában pedig egy családi ház tetőhéjazata égett le.

Gyerekek szenvedtek szén-monoxid-mérgezést egy fővárosi óvodában

2013. december 20. Budapest
MérgezésTöbb gyereket vittek kórházba szén-monoxid-mérgezéssel Budapesten egy I. kerületi óvodából péntek délután. A szén-monoxid-érzékelőnek köszönhetően nem történt nagyobb baj.

Kisebb tűz egy zuglói panelházban

2013. december 15. Budapest
TűzVasárnap délelőtt 11 óra körül riasztották a fővárosi tűzoltókat a XIV. kerületi Füredi utcába, ahol kisebb tűz keletkezett egy panelházban. A tűzoltók rövid időn belül eloltották a lángokat, az épületet átszellőztették.

Csecsemőt mentettek a tűzoltók

2013. december 15. Budapest
MentésEgy véletlenül bezáródó személyautóban ragadt egy csecsemő vasárnap Budapesten, a X. kerületi Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet előtt. A tűzoltók az egyik ablakot betörve nyitották fel a gépkocsit.

Patak medrébe gurult egy Audi

2013. december 15. Budapest
EgyébVasárnap kora este Budapesten, a XV. kerületi Csobogós utcánál egy parkoló Audi típusú személyautó a Szilas patak medrébe gurult.

Világítóudvarba zuhant egy ember

2013. december 14. Budapest
MentésSzombat hajnalban a belváros V. kerületében a Kecskeméti utcában egy személy ismeretlen körülmények között a világító udvarba esett és életét vesztette. Holttestét a fővárosi tűzoltók emelték ki.

Zebrán várakozók közé hajtott egy kisteherautó

2013. december 13. Budapest
BalesetA zebrán várakozók közé hajtott és három embert elgázolt egy Citroën típusú kisteherautó Budapesten, a XIII. kerületi Lehel téren. A balesetben a jármű vezetője is megsérült, a mentők három embert vittek kórházba.

45 ezer lakásban nem volt áram egy tűz miatt

2013. december 11. Budapest
TűzBudapesten, a X. kerületi Hortobágyi úton egy elhagyott, lakatlan épületben tűz keletkezett, a lángok átterjedtek a tetőtérre is. A tűz miatt mintegy 45 ezer lakás átmenetileg áram nélkül maradt.

Ismét beomló munkagödörben halt meg egy ember

2013. december 11. Budapest
OmlásA főváros XVII. kerületében, a Pásztortűz utcában két férfi csatornaépítést végzett, amikor a munkagödör egyik oldala rájuk omlott. A tűzoltók kézi szerszámmal az egyik férfit kiszabadították a föld alól, de társát már csak holtan tudták kiemelni.

Elhagyta a sérült a helyszínt

2013. december 8. Budapest
BalesetVasárnapra virradó hajnalban a fővárosi X. kerületi Keresztúri úton oszlopnak hajtott egy ©koda típusú személyautó. A gépkocsi vezetője a sérülése ellenére elhagyta a baleset helyszínét.

Konyhatűz a IX. kerületben

2013. december 7. Budapest
TűzKonyhatűzhöz riasztották szombat délután a fővárosi tűzoltókat. A IX. kerületi Telepy utcában egy társasház második emeleti lakásában gyulladt meg az étel.
A tűzoltók rövid időn belül megfékezték a lángokat, az eset során személyi sérülés nem történt.

Fákat döntött ki, autókat rongált meg a vihar

2013. december 6. Budapest
ViharTöbb mint negyven esethez riasztották pénteken délutánig a tűzoltókat a fővárosban az erős szél okozta károk miatt. Jellemzően fák dőltek ki, illetve tetőket, személygépkocsikat rongált meg az óránként 85-90 km/h sebességű széllökések nyomán lehulló törmelék.

Tűz egy VII. kerületi társasház padlásán

2013. december 4. Budapest
TűzTűz keletkezett szerda hajnalban Budapesten, a VII. kerületi Hernád utca egyik épületének padlásán. Egy három emeletes társasház tetőszerkezete harminc négyzetméteren égett.

Füstmérgezésben meghalt egy néni a X. kerületben

2013. december 3. Budapest
LakástűzTűz ütött ki hétfőről keddre virradó éjjel a X. kerületi Csilla utca egyik társasházában. A kigyulladt földszinti lakásban eszméletlen állapotban találtak egy idős nőt. A Doktorszolgálat megkezdte az asszony újraélesztését, de már nem tudtak segíteni rajta.

Konyhatűz a fővárosi II. kerületben

2013. december 3. Budapest
LakástűzKigyulladt a konyha a fővárosi II. kerületben a Margit-körút egyik lakóépületében. A negyedik emeleti 50 négyzetméteres lakásból egy idős asszony menekült ki a lépcsőházba még a tűzoltók kiérkezése előtt.

Acetilén palack a kigyulladt műhelyben

2013. december 3. Budapest
TűzHárom autó kiégett, amikor kigyulladt egy autószerelő-műhely kedd délután a főváros X. kerületében a Kőér-közben. Az égő szerelőműhelyből a tűzoltók négy ipari gázpalackot hoztak ki.

Pénzszállító ütközött személyautókkal

2013. december 3. Budapest
BalesetEgy pénzszállító autó és két személyautó ütközött össze kedd este Budapesten a XX. kerületben. Az ütközés következtében a pénzszállító egy beton lámpaoszlopnak csapódott, amit kis híján kidöntött.

Videó: Tűz a XXII. kerület Jókai Mór utcában

2013. december 2. Budapest
TűzEgy 80 négyzetméteres lakóépület három helysége égett december 2-án délelőtt a XXII. kerület Jókai Mór utcában

Szabadnapos tűzoltó kezdte meg az oltást

2013. december 2. Budapest
LakástűzKigyulladt hétfő délelőtt egy 80 négyzetméteres lakóépület három helyisége a fővárosi XXII. kerületi Jókai Mór utcában. A tűz átterjedt a tetőszerkezetre is, a mentők egy embert kórházba szállítottak a helyszínről.

Balesetek az M3-as bevezető szakaszán

2013. december 1. Budapest
BalesetTizenkét autó ütközött az M3-as autópálya bevezető szakaszán vasárnap reggel. A mentők egy felborult jármű vezetőjét kórházba szállították.

Szombat éjjeli balesetek Budapesten

2013. november 30. Budapest
BalesetVasárnapra virradó éjjel a Kvassay Jenő úton villanyoszlopnak csapódott egy autó. Az ütközés erejétől a kocsi motorja kiszakadt a járműből. A Váci úton egy ©koda borult fel.

Szén-monoxid-mérgezés egy fővárosi társasházban

2013. november 29. Budapest
MérgezésSzén-monoxid-mérgezés gyanúja miatt ki kellett üríteni egy négyszintes társasházat a főváros XI. kerületében pénteken. A tűzoltók a Kökörcsin utcai ház három lakásában mértek magas szén-monoxid-koncentrációt.

Videó: Kigyulladt egy bérház tetőszerkezete a VIII. kerületben

2013. november 28. Budapest
TűzKigyulladt egy régi bérház tetőszerkezete csütörtök este a főváros VIII. kerületében a Tolnai Lajos utcában. A négyszintes, többlakásos épületből húsz embert menekítettek ki a tűzoltók. Az elsődleges vizsgálatok szerint négy lakás vált lakhatatlanná.

Kigyulladt egy bérház tetőszerkezete a VIII. kerületben

2013. november 28. Budapest
TűzKigyulladt egy régi bérház tetőszerkezete csütörtök este a főváros VIII. kerületében a Tolnai Lajos utcában. A négyszintes, többlakásos épületből húsz embert menekítettek ki a tűzoltók.

Felnyársalt a szalagkorlát egy autót a XXIII. kerületben

2013. november 26. Budapest
BalesetKedd este a XXIII. kerületben az Ócsai út bevezető szakaszán egy személyautó eddig tisztázatlan körülmények között letért az útról, majd a szalagkorlátnak csapódott. A fémkorlát befúródott a gépkocsiba, a két első ülés között állt meg.

Kigyulladt egy raktár a XVII. kerületben

2013. november 25. Budapest
Ipari tűzTűz ütött ki hétfő délután a XVII. kerületi Liget sor utcában egy ötven négyzetméteres papírraktárban. A lángok a környező lakóházakat is veszélyeztették, de sikerült megakadályozni, hogy a tűz a környező épületekre is átterjedjenek.

Videó: Égett a tető a VII. kerületi Nyár utcában

2013. november 24. Budapest
TűzVasárnap hajnalban kigyulladt Budapesten a VII. kerületi Nyár utca egyik társasházának tetőszerkezete. A száz négyzetméteres tető teljesen leégett, húsz lakónak kellett elhagynia otthonát.

Égett a tető a VII. kerületi Nyár utcában

2013. november 24. Budapest
LakástűzVasárnap hajnalban kigyulladt Budapesten a VII. kerületi Nyár utca egyik társasházának tetőszerkezete. A száz négyzetméteres tető teljesen leégett, húsz lakónak kellett elhagynia otthonát.

Öt embert szállítottak kórházba szén-monoxid-mérgezés gyanújával

2013. november 24. Budapest
MérgezésÖt embert szállítottak kórházba a mentők vasárnap a főváros XIII. kerületi Lehel utca egyik társasházának földszinti lakásából szén-monoxid-mérgezés gyanújával. A mérgező anyag két másik lakásban is szivároghatott.

Videó: Beszorult sérült mentése a Gyömrői úton

2013. november 22. Budapest
MentésKét személyautó frontálisan ütközött péntek dél körül Budapesten, a XVIII. kerületi Gyömrői út kifelé vezető szakaszán. Az ütközésben négyen sérültek meg, két embert a tűzoltók feszítővágóval szabadítottak ki a roncsból.

Baleset miatt teljes útzár a Gyömrői úton

2013. november 22. Budapest
BalesetKét személyautó frontálisan ütközött péntek dél körül Budapesten, a XVIII. kerületi Gyömrői út kifelé vezető szakaszán. Az ütközésben négyen sérültek meg, két embert a tűzoltók feszítővágóval szabadítottak ki a roncsból.

Füstölt a 3-as metró egyik szerelvénye

2013. november 22. Budapest
Égő járműPéntek délután az Árpád-hídi metróállomásra riasztották a fővárosi tűzoltókat, mert egy Kőbánya-Kispest felé tartó szerelvény egyik kocsijának tetejéből füst szivárgott.

Videó: Tető izzott a XVIII. kerületben

2013. november 21. Budapest
TűzA XVIII. kerületi Galamb utcába riasztották a fővárosi tűzoltókat csütörtök kora este, ahol egy lakóépület tetőszerkezete füstölt. A tűzoltók az izzást rövid időn belül megszüntették, személyi sérülés szerencsére nem történt.

Tető izzott a XVIII. kerületben

2013. november 21. Budapest
TűzA XVIII. kerületi Galamb utcába riasztották a fővárosi tűzoltókat csütörtök kora este, ahol egy lakóépület tetőszerkezete füstölt. A tűzoltók az izzást rövid időn belül megszüntették, személyi sérülés szerencsére nem történt.

Halálra gázolt a villamos egy gyereket

2013. november 20. Budapest
BalesetKedden kora délután elgázolt a 4-6-os villamos a József körúton a Baross utcai kereszteződésnél egy tíz év körüli gyermeket. A tűzoltók és a mentők mindent megtettek a gyermek megmentéséért, azonban minden erőfeszítés ellenére a fiú a helyszínen életét vesztette.

Videó: Halálos baleset az Üllői úton

2013. november 10. Budapest
MentésSzombat este két autó ütközött össze Budapest IX. kerületében az Üllői úton, a népligeti felüljárón. A balesetben egy ember meghalt, négyen megsérültek. Két embert a tűzoltók szabadítottak ki a roncsból.

Két autó ütközött népligeti felüljárón

2013. november 9. Budapest
BalesetSzombat este két autó ütközött össze Budapest IX. kerületében az Üllői úton, a népligeti felüljárón. A balesetben egy ember meghalt, négyen megsérültek. Két embert a tűzoltók szabadítottak ki a roncsból.

Videó: Tisztelgés Kövecs Gergő hadnagy emléke előtt

2013. november 8. Budapest
RendkívüliA Rám-szakadékban hősi halált halt Kövecs Gergő tűzoltó hadnagy tiszteletére november 8-án 13:00-kor az ország minden tűzoltóságán felharsantak a szirénák.
Pásztói Zsolt felvétele a fővárosi XI. kerületi Tűzoltó-parancsnokság előtt készült.

Videó: Lakástűz a VII. kerületi Damjanich utcában

2013. november 7. Budapest
TűzCsütörtök este kigyulladt egy harmadik emeleti lakás Budapesten, a VII. kerületi Damjanich utca és Rottenbiller utca sarkán. A háromemeletes épület 50 négyzetméteres lakásából egy eszméletlen embert mentettek ki a tűzoltók. Az érintett emelet lakóit a tűzoltók az utcára, illetve az udvarra kísérték.

Eszméletlen lakót mentettek ki a kigyulladt lakásból

2013. november 7. Budapest
LakástűzCsütörtök este kigyulladt egy harmadik emeleti lakás Budapesten, a VII. kerületi Damjanich utca és Rottenbiller utca sarkán. A háromemeletes épület 50 négyzetméteres lakásából egy eszméletlen embert mentettek ki a tűzoltók. Az érintett emelet lakóit a tűzoltók az utcára, illetve az udvarra kísérték.

Két autó ütközött a XVIII. kerületben

2013. november 4. Budapest
BalesetKét személyautó karambolozott Budapesten, a XVIII. kerületi Erdősáv és Nemes utca kereszteződésében hétfőre virradó éjjel. Az egyik jármű az ütközés erejétől letért az útról, átszakított egy kerítést és egy háznak ütközött. A balesetben hárman sérültek meg.

Videó: Mentés a villanyoszlopra gyűrődött autóból

2013. november 3. Budapest
MentésVillanyoszlopnak ütközött vasárnap este egy személyautó a főváros XXII. kerületében a Háros utcában. A balesetben ketten sérültek meg, őket a tűzoltók csak hosszas munka árán tudták kiszabadítani.
A gépkocsit két tűzoltóautó csörlői segítségével sikerült annyira szétfeszíteni, hogy le lehessen emelni [...]

Lángba borult egy XIV. kerületi zöldséges pavilon

2013. november 3. Budapest
TűzVasárnap reggel kigyulladt egy 6 négyzetméteres zöldséges bódé Budapesten, a XIV. kerületi Csertő utca és Fogarasi út sarkán. A lángba borult pavilont a tűzoltók rövid idő alatt eloltották, azt egyelőre nem lehet tudni, hogy mitől csaptak fel a lángok.

Villanyoszlopnak csapódott egy autó Budafokon

2013. november 3. Budapest
BalesetVillanyoszlopnak ütközött vasárnap este egy személyautó a főváros XXII. kerületében a Háros utcában. A balesetben ketten sérültek meg, őket a tűzoltók feszítővágó segítségével szabadították ki.

Gázrobbanás a XVII. kerületben

2013. november 3. Budapest
RobbanásGázrobbanás történt vasárnap este Budapesten, a XVII. kerületi IX. utcában egy 70 négyzetméteres családi házban. A lakásban ketten tartózkodtak, mindkét lakót súlyos sérülésekkel szállították kórházba a mentők.

Trolibusz ütközött kisteherautóval a XIV. kerületben

2013. november 2. Budapest
BalesetSzombat délután egy Citroën típusú kisteherautó ütközött a 82-es trolibusszal Budapesten, a XIV. kerületi a Mogyoródi út és a Vezér utca kereszteződésénél. A balesetben két ember súlyosan, ketten könnyebben sérültek meg.

Gázolaj szivárgott egy vasúti tartálykocsiból

2013. október 31. Budapest
Veszélyes anyagGázolaj szivárgott egy 81.000 literes vasúti tartálykocsiból csütörtök este Budapesten, a Kelenföldi pályaudvaron. A fővárosi tűzoltókon kívül a Katasztrófavédelmi Mobil Labor és a MÁV vegyi mentője is kivonult a helyszínre.

Két autó ütközött Újbudán

2013. október 31. Budapest
BalesetEgy Ford és egy MG típusú személyautó ütközött össze csütörtök éjjel a főváros XI. kerületében, a Nagyszőlősi és Karolina út kereszteződésében. A tűzoltók áramtalanították a roncsokat, sérülésről nincs információnk.

Három autó ütközött a Könyves Kálmán körúton

2013. október 29. Budapest
BalesetEddig tisztázatlan körülmények között összeütközött három személyautó kedd délután Budapesten, a Könyves Kálmán körút és a Vajda Péter utca kereszteződésében. Az ütközésben az egyik autó az oldalára borult, három ember megsérült.

Bomba miatt kiürítették a BME egy részét

2013. október 29. Budapest
Veszélyes anyagKedd délután különböző méretű robbanótest-maradványt, valamint feltehetően egy robbanótestet találtak a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem V1-es épületnél, ezért kiürítették a BME egy részét.

Bajba jutott mozgássérültön segítettek a tűzoltók

2013. október 28. Budapest
EgyébA XV. kerületi Pólus Centerben egy mozgássérült elektromos kerekes széke lemerült. A fővárosi hivatásos tűzoltók és a zuglói önkéntesek beemelték a férfit a Rózsadomb ÖTE csapatszállító járművébe és rendőri kísérettel otthonába szállították.

Beszorult a sofőr a fának csapódott Skodába

2013. október 28. Budapest
BalesetEddig tisztázatlan okból egy út menti fának ütközött egy Skoda típusú személyautó Budapesten, a XVI. kerületi Bökényföldi úton. A jármű vezetője a roncsba szorult, a tűzoltók szabadítottak ki, majd a mentők súlyos sérülésekkel kórházba szállították.

Busz és két személyautó ütközött a XI. kerületben

2013. október 22. Budapest
BalesetEgy autóbusz és két személygépkocsi ütközött össze kedd este Budapesten a XI. kerületben. A baleset a Fehérvári út és a Fonyód utca kereszteződésénél történt, az ütközésben egy személy szenvedett sérülést.

Videó: Ég egy VW Passat az Etele úton

2013. október 20. Budapest
TűzKigyulladt szombat délután egy VW típusú személyautó a fővárosi XI. kerületben, az Etele úton. A tűzoltók rövid időn belül megfékezték a lángokat, sérülésről nem érkezett hír.

Két rendőrautó ütközött, hat rendőr megsérült

2013. október 19. Budapest
BalesetSzombat hajnali 5 óra körül karambolozott két rendőrautó Budapesten, a X. kerületi Harmat utca és a Körösi Csoma út kereszteződésében. A baleset pontos körülményei nem ismertek, tudósítónk szerint az egyik járőrautó használta a megkülönböztető jelzéseit.

Kigyulladt egy autó az Etele úton

2013. október 19. Budapest
Égő járműKigyulladt szombat délután egy VW típusú személyautó a fővárosi XI. kerületben, az Etele úton. A tűzoltók rövid időn belül megfékezték a lángokat, sérülésről nem érkezett hír.

Menekülő tolvajok okoztak balesetet a XI. kerületben

2013. október 17. Budapest
BalesetCsütörtök délután a főváros XI. kerületében összeütközött két személyautó és egy kisteherautó. A balesetben a kisteherautó felborult, ketten sérültek meg.

Villamosvágányok közé szorult egy autó

2013. október 16. Budapest
BalesetVillamosvágányok közé szorult egy autó szerda este Budapesten, a Soroksári úton.
A balesetben senki nem sérült meg, az autót a BKV daruja emelte le a sínről.

Munkagödörbe esett két autó Budapesten

2013. október 16. Budapest
BalesetCsatornázási munkagödörbe esett két személyautó a fővárosban a XIV. kerületi Miskolci úton szerda este. Az egymás alá szorult járműveket a tűzoltók segítségével, daruval emelték ki a gödörből. A balesetben senki nem sérült meg.

Baleset az Egér úton

2013. október 12. Budapest
BalesetKét személyautó karambolozott szombat délután a főváros XI. kerületében az Egér úton. Egy Daewoo típusú személyautó nem adott elsőbbséget egy VW típusú gépkocsinak és összeütköztek. A balesetben hárman megsérültek.

Videó: Robbanás egy XVI. kerületi családi házban

2013. október 10. Budapest
RobbanásCsütörtök hajnalban eddig ismeretlen okból robbanás történt Budapesten egy XVI. kerületi családi házban. Az épület egyik fala kidőlt, ablakai kitörtek. A robbanás következtében a tetőszerkezet teljes terjedelmében lángra kapott.
A tűzoltók hét embert kísértek ki az épületből, egy idős nőt a Fővárosi [...]

Robbanásban meghalt egy nő a XVI. kerületben

2013. október 10. Budapest
RobbanásCsütörtök hajnalban eddig ismeretlen okból robbanás történt Budapesten egy XVI. kerületi családi házban. Az épület egyik fala kidőlt, ablakai kitörtek. A robbanás következtében a tetőszerkezet teljes terjedelmében lángra kapott.

Két családi ház tetőszerkezete is leégett a fővárosban

2013. október 5. Budapest
LakástűzA XXIII. kerületben és a III. kerületben is lángra kapott egy-egy családi ház tetőszerkezete szombat este. Sérülés egyik helyen sem történt.

Videó: Beszorult sérült mentése a Régi Fóti baleset helyszínén

2013. október 4. Budapest
MentésHárom autó ütközött össze péntek reggel Budapest XV. kerületében a Régi Fóti út és a Mogyoród útja kereszteződésében. A balesetben egy ember súlyosan megsérült, őt a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk a roncsból.

Videó: Markológép szakított gázcsövet a Klauzál téren

2013. október 4. Budapest
MentésLezárták Budapesten a Klauzál teret a tűzoltók pénteken, miután egy munkagép elszakított egy gázvezetéket és a gáz szivárogni kezdett. A téren található üzleteket kiürítették, mintegy száz embernek kellett ideiglenesen egy biztonsági sáv mögé húzódnia.

Hármas karambol a Régi Fóti úton

2013. október 4. Budapest
BalesetHárom autó ütközött össze péntek reggel Budapest XV. kerületében a Régi Fóti út és a Mogyoród útja kereszteződésében. A balesetben egy ember súlyosan megsérült, őt a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk a roncsból.

Elfogták a Kincsem Park területén gyújtogató férfit

2013. október 3. Budapest
EgyébElfogták és őrizetbe vették a rendőrök azt a 43 éves budapesti férfit, aki a gyanú szerint egy nappal ezelőtt a Kincsem Park területén szénabálákat gyújtott fel. A férfi ellen rongálás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

Tűz volt a Kincsem Parkban

2013. október 2. Budapest
TűzKétszáz köbméternyi szénabála gyulladt meg szerda reggel Budapesten a Kincsem Parkban. A tűz átterjedt az egyik istállóra is, de a lovak nem voltak veszélyben.

Bútorok égtek egy VI. kerületi épület pincéjében

2013. október 1. Budapest
TűzNem sokkal éjfél előtt csaptak fel a lángok egy hatodik kerületi többszintes épület pincéjében. Az öt négyzetméteres pincerekeszben keletkezett tűzben régi bútorok, használaton kívüli tárgyak égtek.

Fák közé csapódott egy Seat a XIX. kerületben

2013. szeptember 27. Budapest
BalesetPéntek reggel a főváros a XIX. kerületében a Határ úttal szembeni erdősávba csapódott egy Seat típusú személyautó. A balesetben szerencsére nem sérült meg senki sem, a járművet a tűzoltók szabadították ki a fák közül.

Hármas karambol Pesterzsébeten

2013. szeptember 27. Budapest
BalesetEgy terepjáró, egy kisbusz és egy teherautó ütközött össze péntek délután a főváros XX. kerületében a Zilah és Baross utca kereszteződésében. A terepjáró nem adott elsőbbséget és a teherautó elé lökte a kisbuszt.

Videó: Pincetűz a III. kerületben

2013. szeptember 25. Budapest
TűzBudapesten, a III. kerületi Hévízi út egyik négy emeletes házának pincéjében csaptak fel a lángok délután. A többszáz négyzetméteres pinceszint füsttel telítődött, ami nehezítette az oltást, hiszen így sűrű, átláthatatlan füstben kellett a kanyargós rendszerben megtalálni a tűz fészkét. A házban lakókat [...]

Pincetűz a főváros III. kerületében

2013. szeptember 25. Budapest
TűzBudapesten, a III. kerületi Hévízi út egyik négy emeletes házának pincéjében csaptak fel a lángok szerda délután. A többszáz négyzetméteres pinceszint füsttel telítődött.

Belülről égett a fa

2013. szeptember 25. Budapest
TűzSzerda este a XV. kerületi Fő úton, a Deák utcai megálló mellett eddig ismeretlen okból egy fa belseje kapott lángra. A tűzoltók magasból mentő szerről láncfűrésszel megritkították, majd kivágták, így tudták csak eloltani a fát.

Parkoló kocsiba rohant, majd felborult egy Honda

2013. szeptember 25. Budapest
BalesetSzerda este a főváros III. kerületében, a Templom utcában egy nagy sebességgel haladó személyautó belerohant egy, az út szélén parkoló autóba, majd megpördült és felborult.

Videó: Házfalnak ütközött egy busz a IV. kerületben

2013. szeptember 24. Budapest
MentésA 30-as csuklós autóbusz szenvedett balesetet a IV. kerületi Fóti út Megyeri úti kereszteződésében. A jármű felhajtott egy járdaszigetre, ahol egy villanyoszlopnak ütközött az oldalával, majd egy közeli ház sarkának szaladt. A buszon az utasok közül senki nem sérült meg, viszont a jármű vezetőjét a mentők [...]

Egy kismama is megsérült a XV. kerületi balesetben

2013. szeptember 22. Budapest
BalesetKét személyautó ütközött vasárnap délután Budapesten, a XV. kerületi Szerencs utca és Bánkút utca kereszteződésében. Az ütközés következtében az egyik autó felborult és a villamossínekre csúszott.

Motoros balesetek a fővárosban

2013. szeptember 22. Budapest
BalesetTöbb motoros is balesetet szenvedett a hétvégén Budapesten. Szombaton a Csillaghegyi strand közelében, valamint a XX. kerületben, a szentlőrinci felüljárón is karambolozott egy-egy motoros és személyautó. Vasárnap az M3-as felhajtójánál történt motoros baleset.

Felborult egy kisbusz a XX. kerületben

2013. szeptember 20. Budapest
BalesetKözlekedési baleset történt péntek este Budapest XX. kerületében, a Török Flóris utca és Átlós utca kereszteződésében. Egy Fiat típusú személygépkocsi és egy Opel kisbusz ütközött össze, melynek következtében a kisbusz a járdán, az oldalára borulva állt meg.

Videó: Gázömlés a IV. kerületben

2013. szeptember 19. Budapest
MentésA IV. kerületi Tóth Aladár utcában egy épülő téren vágott át gázvezetéket egy munkagép. A kiérkező fővárosi tűzoltók vízpermettel akadályozták meg a veszélyes gázkoncentráció kialakulását.
A közelben lévő iskolából, óvodából és lakóházakból közel hétszáz gyermeknek és felnőttnek kellett elhagynia [...]

Ismét lezuhant egy munkás az V. kerületben

2013. szeptember 19. Budapest
MentésFelújítás közben lezuhant a tetőgerincről egy munkás a padlástérbe. A mintegy hat méteres esést súlyos sérüléssel, de túlélte a fiatalember. A férfit a tűzoltók egy speciális gerincágyon hozták le, majd a mentők kórházba szállították.

Lakástűzben meghalt egy nő Budapesten

2013. szeptember 18. Budapest
LakástűzLakástűzben meghalt egy idős asszony a főváros V. kerületében, egy Régiposta utcai házban. A négyemeletes épületben felgyülemlett sűrű füst miatt további lakásokból négy embert az utcára kísértek a tűzoltók.

Vonatra, autókra dőltek fák a viharban

2013. szeptember 17. Budapest
ViharKedd délután óta csaknem száz riasztás érkezett a fővárosi tűzoltókhoz az erős szél miatt. Több autóra dőlt fa a fővárosban, a Sátoraljaújhelyről a Keleti pályaudvarra tartó gyorsvonatra szintén rádőlt egy nagy fa a délutáni heves széllökések miatt.

Hajszálon múlt, hogy nem történt vasúti katasztrófa

2013. szeptember 14. Budapest
A Pécsről érkező Tubes Intercity és a Szombathelyre induló gyorsvonat alig száz méterre állt meg egymással szemben Kelenföld és Háros között. A vasúti biztosítóberendezés hibája miatt ezen a szakaszon csak egyetlen vágány járható. A meghibásodás miatt előírt csökkentett sebességnek köszönhető, hogy mindkét [...]

Több autót megrongált a vihar Budapesten

2013. szeptember 14. Budapest
ViharAz erős szél miatt a főváros több pontjára is ki kellett vonulniuk a tűzoltóknak szombaton, mert autókat rongáltak meg a leszakadó faágak. Huszonöt méter hosszan deszkák hullottak az autókra egy régi állványzatról.

Videó: Kigyulladt egy metrókocsi Újpest-Központnál

2013. szeptember 10. Budapest
TűzA 3-as metró Újpest-Központ végállomásához riasztották a fővárosi tűzoltókat kedden kora délután. Egy hat kocsiból álló metrószerelvény utolsó előtti kocsija alól tört elő füst.
A tűzoltók kiérkezése előtt a metró szakemberei már kiürítették az állomást, a szerelvényt és az aluljárót. Mintegy kétszázötven [...]

Halálos baleset a Nagyvárad téren

2013. szeptember 9. Budapest
BalesetVillanyoszlopnak ütközött egy személyautó hétfő délután a budapesti Nagyvárad téren. A jármű vezetője a IX. kerületi Haller utcából kanyarodott volna az Üllői útra, amikor - eddig ismeretlen okból - nekihajtott a villanyoszlopnak.

Családi ház tetőszerkezete égett a XVI. kerületben

2013. szeptember 9. Budapest
LakástűzA főváros XVI. kerületében egy 100 négyzetméteres családi ház tetőszerkezete égett le hétfőn. Az esettel szinte egy időben a XVII. kerületi Pesti útra is riasztották a tűzoltókat, ahol egy ötszintes társasház negyedik emeleti lakásának nappalija gyulladt meg.

Videó: Tűzoltók hozták le a padlástérbe zuhant munkást

2013. szeptember 5. Budapest
MentésLeesett egy társasház tetőgerincéről és a gerendákkal teli padlásszintre zuhant egy munkás csütörtök délelőtt a főváros V. kerületében. Az 59 éves férfit a tűzoltók hozták le, majd a mentők életveszélyes állapotban kórházba szállították.

Lezuhant egy munkás a tetőről az V. kerületben

2013. szeptember 5. Budapest
MentésLeesett egy társasház tetőgerincéről és a gerendákkal teli padlásszintre zuhant egy munkás csütörtök délelőtt a főváros V. kerületében. Az 59 éves férfit a tűzoltók hozták le, majd a mentők életveszélyes állapotban kórházba szállították.

Suzuki borult a XV. kerületben

2013. szeptember 4. Budapest
BalesetHárom személyautó ütközött össze szerda délelőtt Budapesten, a XV. kerületi Kozák téren. A balesetben az egyik autó az oldalára borult, de személyi sérülés szerencsére nem történt.

Felborult egy autó a Lánchídon

2013. augusztus 29. Budapest
BalesetCsütörtök délelőtt az oldalára borult egy Smart típusú személyautó a Lánchídon. A hidat mindkét irányban lezárták, a helyszínt a tűzoltók biztosították.

Villamos és rendőrautó ütközött a XVIII. kerületben

2013. augusztus 29. Budapest
BalesetCsütörtök este az Üllői út és a Beregszász utcai kereszteződésben összeütközött az 50-es villamos és egy Ford típusú rendőrautó. A balesetben egy rendőr megsérült.

Balesetek történtek a nagy eső miatt

2013. augusztus 26. Budapest
BalesetHeves zivatar volt hétfőn a fővárosban, az M0-ás autóút lehajtójánál és felhajtójánál is több autó lecsúszott a vizes útról. Személyi sérülés szerencsére egyik esetben sem történt.

Tűz a zuglói Körvasút sor mellett

2013. augusztus 25. Budapest
GaztűzVasárnap délután a zuglói Körvasút sor melletti üres telken csaptak fel a lángok. A tűzoltók gyors beavatkozásának köszönhetően a szomszédos társasház lakói nem voltak veszélyben.

Meghalt a villanyoszlopnak ütköző kisbusz vezetője

2013. augusztus 24. Budapest
BalesetSínekre hajtott és villamos felső vezetékét tartó oszlopnak ütközött egy VW típusú kisbusz a X. kerület Bihari utcában szombat délelőtt. Az autót vezető középkorú férfi a helyszínen meghalt.

Lakástűz Pasaréten

2013. augusztus 24. Budapest
LakástűzKiégett egy 100 négyzetméteres társasházi lakás Budapesten, a II. kerületben. A háromszintes társasházból három embert mentettek ki a tűzoltók.

Ütközött és kigyulladt egy rendőrautó a IV. kerületben

2013. augusztus 18. Budapest
BalesetVasárnapra virradó hajnalban egy Ford típusú személyautó és egy Opel rendőrautó ütközött össze Budapesten, a IV. kerületben. A rendőrautó kigyulladt, a benne ülő eszméletlen rendőrt civilek mentették ki.

Konyhatűz a hetedik emeleten

2013. augusztus 18. Budapest
LakástűzTűz ütött ki vasárnap délelőtt egy új építésű lakópark egyik hetedik emeleti lakásában Budapesten, a XI. kerületi Szerémi út közelében. Az egyik lakó elaludt, mialatt a tűzhelyen felejtett étel meggyulladt.

Száz baromfi odaveszett egy tűzben Budapesten

2013. augusztus 18. Budapest
TűzVasárnap dél körül tűz keletkezett Budapesten, egy XXIII. kerületi állattartó telepen. A leégett 100 négyzetméteres gazdasági épületben több mint száz szárnyas pusztult el, öt sertés pedig égési sérüléseket szenvedett.

Óriási tűz a repülőtéren

2013. augusztus 16. Budapest
TűzTűzoltási gyakorlatot tartottak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a repülőtéri és a környező kerületekben szolgálatot teljesítő tűzoltók. Több tonna üzemanyagot gyújtottak meg, a lángok öt emelet magasságra csaptak fel.

Villamosmegállóba hajtott egy autó az Örs vezér téren

2013. augusztus 14. Budapest
BalesetEgy ember életét vesztette, öten megsérültek, amikor egy autós a korlátot átszakítva a villamosmegállóba hajtott szerda reggel a fővárosban, az Örs vezér téren.

Videó: Aligátorokat költöztettek a tűzoltók

2013. augusztus 13. Budapest
RendkívüliFérőhelyük átépítése miatt ideiglenes kifutóba költöztették a Fővárosi Állat- és Növénykert két aligátorát. A termetes és igen koros hüllőket a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság tűzoltóinak segítségével telepítették át az átmeneti férőhelyre.
A nagyobbik, Ali nevű állat megmozdításához tíz [...]

Tűz az Eötvös utcában

2013. augusztus 13. Budapest
TűzKeddre virradó hajnalban tűz ütött ki a XV. kerületi Eötvös utcában. A tűzoltók gyors kiérkezésének köszönhetően nagyobb kár nem keletkezett és nem sérült meg senki sem.

Videó: Bozóttűz a XXIII. kerületben

2013. augusztus 11. Budapest
TűzA főváros XXIII. kerületében a Szentlőrinci út és a Szent László utca kereszteződéséhez közeli húsz hektáros területen égett a bozót és az aljnövényzet vasárnap, a kora esti órákban

Ittas sofőr borult a XIV. kerületben

2013. augusztus 10. Budapest
BalesetSzombat délután felborult egy zöldséget szállító Peugeot típusú kisteherautó Budapesten, a XIV. kerületi Egressy téren. Az autó forgalmija két éve lejárt, a sofőr pedig ittas volt.

Hat sérült a XVIII. kerületi balesetben

2013. augusztus 10. Budapest
BalesetKét személyautó ütközött össze szombaton Budapesten, a XVIII. kerületben, az Igló utca és a Forgó utca kereszteződésében. A Rendőrség szerint az egyik személyautó sofőrje nem adta meg az elsőbbséget a másik járműnek.

Videó: Bontási munkálatok a Tímár utcai robbanás helyszínén

2013. augusztus 9. Budapest
MentésKét nappal a robbanás után folytatódik a megrongálódott részek bontása, illetve a törmelékek, romok eltávolítása.

Taxival ütközött és felborult egy autó

2013. augusztus 9. Budapest
BalesetSzombatra virradó éjjel baleset történt a II. kerületi Bimbó út és Gábor Áron utca kereszteződésben. Egy személyautó összeütközött egy taxival, majd nekicsapódott egy kerítésnek és a feje tetejére borulva állt meg.

Megtalálták a robbanás áldozatait

2013. augusztus 8. Budapest
RobbanásA mentőalakulatok tíz órányi keresés után egy férfi és egy női holttestet találtak szerda este a törmelékek közt.
Amennyire a romokból meg lehet ítélni, az áldozatok egy helyiségben tartózkodtak. Az eltűnteket először kutyákkal keresték, aztán kutatókamerákat is használtak.

Oszlopot döntött egyik autó a másikra

2013. augusztus 8. Budapest
BalesetCsütörtök este fél hét előtt két autó karambolozott a Budafoki út XI. kerületi szakaszán. Az ütközés következtében az egyik jármű kidöntött egy villanyoszlopot, ami rádőlt egy szabályosan közlekedő másik autóra.

Videó: Robbanás a III. kerületi Tímár utcában

2013. augusztus 7. Budapest
RobbanásSzerdára virradó éjjel hatalmas robbanás történt Budapesten a III. kerületben. Az óbudai Pacsirtamező és Tímár utca sarkán álló háromszintes, tetőteres épületben bekövetkezett robbanást követően tűz ütött ki a ház legfelső szintjén. A robbanás következtében az épület harmadik szintje és a fölötte lévő [...]

Hatalmas robbanás Budapesten

2013. augusztus 7. Budapest
RobbanásSzerdára virradó éjjel hatalmas robbanás történt Budapesten a III. kerületben. Az óbudai Pacsirtamező és Tímár utca sarkán álló háromszintes, tetőteres épületben bekövetkezett robbanást követően tűz ütött ki a ház legfelső szintjén. Ketten megsérültek, két ember meghalt.

Videó: Tűz egy panelház nyolcadik emeletén

2013. augusztus 6. Budapest
TűzEgy tízemeletes panelház nyolcadik emeleti lakásában tűz ütött ki, a bent tartózkodó idős ember vélhetően a lángok elől menekülve az kivetette magát az ablakon, de a zuhanást nem élte túl.

Videó: Hat lakás vált lakhatatlanná a III. kerületi tűzben

2013. augusztus 6. Budapest
TűzHat lakás lakhatatlanná vált Budapesten a III. kerületben történt tűzesetben. A Róza közben egy társasház tetőterében keletkezett tűz a szomszéd lakóházakra is továbbterjedt.

Tűz elől ugrott ki egy ember a nyolcadikról

2013. augusztus 6. Budapest
LakástűzA XIV. kerületi Zsivora parkban az egyik tízemeletes panelház nyolcadik emeleti lakásában keletkezett tűz. Az ott lakó a lángok elől kiugrott az ablakon és meghalt.

Hat lakás vált lakhatatlanná a III. kerületi tűzben

2013. augusztus 6. Budapest
LakástűzHat lakás lakhatatlanná vált Budapesten a III. kerületben történt tűzesetben. A Róza közben egy társasház tetőterében keletkezett tűz a szomszéd lakóházakra is továbbterjedt.

Videó: Tizenkét hektáron égett a gaz a XVII. kerületben

2013. augusztus 3.
TűzSzombat délután 12 hektáron égett a gaz és az avar a fővárosi XVII. kerületi Naplás-tónál. A tűzoltók 14 gépjárművel és 56 fővel vonultak ki a lángok megfékezéséhez.

Tűz a Naplás-tónál

2013. augusztus 3. Budapest
GaztűzSzombat délután 12 hektáron égett a gaz és az avar a fővárosi XVII. kerületi Naplás-tónál. A tűzoltók 14 gépjárművel és 56 fővel vonultak ki a lángok megfékezéséhez.

Felborult egy vízszállító Budapesten

2013. augusztus 2. Budapest
BalesetEgy tűzoltó könnyebben megsérült, amikor felborult az általa vezetett 19 tonnás Renault Kerax vízszállító jármű pénteken Budapesten, a Rákóczi híd budai oldalán.

Tűz a sínek mellett, késnek a vonatok

2013. július 31. Budapest
GaztűzNagy terjedelemben égett a száraz avar szerda este a fővárosi Nagykőrösi út mellett. A vasúti pálya mentén égő gaz eloltásának idejére leállították a vonatközlekedést Kispest és Pestszentimre állomások között.

Fának ütközött egy taxi Zuglóban

2013. július 25. Budapest
BalesetCsütörtök délelőtt a főváros XIV. kerületében eddig ismeretlen okból összeütközött egy taxi és egy másik személyautó. A taxi vezetője egy fának kormányozta autóját, hogy ne gázoljon el négy kisgyereket, azonban elsodort egy arra közlekedő kerékpárost.

Leégett egy ikerház tetőszerkezete Budapesten

2013. július 24. Budapest
LakástűzA hajnali órákban egy két szintes családi ház palával fedett tetőszerkezete gyulladt ki Budapesten, a XII. kerületi Arató utcában. A házban tartózkodó öt személy még időben kijutott az épületből.

Videó: Kihúzzák az autót a Lánchíd alagútjából

2013. július 19. Budapest
MentésPéntek éjjel eddig ismeretlen okból egy autó a Lánchíd alagútjába hajtott a Budai hídfőnél. Lehet, hogy a sofőr tudott egy rövidebb utat a villamossíneken...
Az autót a fővárosi tűzoltók a BKV műszaki mentőszerének segítségével húzták ki. A 444.hu szerint a tűzoltók munkáját a nézők megtapsolták, [...]

Videó: Beszorult sérültek mentése

2013. július 6. Budapest
MentésKét személygépkocsi ütközött össze július 6.-án az esti órákban a Petőfi híd közelében a XI. kerületben. A német rendszámú autóban hárman ültek, senki sem tudta önerejéből elhagyni a járművet.
A fővárosi tűzoltók először kivágták az egyterű jobb oldali B oszlopát, majd feszítő-vágóval eltávolították [...]

Felborult a vízművek kéklámpás teherautója Budapesten

2013. június 26. Budapest
BalesetEddig ismeretlen okból felborult a vízművek megkülönböztető jelzésekkel ellátott teherautója a XV. kerületi Pozsony utcában egy vasúti felüljáró alatt. A fővárosi tűzoltók a BKV műszaki mentőszerének segítségével a sérült járművet az aluljáróból kihúzták, majd kerekeire állították.

Többen rosszul lettek a fővárosi Aquaworld-ben

2013. június 22. Budapest
EgyébRosszullét miatt két felnőttet és egy gyereket kórházba kellett szállítani az Aquaworld Budapest élményfürdőből. Azt hitték, gázszivárgás történt, ezért kihívták a tűzoltókat is.

Kigyulladt a 33-as busz a Tétényi úton

2013. június 22. Budapest
Égő járműSzombat kora délután kigyulladt a BKV 33-as jelzésű autóbusza a XXII. kerületi Tétényi úton. A sofőr a megállóhelyen leállította a járművet és mivel füstöt látott, az utasokat leszállította és porral oltóval elkezdte oltani a lángokat.

Tűz egy XI. kerületi üzemben

2013. június 19. Budapest
Ipari tűzTűz keletkezett szerdán egy fővárosi üzemben a XI. kerületi Repülőtéri úton. A tűzoltóknak sikerült megakadályozniuk, hogy a lángok a közelben álló raktárra is átterjedjenek.

Négy gépkocsi ütközött a Helsinki úton, az egyik a HÉV sínre csúszott

2013. június 13. Budapest
BalesetNégy gépkocsi ütközött össze csütörtök délelőtt a fővárosban, a XX. kerületi Helsinki úton. Az egyik teherautó a ráckevei HÉV sínjére csúszott, ezért ezen a szakaszon csak egy vágányon jártak a szerelvények.

Videó: Leszakadt faág rongált meg egy autót

2013. június 12. Budapest
MentésA VIII. kerületi Diószeghy Sámuel utcában egy több mázsás faágat szakított le a szél. A lombos fakorona-rész egy alatta parkoló autóra zuhant, amelynek az első és a hátsó szélvédője is betört.
A fát a tűzoltók motoros láncfűrésszel feldarabolták, majd leemelték az autóról.
A balesetben senki [...]

Videó: Gázolt a 4-es villamos

2013. június 12. Budapest
MentésReggel a 4-es villamos elütött a Petőfi-híd budai hídfő megállójánál egy középkorú nőt.
A tűzoltók speciális emelőkkel mozdították el a villamost, hogy a szerencsétlenül járt hölgyet kiszabadítsák. A nőt súlyos sérülésekkel szállították kórházba a mentők.
A műszaki mentés idején a 4-es villamos [...]

Villamos alól mentettek ki egy nőt a tűzoltók

2013. június 12. Budapest
BalesetSzerda reggel a Petőfi-híd budai hídfő megállójánál elütött a 4-es villamos egy középkorú nőt. A nő eddig tisztázatlan körülmények között került a jármű elé. A balesetben a nő lába a villamos alá szorult, a tűzoltók szabadították ki.

Hat gyerek lett rosszul rovarirtó szer miatt

2013. június 10. Budapest
MérgezésRovarirtó szer miatt vittek kórházba nyolc embert, köztük hat gyereket a VIII. kerületi Diószeghy Sámuel utca egyik lakásából hétfő este.

Nem gátszakadás, hanem az esőzés miatt áll a víz Budán

2013. június 8. Budapest
ViharA hatalmas felhőszakadás, és nem egy gátszakadás miatt áll a víz a budai Bem téren és a Margit híd alatti területen. A víz autókat sodort el, és nem tud közlekedni a 4-6-os és a 19-es villamos.

Videó: Árvízvédelmi munkálatok szakadó esőben

2013. június 7. Budapest
MentésA Margitszigeten és a Római parton a védekezésben eddig 800 fő vett részt, hivatásosok (katasztrófavédelem, katonaság és a rendőrség állományából), önkéntes tűzoltó- és polgárőr egyesületek, önkéntesek és civil szervezetek.
A Pók utcában 50 ezer, a III. kerületben 30 ezer, a Batthyány téren 5000, [...]

Videó: Éjszaka is folyt a védekezés a Margit-szigeten

2013. június 7. Budapest
RendkívüliEgész éjszaka folytak az árvízvédelmi munkálatok

Égő lomok a fővárosban

2013. május 31. Budapest
TűzLomtalanításra kihordott hulladék kapott lángra Budapesten, a VII. kerületi Rózsák terén. A tűz átterjedt egy 1 köbméteres kukára is, valamint a közelben parkoló autó lökhárítója és hátsó lámpája is megolvadt.

Tűz a Vígszínházban

2013. május 30. Budapest
TűzEgy ágy kapott lángra hajnalban a fővárosi Vígszínház harmadik emeletén. A tűzoltók percek alatt megfékezték a lángokat.

Két autó ütközött Zuglóban, az egyik felborult

2013. május 22. Budapest
BalesetKét személyautó ütközött össze szerda délután Budapesten, a XIV. kerületi Thököly út és Róna utca kereszteződésében. Az ütközés következtében az egyik autó az oldalára borult, egy ember megsérült.

Bomba a Várbazárban

2013. május 21. Budapest
Veszélyes anyagA felújítási munkálatok során egy világháborús bombát találtak a budai Várbazár területén kedden. Ötszáz méter sugarú körben kiürítették a környéket, körülbelül 600 embernek kellett elhagynia otthonát.

Buszbaleset a Gubacsi hídon

2013. május 16. Budapest
BalesetA fővárosi XX. kerületben a Gubacsi híd pesti hídfőjének felhajtójánál egy BKV busz és egy személyautó ütközött össze csütörtökön, nem sokkal dél előtt. A személyautóban ülő két ember sérült meg a balesetben, a 36-os autóbuszon utazók közül senki nem sérült meg.

Lakástűz Zuglóban

2013. május 15. Budapest
LakástűzBudapesten, a XIV. kerületi Füredi parkban egy tízemeletes ház ötödik emeleti lakásában keletkezett tűz szerdán. A másfél szobás lakásból egy középkorú férfit mentettek ki a tűzoltók.

Videó: Tűz ütött ki a 4-es metro peronja alatt

2013. május 10. Budapest
TűzKisebb tűz volt az épülő 4-es metró Kálvin téri állomásának peronja alatt péntek délután. A munkálatokhoz odakészített csövek eddig ismeretlen okból néhány négyzetméteren lángra kaptak. A fővárosi tűzoltók a tüzet eloltották, majd ventilátor segítségével átszellőztették az állomást.
A tűzben senki [...]

Felborult egy kisbusz Aquincumnál

2013. május 10. Budapest
BalesetEgy kisbusz áttért a szemközti sávba, majd oldalára borult péntek kora reggel a fővárosi Szentendrei úton. A balesetet szenvedett jármű mögött egy szolgálatba tartó tűzoltó tiszt utazott, aki a balesetet látva azonnal megkezdte a mentést.

Videó: Beszorult sérültet mentettek a tűzoltók Gyálon

2013. május 7. Pest megye
MentésSzemélyautó és terepjáró ütközött kedden Gyálon. A balesetben egy ember súlyosan, egy pedig könnyebben sérült meg. Az egyik autóból egy embert a fővárosi tűzoltók feszítővágó segítségével szabadították ki.
A sérülteket a mentők a Merényi kórházba szállították.

Fennakadásokat okozott a vihar Budapesten

2013. május 6. Budapest
ViharA IX. kerületi Mester utcában faágak zuhantak a villamos felsővezetékre, két esetben áramszedő törést is okoztak. A fővárosi tűzoltók emelőkosaras járművel vonultak ki a helyszínére, végül a BKV speciális járművének segítségével számolták fel a káresetet.

Videó: Kukásautó égett a III. kerületben

2013. május 2. Budapest
TűzKigyulladt egy kukásautó Budapesten, a III. kerületi Kolosi téren május másodikán dél körül. A tűz két személyautóra is átterjedt.

Kigyulladt kukásautóról terjedt át a tűz személyautókra

2013. május 2. Budapest
Égő járműKigyulladt egy kukásautó Budapesten, a III. kerületi Kolosi téren csütörtökön. A tűz két személyautóra is átterjedt, de a tűzoltóknak sikerült megfékezniük a lángokat.

Videó: Felvonulás a 2013-as tűzoltónapon

2013. április 27. Budapest
RendezvényTűzoltóautók felvonulása Budapesten, a III. Rendőr- és tűzoltónapon

Balesetet szenvedett a Doktorszolgálatunk

2013. április 27. Budapest
BalesetKarambolozott a Doktorszolgálatunk autója Budapesten, a Flórián téren. A tűzoltó napi felvonulásról riasztott tűzoltóorvosi terepjáró egy civil gépkocsival ütközött, a balesetben hárman - köztük két tűzoltó - könnyebben megsérült.

Csónakázók estek a Dunába

2013. április 27. Budapest
MentésSzombat dél körül Budapesten a IV. kerületben, az Északi összekötő vasúti hídnál felborult egy kishajó, amelyről hárman a Dunába estek. A tűzoltók rohamcsónakkal és tűzoltóhajóval indultak a mentésükre, de mindhárman saját erőből ki tudtak jutni a partra.

Vakolatdarabok hullottak az Andrássy útra

2013. április 27. Budapest
OmlásSzombat délelőtt a fővárosi Andrássy útra vonultak a tűzoltók, ahol tégla- és vakolatdarabok potyogtak a járdára. A tűzoltók magasból mentő szer segítségével az omlásveszélyes darabokat eltávolították.

Így zajlik egy baleset mentése

2013. április 27.
A fővárosi Városligetben mutattuk be, miként történik a balesetet szenvedett autókból a sérültek kimentése.

Videó: Tűz a Vidékfejlesztési Minisztérium szervertermében

2013. április 26. Budapest
TűzÁprilis 26.-án hajnalban tűz ütött ki a Vidékfejlesztési Minisztérium Kossuth téri épületében, a minisztérium számítógépes központjában.
A tűz oltását a közelben tartózkodó rendőrök kezdték el, majd a tűzoltók fejezték be.

Pincetűz Ferencvárosban

2013. április 26. Budapest
TűzTűz ütött ki péntek reggel a főváros IX. kerületében, egy Gát utcai társasház pincéjében. Az alagsori helyiségben lomok égtek, a tűzoltók a lángok eloltása után átszellőztették az épületet.

Kisebb tűz volt a Vidékfejlesztési Minisztériumban

2013. április 26. Budapest
TűzHajnalban tűz ütött ki a Vidékfejlesztési Minisztérium Kossuth téri épületében, a minisztérium számítógépes központjában.
A tűz oltását a közelben tartózkodó rendőrök kezdték el, majd a tűzoltók fejezték be.

Videó: Tűz egy újpesti virágboltban

2013. április 25. Budapest
TűzTűz ütött ki csütörtökön este tíz óra után Újpesten egy virágboltban.
A IV. kerületi Megyeri úton, a temető melletti üzletsoron egy virágpavilon égett le.

Tűz egy újpesti virágboltban

2013. április 25. Budapest
TűzTűz ütött ki csütörtökön este tíz óra után Újpesten egy virágboltban. A IV. kerületi Megyeri úton, a temető melletti üzletsoron egy virágpavilon égett le.

Heten szenvedtek szén-monoxid-mérgezést egy társasházban

2013. április 23. Budapest
MérgezésSzén-monoxid-mérgezés miatt öt embert kórházba szállítottak, kettőt pedig a helyszínen láttak el a mentők a főváros XI. kerületében a Budafoki út egyik társasházában keddre virradóra.

Videó: Tűz a Petrov Eurocity nemzetközi vonaton

2013. április 21. Budapest
TűzKigyulladt a Petrov Eurocity nemzetközi vonat büfékocsija április 21.-én délelőtt. A kocsi felső része, illetve a szigetelés és vezetékek égtek.

Tűz a Petrov Eurocity nemzetközi vonaton

2013. április 21. Budapest
Égő járműKigyulladt a Petrov Eurocity nemzetközi vonat büfékocsija vasárnap délelőtt. A kocsi felső része, illetve a szigetelés és vezetékek égtek.

Épület és fa közé szorult egy BMW a XIV. kerületben

2013. április 21. Budapest
BalesetKét személygépkocsi ütközött össze a XIV. kerületi Szugló és Kövér Lajos utca kereszteződésében vasárnap délután.
Az ütközés következtében az egyik autó egy fa és egy házfal közé ékelődött.

Ismét füstölt egy metrókocsi

2013. április 17. Budapest
TűzEgy régebbi, orosz típusú metrókocsi túlmelegedett fékberendezése miatt keletkezett füst az M2-es metró Széll Kálmán téri állomásánál.
A fővárosi tűzoltók nagy erőkkel vonultak a helyszínre.

Videó: Csarnoktűz Csepelen

2013. április 16. Budapest
Tűz4000 négyzetméter alapterületű, öt szintes gyárépületben keletkezett tűz mintegy 400 négyzetméteren két szinten.
A rajok a tűz közvetlen közeléből kihoztak kettő PB palackot, valamint 12 darab oxigén palackot. A tüzet kettő darab alapvezetékről szerelt sugárral és egy emelősugárral körülhatárolták, [...]

Videó: Sűrű füst egy fővárosi mélygarázsban

2013. április 15. Budapest
TűzBudapesten, a Baross Gábor utcában található többszintes lakóépület mélygarázsában erős füst gomolygott április 15.-én a reggeli órákban.
A helyszínre érkező tűzoltók a mélygarázs szintjeit és helységeit átvizsgálták, de tűzre utaló körülményeket nem találtak.

Az épületbe szerelt kamerák [...]

Lakhatatlanná vált a Csepelen kigyulladt társasház

2013. április 15. Budapest
LakástűzBudapesten, a XXI. kerületi Corvin úton egy társasház tetőszerkezete kapott lángra hétfő délelőtt. A tüzet sikerült megfékezni, az épület azonban lakhatatlanná vált.

Sűrű füst egy fővárosi mélygarázsban

2013. április 15. Budapest
MentésBudapesten, a Baross Gábor utcában található többszintes lakóépület mélygarázsában erős füst gomolygott április 15.-én a reggeli órákban.
A helyszínre érkező tűzoltók a mélygarázs szintjeit és helységeit átvizsgálták, de tűzre utaló körülményeket nem találtak.

Aknavető gránátot találtak a VIII. kerületben

2013. április 9. Budapest
Veszélyes anyagEgy társasház építése közben került a felszínre egy 120 milliméter átmérőjű aknavető gránát Budapesten, a VIII. kerületi Futó utca és a Práter utca sarkán.

Videó: Beszakadt út a XIV. kerületben

2013. április 5. Budapest
MentésBeszakadt út a XIV. kerületben, a területet elzárták a forgalom elöl.
Az úttesten keletkezett kráterből a fővárosi tűzoltók mélyszívóval távolítják el a vizet.

Videó: Nyeregtetős ház égett le a XII. kerületben

2013. április 5. Budapest
TűzKigyulladt április 5.-én kora este egy családi ház tetőszerkezete Budapesten, a XII. kerületi Álom utcában.
A ház lakhatatlanná vált, az épületből egy embert enyhe füstmérgezés miatt megfigyelésre kórházba szállítottak.

Beszakadt az út Zuglóban

2013. április 5. Budapest
OmlásA XIV. kerületi Füredi utcában körülbelül 4 négyzetméteren beszakadt az úttest egy gépkocsi alatt. Sérülés nem történt, az autó jobb első és jobb hátsó kereke rongálódott meg.

Tűz az Álom utcában

2013. április 5. Budapest
LakástűzKigyulladt pénteken kora este egy családi ház tetőszerkezete Budapesten, a XII. kerületi Álom utcában.
A ház lakhatatlanná vált, az épületből egy embert enyhe füstmérgezés miatt megfigyelésre kórházba szállítottak.

Videó: Kigyulladt a 151-es busz Csepelen

2013. április 4. Budapest
TűzA buszsofőr egy porral oltóval igyekszik megfékezni a jármű motorterében felcsapó lángokat.

Fennakadások a fővárosi tömegközlekedésben

2013. április 4. Budapest
TűzElgázolt egy fiatalembert a 3-as metró a Kálvin téren, a Deák térnél pedig egy kapcsolószekrény izzott az alagútban, az állomást kiürítették.
Ezzel szinte egy időben kigyulladt a szentendrei HÉV egyik berendezése a Szépvölgyi úti megállóban, a vezető porral oltóval megfékezte a lángokat.

Videó: Kozmetikai raktár égett a XIII. kerületben

2013. április 3. Budapest
TűzTűz ütött ki szerdán a főváros XIII. kerületében egy első emeleti raktárban. A füsttel telítődött felsőbb szintekről hat főt kellett mentőálarcban kimenekíteniük a tűzoltóknak.
A raktárban kozmetikai cikkek égtek.

Hat embert mentettek ki a XIII. kerületben kigyulladt épületből

2013. április 3. Budapest
TűzTűz ütött ki a főváros XIII. kerületében egy raktár- és irodaház első emeleti raktárban. A füsttel telítődött felsőbb szintekről hat főt kellett mentőálarcban kimenekíteniük a tűzoltóknak.

Mentőautó karambolozott a VII. kerületben

2013. március 30. Budapest
BalesetSzombat este a főváros VII. kerületében összeütközött egy szirénázó mentőautó és egy személygépkocsi.
A személyautó vezetője könnyebben, a mentőben utazó orvos azonban súlyosan megsérült a balesetben.

Autóbusz alá szorult egy férfi Csepelen

2013. március 27. Budapest
BalesetElütött a 36-os autóbusz egy idős férfit a fővárosban, a XXI. kerületi Szent Imre téren szerdán.
A 66 éves férfit a fővárosi tűzoltók kiemelték a busz alól, életét azonban nem sikerült megmenteni.

Súlyos baleset az M0-áson

2013. március 26. Budapest
BalesetKamion és személyautó ütközött az M0-ás autóút Buda felé vezető oldalán az M5-ös autópálya felé vezető szakaszon kedd délelőtt.
A személygépkocsi vezetője súlyosan megsérült, őt a tűzoltók szabadították ki a roncsból.

Öt autó ütközött az Üllői úti felüljárón

2013. március 26. Budapest
BalesetÖt személyautó ütközött össze a fővárosban, az Üllői úti felüljárón kedd délután, ezért a teljes felüljárót lezárták.
A balesetben kilencen sérültek meg, egy embert a tűzoltók szabadítottak ki a járművéből.

Videó: Súlyos sérült mentése a Váci út - M0 kereszteződésében

2013. március 23. Budapest
MentésSúlyos, életveszélyes állapotban vágták ki a tűzoltók annak a személyautónak a sofőrjét, amelyik kisteherautóval ütközött a Váci út és az M0 kereszteződésében.

Elektromos tűz miatt kiürítettek egy társasházat a XX. kerületben

2013. március 23. Budapest
TűzSzombatra virradó éjjel kigyulladt egy társasház elektromos kapcsolószekrénye Budapesten, a XX. kerületi Török Flóris utcában.
A tűz miatt 23 embernek kellett átmenetileg elhagynia lakását.

Súlyos baleset történt a külső Váci úton

2013. március 23. Pest megye
BalesetTűzoltók szabadítottak ki egy férfit egy összeroncsolódott személyautóból, amely kisteherautóval ütközött az M0-ás autóút és a külső Váci út közelében. A férfi a kórházban belehalt sérüléseibe.

Videó: Viharban megdőlt hirdetőoszlop

2013. március 22. Budapest
MentésAz I. kerületi Csalogány utcában, egy hirdetőoszlop életveszélyesen megdőlt.

Lakástűzben vesztette életét egy férfi Budapesten

2013. március 21. Budapest
LakástűzKigyulladt egy XII. kerületi lakás csütörtök reggel. A fővárosi tűzoltók egy eszméletlen, 60 év körüli férfit hoztak ki a lakásból, aki a helyszínen életét vesztette.

Egy ember sérült meg a XXII. kerületi lakástűzben

2013. március 20. Budapest
LakástűzEgy ember megsérült Budapesten, amikor kigyulladt a XXII. kerületi Áron utcában egy 100 négyzetméteres családi ház tetőszerkezete.

Videó: Kigyulladt egy VW Golf egy bevásárlóközpont parkolójában

2013. március 19. Budapest
TűzA tűzoltók kiérkezése előtt az áruház biztonsági szolgálata több porral
oltó készülékkel megfékezte a lángokat, a kiérkező tűzoltók pedig egy
fali tűzcsapról szerelt sugárral visszahűtötték a gépkocsi motorterét.

Kigyulladt egy VW Golf egy bevásárlóközpont parkolójában

2013. március 19. Budapest
Égő járműMa délután egy Örs vezér téri bevásárlóközpont mélygarázsában kigyulladt egy VW Golf típusú személyautó motortere.
A tűzeset során nem sérült meg senki sem és az áruházat nem kellett kiüríteni.

Családi ház fala dőlt le, ketten megsérültek

2013. március 18. Budapest
OmlásBudapest XVIII. kerületében egy családi ház bontása közben ledőlt az épület egyik fala.
Két ember megsérült, ellátásukban a fővárosi tűzoltók doktorszolgálata segédkezett.

Rommá égett egy 19 éves Ikarus busz a fővárosban

2013. március 17. Budapest
Égő járműKigyulladt a 196-os busz vasárnapra virradó éjjel a főváros IV. kerületében, a Bocskai utcában.
A 19 éves Ikarus 435 típusú csuklós busz a tűzoltók kiérkezésekor már teljes terjedelmében égett.

Robbanás a főváros IX. kerületében

2013. március 14. Budapest
RobbanásRobbanás történt a IX. kerületi Péceli utcában egy földszintes házban csütörtökön.
A detonáció miatt kitörtek a ház ablakai, a falakon repedések keletkeztek.

Kigyulladt egy autó a reggeli csúcsforgalomban

2013. március 14. Budapest
Égő járműKigyulladt egy Citroën típusú személyautó motortere reggel hét óra után Budapesten, a Soroksári úton. A járókelők porral oltóval próbálták a lángokat megfékezni, a tüzet a fővárosi tűzoltók oltották el.

Videó: Súlyosan megégett egy férfi a VIII. kerületi lakástűzben

2013. március 12. Budapest
TűzÉletveszélyesen megsérült egy férfi, amikor tűz ütött ki VIII. kerületi lakásában.
A Rákóczi úti négyemeletes társasház első emeleti lakásában március 12.-én kora délután csaptak fel a lángok.

Súlyosan megégett egy férfi a VIII. kerületi lakástűzben

2013. március 12. Budapest
LakástűzÉletveszélyesen megsérült egy férfi, amikor tűz ütött ki VIII. kerületi lakásában.
A Rákóczi úti négyemeletes társasház első emeleti lakásában kedden kora délután csaptak fel a lángok.

Tűzcsapot tört ki egy autó Budapesten

2013. március 10. Budapest
BalesetA VII. kerületi Dózsa György úton az Alpár utcánál szaladt fel a járdára egy Fiat típusú személyautó, ami kiütött egy föld feletti tűzcsapot a helyéről.

Videó: Robbanás a XIII. kerületben

2013. március 8. Budapest
RobbanásMárcius 8.-án délelőtt robbanás történt Budapesten, a XIII. kerületi Victor Hugo utcában egy háromemeletes épület földszinti lakásában.
A robbanás következtében egy középkorú férfi meghalt.

Robbanás következtében meghalt egy férfi Angyalföldön

2013. március 8. Budapest
RobbanásEgy középkorú férfi meghalt, amikor lakásában ismeretlen eredetű robbanás történt péntek reggel Budapesten.
Ablakok törtek ki, de a tűzoltóknak csak kisebb parázslást, izzást kellett eloltaniuk.

Parkoló autókra hullott a vakolat

2013. március 7. Budapest
OmlásEgy lakóház legfelső szintjéről hullott vakolat a járdára és parkoló autókra, valamint egy fővárosi gimnázium tetejét díszítő nagy méretű kő elemek billentek ki a helyükről.

Videó: Lakástűz a XVI. kerületben

2013. március 3. Budapest
TűzTűz ütött ki március 3. vasárnapra virradóra a főváros XVI. kerületében, egy négyemeletes épület földszintjén.
A Katasztrófavédelem felvételén a tűzoltók mentőálarcban mentik ki a lakókat házból.

Tűz volt a főváros XVI. kerületében

2013. március 3. Budapest
LakástűzTűz ütött ki vasárnapra virradóra a főváros XVI. kerületében, egy négyemeletes épület földszintjén.
Füstmérgezés gyanúja miatt öt felnőtt és két gyerek vizsgálatra szorult.

Mesterlövészek lőtték ki az ipari gázpalackot

2013. március 3. Budapest
TűzEgy húsz négyzetméteres műhely melléképülete gyulladt ki a XXIII. kerületben.
A tűzoltók egy megsérült disszugáz palackot hoztak ki, melyet mesterlövész segítségével ártalmatlanítottak.

Súlyosan megsérült egy fővárosi tűzoltó

2013. február 25. Budapest
Égő melléképületSúlyos sérülést szenvedett egy Csepeli tűzeset oltása során az a fővárosi tűzoltó, aki alatt beszakadt az álmennyezet.
A lángok a XXI. kerületi Szilva utcában egy száz négyzetméteres családi ház mellé épített garázs és tároló helyiségben csaptak fel az esti órákban.

Kő támfal dőlt a járdára a XII. kerületben

2013. február 24. Budapest
OmlásA Bajor Gizi Színészmúzeum kertjének három méter magas kő támfala és kerítése dőlt a járdára, húsz méter hosszan.
Senki sem sérült meg, a járda érintett szakaszát lezárták a gyalogos forgalom elől.

Tűz az A38 hajón

2013. február 20. Budapest
TűzA rendezvények céljára szolgáló álló-hajón a műhelynek használt alsó térben egy tartály falát borító szigetelés izzott, melyet a fővárosi tűzoltók percek alatt eloltottak.

Két gyermek súlyosan megsérült a XXIII. kerületi balesetben

2013. február 20. Budapest
BalesetÖten sérültek meg szerda délután a főváros XXIII. kerületében, amikor három autó karambolozott a Szent László utcában.

Videó: Kigyulladt egy raktárépület Budapesten

2013. február 18. Budapest
TűzKigyulladt egy elhagyatott, használaton kívüli raktárépület hétfő délután Budapesten, a XVIII. kerületi Jegenye fasorban, egy ember égési sérüléseket szenvedett.

Tűz a Fővárosi Csatornázási Műveknél

2013. február 18. Budapest
TűzKigyulladt a Fővárosi Csatornázási Művek Kerepesi úti épületének egyik tetőtéri irodahelyisége hétfőn.
A tüzet a kiérkező tűzoltók eloltották, személyi sérülés nem történt.

Kigyulladt egy raktárépület Budapesten

2013. február 18. Budapest
TűzKigyulladt egy elhagyatott, használaton kívüli raktárépület hétfő délután Budapesten, a XVIII. kerületi Jegenye fasorban, egy ember égési sérüléseket szenvedett.

Baleset a budai alsó rakparton

2013. február 17. Budapest
BalesetKét személyautó ütközött össze a Bem rakparton a Margit híd előtt. A frontális ütközés következtében egy középkorú nő könnyebben megsérült.

Lakástűzben meghalt egy idős férfi

2013. február 15. Budapest
LakástűzBudapesten, a XXI. kerületben egy családi ház udvarán álló 40 négyzetméteres lakóépületben ütött ki a tűz, amelyet az ott lakó idős férfi megpróbált eloltani.

Felrobbant és kiégett egy lakás a X. kerületben

2013. február 12. Budapest
RobbanásVélhetően gázrobbanás történt kedden egy X. kerületi, Ónodi utcai lakásban, ami lakhatatlanná vált. Egy fiatalembert életveszélyes égési sérülésekkel vittek kórházba.

Videó: 2012 Összefoglaló

2013. február 8. Budapest
VonulásA Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság 2012 évben történt fontosabb eseményei 5 percbe sűrítve, statisztikai adatokkal.

Leégett egy lakott melléképület Csepelen

2013. február 6. Budapest
Égő melléképületA 30-40 négyzetméteres épületből egy gázpalackot hoztak ki a tűzoltók. Az épület lakhatatlanná vált, elhelyezést viszont senki nem kért.

Fának ütközött egy autó a XIV. kerületben

2013. február 4. Budapest
BalesetSúlyos sérüléseket szenvedett egy férfi, aki gépkocsijával a XIV. kerületi Kacsóh Pongrác úti felüljáró közelében fának ütközött hétfő kora délután.

Leszakadt acélszerkezet Óbudán

2013. február 4. Budapest
BalesetBudapesten, a III. kerületi Vörösvári úton egy teherautó daruja leszakította a jelzőtáblákat tartó acélszerkezetet. Személyi sérülés nem történt, azonban egy közlekedő személyautóban kár keletkezett.

Tűz egy XVI. kerületi társasházban

2013. február 2. Budapest
LakástűzTeljes terjedelmében égett egy négylakásos társasház tetőszerkezete a XVI. kerületi Veres Péter úton. A lakók az utcára menekültek, személyi sérülés nem történt.

Baleset miatt áll a forgalom az M5-ösön

2013. február 1. Pest megye
BalesetHárom jármű összeütközött, egy ember a roncsok közé szorult az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalán, a régi M0-s kereszteződésénél.